…a telefonban, 2025. április 11-én. Furcsa volt. Egyrészt, mert még soha nem beszéltünk telefonon, de személyesen sem. Egyoldalú volt és eleddig maradt, illetve marad a kapcsolatunk, ha ezt egyáltalán kapcsolatnak lehet nevezni.
Vajon mi történt, hogy Bayer elvtárs „barátomnak” szólított?
Amit én tudok Bayer Zsoltról:
- Bayer mindig azzal dicsekszik, hogy az övé a Fidesz már nem emlékszem hányas számú tagkönyve. Nekem soha nem volt és ahogy életem évszámait számolom, nem is lesz soha semmiféle párttagkönyvem.
- Bayer Zsolt, azzal a bizonyos tagkönnyvel a zsebében 1993-ban jól bedolgozta magát a Népszabadság c. kommunista, konkrétan az MSZMP KB lapjába. Azt azonban még ma sem tudjuk, hogy beépített ügynökként, vagy hithű kommunistaként szolgált a lapnál?
- Az a Bayer Zsolt ő, aki cca. 1992 óta „ekézik” bennünket, rendszerváltó magyar rádiósokat a Népszabadság c. lapjában, azért, mert Magyarország politikai, gazdasági, kulturális, közigazgatási stb. földindulás szerű változásai, azaz 1990 után kb. 1,5 évvel a Magyar Rádióban uralkodó 40 év kommunista diktatúra után keresztény, konzervatív, jobboldali szervezeti (létszámleépítés) és műsorstrukturális fordulatot hajtottunk végre.
- Az a Bayer Zsolt ő, aki képtelen elviselni, hogy az eladdig ” semmilyen” „vegyesfelvágott” szórakoztató jellegű Petőfi Rádió helyett én a Petőfi Rádió, a család rádiója arculatot, szervezetet és műsorrendet alakítottam ki. A reklámbevételek és a hallgatottság nőtt. Ő meg irigykedett és megírta az alábbi cikket.
- Bayer Zsolt és Bencsik András szinte minden rádió- és tévéműsorban egymást túllicitálva „buzizott”, azaz homofóbiájukon nem tudtak uralkodni. Nem bocsátkozom pszichoanalízisbe, csak ajánlanám, hogy öregkorukra is érdemes kezeltetni magukat.
Nagy a valószínűsége annak, hogy a nemrég elfogadott ún. Pride-törvényt is az ő háttérmunkájuknak „köszönheti” az ország, jelentősen befolyásolva a gyülekezési szabadsághoz való jogot és hátráltatva hazánk elmaradt eu-s pénzekhez való hozzájutását.
Bayer Zsolttal nekem csak egy problémám van. Ne hazudjon! Legyen szíves döntse már el, hogy mennyi pénzért és hová tartozik. Annyira komolyan vette Népszabadságos szereplését, hogy az olvasó – könnyeivel küszködve, van aki zokogva – olvassa alábbi sorait.
Ha Bayer akkor annyira a szívén viselte kommunista elvtársainak sorsát, akkor jó szívvel ajánlanám a Tisza pártot, és az M. P. nevezetű hazug, áruló kis pöcsöt (csak hogy az olvasók érezzék Bayer Zsolt stílusának főbb jegyeit!) .
Ja, és semmi különös nem történt. Bayer azért hívott, és behízelgően barátomnak nevezett, mert megint az érdekei és minden jel szerint a „pénz” vezérelte. Mint ekkor:
NÉPSZABADSÁG, 1993. március 5. 6. oldal
Bayer Zsolt riportja az 1993. március 4-i eseményekről.
A szöveg a cikk szószerinti közlése.
„A folyosón
Magyar Rádió, péntek délután, 14 óra előtt néhány perccel. A Márványteremben megjelent elbocsátottak és a még el nem bocsátott szimpatizánsok elhatározzák, hogy tiltakozó levelüket személyesen nyújtják át Csúcsnak.
A mintegy kétszáz ember elindul az alelnöki folyosó felé. Először Pásztor Magdolna sodródik mellém a tömegben.
– Ön a Napközben szerkesztője volt, ma kapta kézhez felmondólevelét. Mi oka lehet ennek, azonkívül, hogy ön Mester Ákos felesége?
– Talán más oka is van. Még az „átkosban” lettem főmunkatárs, s az elmúlt évben lettem vezető szerkesztő. Igen, Mester Ákos felesége vagyok, s ezt büszkén vállalom.
