Dénes Gábor:
Volt egyszer egy Magyar Rádió – I. rész,
avagy a kommunista kulturális hegemónia lebontása a közmédiában 1990-től napjainkig
„Múlt nélkül nincs jövő, s mennél gazdagabb a múltad, annál több fonálon kapaszkodhatsz a jövőbe.”
A humanizmus és korunk c. művéből vettem az idézetet, hogy a múlt, a közszolgálati Magyar Rádió múltjának majdnem pontosan harminc évvel ezelőtti agyonhallgatott (?), elfeledett (?) kísérletére, a kommunista kulturális hegemónia lebontásának kezdetére hívjam fel a figyelmet. Esetleg új, illetve újabb „fonalakat” adva a jelenbe és főleg a jövőbe való kapcsolódáshoz, „kapaszkodáshoz”.
A köztelevízió, az MTVA M5 Kommentárklub c. műsorának ez év március elejei adásában Békés Márton, a Kommentár c. lap főszerkesztője, egy a lapban megjelent tanulmányt értékelve beszélt a kommunista, szocialista rendszer kulturális hatalmi fölényének lebontásáról. Jóleső érzéssel hallgattam a jobboldali kulturális hegemónia megteremtésének szinte felsorolhatatlan elemeit az elmúlt tizenhat évben. Elhangzott az is, hogy ezt a tizenhat évnyi ún. konszolidációs időszakot (2010-2022 és beleértve az Orbán-kormány 1998-2002 közötti négy évét is), hazánk e kulturális életszakaszát már korszaknak is nevezhetjük. Hiszen országunk új és felújított épületei, templomai, közösségi terei, a már most világhírű fővárosi zeneház, az újjászületett operaház, továbbá a megjelentetett könyvek, folyóiratok, újságok… mind-mind a nemzeti együttműködés rendszerének kulturális vívmányai és egyben bizonyítékai is a korszak elnevezés jogosságának. A műsor szakértői beszéltek ugyan a nyomtatott médiáról, de a kulturális tartalmak talán legfontosabb közvetítőjéről, a közmédia ezirányú állapotáról, eredményeiről nem.
A beszélgetés résztvevői nem vitatták sem a történész által felvázolt folyamatot, sem pedig a dátumot. A kultúrával is, mint a társadalmi, politikai folyamatok egyik, ha nem a legfontosabb és meghatározó szerepével foglalkozó kiváló történésznek bizonyára elkerülte a figyelmét egy, a közbeszédben igen régóta mellőzött, azt is mondhatnám elhallgatott és feldolgozatlan időszak.
Ma már teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy a rendszerváltoztatás után a Magyar Rádió, a közintézmények közül egyetlenként kezdte meg a kommunista-szocialista kultúra felsőbbségének lebontását 1993-ban.
Közel egy évi előkészítő munka után új, a politikai, társadalmi és gazdasági rendszer változását tükröző, új szervezeti és nemzeti szellemiségű műsorrend váltotta fel a közszolgálati rádió évtizedek óta bebetonozott működését. A kommunista, szocialista eszmerendszer szócsövének, az ideologikus tömegkultúra médiahatalmi fegyverének számító Magyar Rádió ettől kezdve már nem egy párt és eszme, hanem a köz, a nemzet szolgálatát tekintette fő feladatának. Az új közrádió a nemzeti kultúra közvetítő, teremtő és hordozó feladatát, küldetését napi gyakorlattá tette. Mindezt az 1994-ik évi parlamenti választásokig tehette. A Magyar Televízióban is voltak jelentős változások, ezek azonban nem voltak teljeskörűek, mivel jórészt csak a politikai- és hírműsorokat érintették.
Három fő ok miatt nemcsak érdemes, de szükséges is felidézni e rövid életű nemzeti közrádió létrejöttének előzményeit, körülményeit és működését, valamint mai, esetleges továbbélését is. Egyrészt a gondolkodási sémák miatti igencsak eltérő értelmezések, magyarázatok, elbeszélésmódok, divatos szóval narratívák okán. Másrészt azért, hogy a fiatalabb nemzedékek számára se merüljön feledésbe a közrádió rendszerváltozáskori küzdelme. A legfontosabb okhoz azonban egy másik költő, József Attila sorait idézem,
„…s rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés.”
1990 – 1994
A kommunista diktatúra után 1990-ben megtartott első szabad parlamenti választásokon a Magyar Demokrata Fórum (MDF) szerezte meg a legtöbb szavazatot. A „nyugodt erő” a választási kampányban „tavaszi nagytakarítást”, a nemzet ellenségeinek és ellenzékének politikai, gazdasági elszámoltatását ígérte. Koalíciós kormány alakult a Független Kisgazdapárt és a Kereszténydemokrata Néppárt részvételével. A koalíció azonban csak a parlamenti helyek 57 százalékával rendelkezett. A hatályos alkotmány szerint viszont a törvények nagy része, közöttük az évi költségvetési törvény is, kétharmados parlamenti többséget igényelt.
