Az Európai Unió vezetőivel egykor „valakik” elhatároztatták, hogy a szó legszorosabb értelmében ismételjék meg mindazt, ami az Ótestamentumban, konkrétan Mózes I. könyve 11. fejezetének elbeszélésében történt. Valakik és ha számításaim nem csalnak, akkor jópénzért és legalább negyedszázada elhitették velük, vagyis az EU valamennyi vezetőjével, hogy ők lehetnek az „ismétlésre” a legelhivatottabbak, a legkiválasztottabbak, ők lehetnek napjainkban Noé 21. századi utódai.
Ehhez az átváltozáshoz, ehhez az új „léthez” pénzt paripát, fegyvert ezek a „valakik” biztosítottak/biztosítanak számolatlanul. Meg a tekintetüket is elfordítják, amikor nem a jognak asztalánál, hanem úgymond a jog asztala alatt űzik a latin corrumpere, corruptus (‘megront, megveszteget’) játékot, népiesen a pult alatt bizniszelnek.
Mégpedig úgy és azzal, hogy ismét (mint az Ótestamentum idején) és mind (no nem az egész világ, hanem pusztán a világ akkor az egyik legfejlettebb régiója), vagyis Európa, a valamikori Szén- és Acélközösség, majd az Európai Gazdasági Közösség (EGK) és 1993. november 1-től Európai Unió, ha törik, ha szakad, de akár mindenki akarata ellenére is, egy és az átaluk javalt nyelvet fogják beszélni. Igen ám, de hogyan?
Az ezredforduló tájára tenném a konkrét tervek valakikben való megfoganását.
A megvalósításhoz ezek a valakik agyafúrtan és jól előkészítették a terepet. Nem siettek, kivárták a megfelelő időt ahhoz is, hogy a kijelölt személyeket, majd egy személyt helyzetbe hozzanak. S lőn!
Az egy nyelven beszélés azt jelentette és ma is azt jelenti, hogy rendet kell vágni az elkanászodott európai országocskák között, mert ezek már fűvel és fával kereskednek, sőt beruháznak, sőt olcsó energiát, nemesfémeket szereznek be a valamikori kommunista hidegháborús ellenségtől, vasutat építenek a Nagy Fal országával, tiltott személyekkel találkozgatnak, telefonálgatnak egymással és ráadásul még mosolyognak is egymásra… stb., a Nagy Liberális (óceánon túli) Testvér globális akarata, tiltása és iránymutatása ellenére.
Ezek a valakik Brüsszelt (és a franciák megnyugtatására játszásiból Strasbourgot is) jelölték ki arra, hogy itt építenek fel egy eddig soha nem volt hatalmas, égig érő tornyot, az új világ, az egy nyelven beszélők új országát, az új Európai Egyesült Államok tornyát.
Juncker és balos társai
A köztudottan alkoholista Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök 2014 márciusában lett az Európai Néppárt elnöke. Ami azt jelentette, hogy a legtöbb EP-mandátummal rendelkező páneurópai pártcsalád jelöltjét a következő választásokon kötelesek megválasztani az Európai Bizottság élére az uniós kormányfők, valamint az Európai Parlament.
A 2014-es európai parlamenti választásokat követően ez meg is történt. Június 27-én az Európai Tanács hivatalosan is jelölte a posztra, 26 támogató és 2 ellenszavazat mellett. Csupán David Cameron brit és Orbán Viktor magyar miniszterelnök ellenezte a jelölését. Valószínű, hogy Orbán 2014-ben beleszagolt a levegőbe és az erős alkoholszag mellett „marxista” szagot is érzett.
Jean-Claude Junckert minden jel szerint azért küldték a „ringbe”, hogy szoktassák, felerősítsék nemcsak Orbán, hanem a világ marxista „szag-érzületét” is, vagyis azt, hogy küszöbön áll és bebocsátást kér az ő nyelvüket beszélő „új világ”.
Juncker 2018. május 4-én felszólalt a Karl Marx születésének kétszázadik évfordulójára szervezett rendezvénysorozat megnyitóján Trierben. Juncker kifejtette, hogy nem a tőke és a munka ellentétének mélyítésére, hanem ezek „megbékítésére” kell törekedni a keresztényszocializmus elvei mentén, mert csak így lehet a kapitalizmus hibáit mérsékelni, ebből fakadóan az Európai Unió feladata, hogy szociális téren nyújtson segítséget a rászorulóknak és segítse elviselhetőbbé tenni ezt a gazdasági rendszert.
Jegyezzük meg itt és most, hogy sem a kapitalizmus, sem pedig az Európai Unió nem e célból, nem szociális intézményként jött létre.
De azt is el kell mondanunk, hogy Juncker marxista megnyilatkozása a nagy terv jól időzített része volt.
Hiszen Juncker elődje az EB elnöki székében az a José Manuel Durão Barroso portugál politikus volt 2004 és 2014 között, aki ugyan nem alkoholista, hanem maoista volt, 1974–75-ben egy maoista ifjúsági szervezetet vezetett.
Továbbá 1999-től 2004-ig a kétszeres olasz kormányfő, a katolikus neveltetésű Romano Prodi volt az EB elnöke, aki a baloldali és a centrista pártok összefogásából alakult Olajfa koalíció elnökeként ért el politikai sikereket.
Ezért írtam fentebb, hogy az „egy nyelvi problémák” az ezredforduló táján kezdődtek.