Egyébként azt gondolom, hogy a szélső- jobboldal nyomul előre, s emberei megpróbálnak jobb pozíciót kiharcolni maguknak meg az MDF-nek. Nem akarok jósolgatni, de két hónapot még kibírunk.
Szénási Sándor, 168 Óra.
– Baráth József úgy fogalmazott a gyűlésen, hogy azok vannak nehezebb helyzetben, aki maradnak. Ön is így látja?
– Igen, szegények megpróbálnak mindenfélét kitalálni. Van, aki már felmondott, van aki abban bízik, hogy majd külsősként foglalkoztathat bennünket – nem tudom. Szerintem alig fognak ide bejárni és menekülni fognak ebből a házból. Ebben a házban a hideg, a sötétség és a butaság uralkodik.
– Úgy tűnik, akadtak hullarablók, akiket oda lehet állítani a most kirúgott főszerkesztők helyére. Akik maradnak, hogyan tudnak majd dolgozni ezekkel?
– Nincs mit mondanom erre, hetek óta ez a legnagyobb dilemmánk. Azt hiszem, erre nem lehet kollektív döntést hozni, itt csak egyéni válaszok születhetnek. Akik viszont elvállalták a hóhérmunkát, azoknak nincs bocsánat. Ez pedig semmi mást nem jelent, mint azt, hogy a választások utáni tisztességes Magyar Rádióban ezeknek az embereknek nincs helyük.
Felérünk az alelnöki folyosóra. Dr. Csúcs nincs a helyén, orvoshoz ment. Mindenki tehetetlenül álldogál az alelnök szobájában, amikor az egyik rendész közli, ha nem hagyják el azonnal a helyiséget, ki kell hívnia a rendőrséget. Ez volt az orvoshoz siető alelnök utolsó utasítása…
Vissza a Márványterembe. Valaki útközben még megjegyzi, hogy az esti Híradóban valószínűleg lesznek képek az alelnök összetört szobájáról. Nevetés. Tényleg nevetséges…?
Ekkor még csak Vajda Zsuzsa, a Mindennapi gazdaság című műsor szerkesztője az egyetlen, aki nem kapott felmondólevelet, ellenben felmondott magától.
– Ön azt mondta a gyűlésen, hogy a rádióban hétköznapi fasizmus zajlik. Mire gondolt?
– Itt embereket akarnak egymással összeugrasztani. P. Szabó József ma reggeli „produkciója” pedig maga volt a szadizmus. Ahogy össze-vissza beszélt, miközben mindenki csak arra várt, hogy közölje a névsort. S még annyi bátorság sem volt benne, hogy a tényeket egyenesen a képünkbe vágja. Azoknak a nevét olvasta fel, akik maradnak. Össze is tévesztett neveket, egy kirúgottnak utólag mondta meg, hogy „bocsánat, tévedtem, maga mégis…”.
Itt hónapok óta a félelem légkörében élünk. Egyszerűen kibírhatatlan.
– Ön felmondott. Ez morális vállalás?
– Igen. Önmagamban tisztáztam, hogy ebben a mocsokban nem dolgozom tovább. Mégis azt mondom, hogy nem állhatnak fel az emberek, nem állhat fel mindenki…
Fél három. Híre megy, hogy Tarnói Gizella is beadta felmondólevelét.
– Igaz a hír?
– Igen. Már hetekkel ezelőtt elhatároztam. És örülök, hogy akkor nem adtam be, mert akkor még valószínűleg beleírtam volna minden okot, s leírtam volna mindazt, ami a lelkemet nyomja. De itt senki nem érdemel semmilyen érzelmet. Azt gondolom, hogy egy ilyen tisztogatás után mindenkinek fel kell tennie a kérdést magának: belépett volna-e ehhez a céghez? Én nem léptem volna be azok után, amit itt műveltek.
– Ha mindenki elmegy, akkor viszont tényleg csak azok maradnak, akikkel mindent el lehet végeztetni.
– Egyszer, úgy háromnegyed évvel ezelőtt már meggyőztük magunkat ezzel az érvvel. Azt hiszem, igazán egyenes gerinccel akkor lehetett innen távozni, amikor Mihancsik Zsófiék elmentek. Azóta minket is lerágtak és kiköptek ezek. Méltányolom azokat és azoknak az érveit, akik maradnak, de én ezt már nem tudom vállalni.
– Én bízom abban, hogy legközelebb akkor készítek ezen a folyosón interjút, amikor önök már mind visszajöttek.
– Nem tudom, hogy bízhatom-e ebben. Félek, hogy ez nem így lesz…
– Ne sírjon, kérem. Viszontlátásra.
Bayer Zsolt