Strasbourg, avagy az újabb ütközet Sineár földjéért Isten azonban eddig meghiúsította ezeknek a „valakiknek” a törekvéseit és megbüntette elbizakodottságukat azzal, hogy összezavarta nyelvüket úgy, hogy ugyan eddig sem értették meg egymást, 2024. október 9.-én pedig csaholásukkal riasztották el Sineár földjének (az „új” Európa) leendő lakóit.
Az történt ugyanis, hogy egy picike európai ország kormányfője szólt hivatalosan az elbizakodottakhoz. Hivatalosan, bár az ég adta világon mindent elkövettek ezek a valakik és a pribékjeik, hogy már előzetesen belé fojtsák a szót, vagyis ne szólaljon fel.
(Megjegyzem, hogy még a Sátán kutyáit is felbérelték!)
Isten maradék törvényeit azonban ezek az új Bábel-tornyot építők sem tudták áthágni. Engedniük kellett, hogy mikrofont kapjon e picike ország kormányfője mégis.
„Azért jöttem, hogy ébresztőt fújjak.” mondta Dávid, illetve Orbán. Nos, ettől a mondattól, majd az ebből levont következtetésektől, a másfajta, nem az akol melegét, nem az általuk javalt európai nyelvet beszélő hangtól félnek/féltek az elbizakodottak.
A szónok felhívta figyelmüket, hogy nincsenek meg a feltételek ahhoz, hogy égig érő toronyról álmodozzanak. Ugyanis az eddig felépült torony-darab is – összetartó habarcs híján – omladozik, sőt, félig már összeomlott. Ha nem teszünk semmit, akkor lassan nincs mire építkezni. – mondta.
Arról is szólt, hogy ma Mózes-hiányban szenved a világ, de különösen Európa, azaz a leendő Sineár földje, mert ezek a mostani vezetők nem képesek nemhogy egy népet, de még egy állatcsordát sem kivezetni az életet adó legelőre.
Az égő, de el nem hamvadó csipkebokor képében megjelenő Istentől pedig félnek. Attól, hogy Isten a hamvakból egyszer emberi formát ölt és országnak világnak felsorolja bűneiket.
A szégyen: Iskarióti Júdás Klárika és Iskarióti Júdás Péter
Az elbizakodottak lehajtott fejjel hallgatták a szónokot. De félelmük, s mondjuk ki nyíltan bűntudatuk minden bizonnyal betapasztotta fülüket, mert egy árva szót sem hallottak meg, de inkább nem akartak meghallani a beszédből és nem is feleltek a szónok helyzetértékelésére, ötleteire.
Összebeszélve egymással a tarsolyukból előkaparták az unalomig ismert hazugság- és gyűlöletpaneleket, általános ágyú-össztüzet zúdítva a szónokra és országára.
Tanítani való lesz majd a jövő tankönyveiben az a viselkedés, amit a két lepénzelt elbizakodott testvérünk tanúsított saját népével, nemzetével, országával kapcsolatban.
Mit is ír Máté evangéliuma?
„Ekkor a tizenkettő közül az egyik, a karióti Júdás, elment a főpapokhoz, és ezt kérdezte tőlük: „Mit adtok nekem, ha kezetekre adom?” Azok harminc ezüstöt fizettek neki. Attól kezdve már csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa nekik.” (Mt 26, 14-16)
Máté apostol arról nem ír, hogy hány alkalommal fizették ki a főpapok azt a bizonyos harminc ezüstöt Júdásnak.
Mi sem tudjuk, hogy Iskarióti Júdás Klárika és Iskarióti Júdás Péter hányszor harminc ezüstért adták el magukat, nemzetüket, hazájukat, országukat, pártjukat az elbizakodottaknak.
Ennek a hazaárulásnak, ennek a gyűlöletnek és aljasságnak ma még nem ismerjük az árát.
Orbán igazság-darabokkal parittyázott
Orbán akkor és ott Strasbourgban gyorsan felmérte, hogy most kötelező csak igazán válaszolni az igaztalan vádakra. Azt is felmérte, hogy most sem csak az elbizakodottakkal áll szemben, hanem a „valakik” ismeretlen hadával is. Élükön a gyönge nőnek tűnő Góliát Ursulával.
Mint egykor Dávid a filiszteus Góliáttal szemben, Orbán is tudta, látta, hogy ez a nő páncélos hadakat képvisel, a látszattal szemben „termete hat könyök és egy arasz volt, pikkelyes bronzpáncélja ötezer sékelt nyomott. Lábán is bronzvédőt hordott, vállán bronz hajítódárdát, a lándzsája nyele olyan volt, mint a takácsok zubolya, és csak a hegye hatszáz sékel vasat nyomott.”
Orbán, akárcsak Dávid egy követ (Orbán több igazság-darabot) vett elő a tarsolyából, parittyájába (Orbán az ő saját szájára vette) tette, és elhajította (és lassan tagoltan ki is mondta, lövellte). A lapos, éles kő (az igazság-darabok a legélesebbek) az óriás homlokába hatolt, s Góliát eszméletét vesztve arcra bukott.
Strasbourgban sem szabad hinni sem Góliátnak, sem pedig a „Góliát-valakik” pribékjeinek. Megtévesztés, színház a megbotlás, a rövid arcra bukás. A hangzavar csak erősítette és még bábelibbé tette az elbizakodottak egyéb zavarait.
Gyűjtsük a „köveket”, hogy nemzetünk végleg le tudja teperni az élősködő Góliátokat és csaholó kutyáikat.
Dénes Gábor István