A paktum
Antall József még miniszterelnök-jelöltként és Tölgyessy Péter, a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) elnöke 1990. április 29-én paktumot kötött. Antall a nyilvánosság és pártja, az MDF vezetőinek kizárásával köti meg a paktumot az akkori legnagyobb ellenzéki párttal – Antall későbbi indoka szerint – az ország kormányozhatósága érdekében. A paktum külön mellékletben rendelkezett a médiáról. A felek megállapodtak, hogy a
„…nemzeti televízió és rádió, illetve az MTI nem lehet pártpolitikai csatározások martaléka. Ezért a TV és a Rádió lehetőleg közös elnökét és két alelnökét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki” (Idézet a paktumból).
Ezen megállapodás alapján készült a médiaelnökök kinevezését szabályozó ún. kinevezési törvény (1990. évi LVII. tv.) is. A törvény a médiaelnökök jelölését a miniszterelnök, kinevezésüket pedig a köztársasági elnök jogkörébe utalta, de utóbbit miniszterelnöki ellenjegyzéshez kötötte. A törvény értelmezése nemcsak alkotmányjogi bonyodalmakat idézett elő, de a médiaháború fokozódásának legfőbb oka lett. Talán ez a tény jelzi a legjobban, hogy ún. proxy-háborúról, médiába „öltöztetett” politikai, ideológiai harcról volt/van szó.
Göncz Árpád köztársasági elnök Antall József miniszterelnök javaslatára 1990. július 31-én Gombár Csaba politológust nevezte ki a Magyar Rádió, és Hankiss Elemér szociológust pedig a Magyar Televízió élére.
A kinevezett rádióelnök ténykedése
A médiaelnökök jogállása teljesen tisztázatlan volt. Ez azt jelentette, hogy nemcsak a két elnök, de az általuk irányított közszolgálati médiumok is gyakorlatilag mindenfajta jogi és politikai ellenőrzés nélkül működtek.
Tíz év távlatából Hankiss Elemér így emlékezett vissza kinevezésére:
„…a két újdonsült elnöknek gyakorlatilag teljhatalma volt. Ad absurdum véve a dolgot azt mondhatnám, hogy ha a két elnök történetesen cipőgyárrá akarta volna átalakítani a két médiumot, ezt nem lett volna könnyű jogi eszközökkel megakadályozni” (Hankiss Elemér: Médiaháború. 2000. c. folyóirat, 2000/november 11.)
Hankiss cipőgyárról, majdnem focicipő-gyárról anekdotázik. Emlékeiben úgy látszik maradandó nyomot hagyott 1990. május 23-a. A rendszerváltó kormány történelmi jelentőségű eskütételét ugyanis a Magyar Televízió nem közvetítette. Helyette az AC Milan – Benfica FC BEK döntő focimeccset élvezhették a tévénézők.
Gombár Csaba politológus részt vett a 87-es lakiteleki találkozón, Hankiss Elemér szociológus pedig az 56-os forradalomban. Feltehetően ezek a tények is motiválták a miniszterelnököt, amikor őket jelölte a médiaelnöki posztokra.
Feladatuk minden kétséget kizáróan egyértelmű és világos volt: a két pártállami berendezkedésű közszolgálati intézményben levezényelni a rendszerváltó átalakítást. Megalkotni a szervezet és a működés új, egy nemzeti intézményhez méltó és a polgári demokráciának megfelelő szabályait, megkezdeni a kommunista kulturális hegemónia lebontását.
Azonban a Magyar Rádióban Gombár kinevezésétől 1992. január 6-ig, tehát közel két éven keresztül semmi nem változott. Pontosabban csak annyi, hogy Gombár és csapata négy alkalommal nyújtott be egy-egy Szervezeti és Működési Szabályzatot (SZMSZ) a kormánynak jóváhagyásra. Ezek a tervezetek azonban nem a változást, hanem az addigi központosított rendszer bebetonozását, sőt kiterjesztését, a politika, főként a pártpolitika primátusát, a hitbizományok és hatalmi centrumok erősítését, a 80-as évek közepén a pártállam által is preferált intendatúrák teljes önállóságát szolgálták. A kormány mindegyiket elutasította.
Gombár 1992. január 6-án törvényi, jogi felhatalmazás nélkül, a kinevezési törvényt megsértve megkezdte a senki által jóvá nem hagyott SZMSZ alapján a Magyar Rádió szervezeti és műsorszerkezeti átalakítását. A funkciózavarokkal, politikai, főleg pártpolitikai orientációs, kulturális, szervezeti, létszám, gazdasági nehézségekkel küzdő intézményre ún. intendatúrákat épített. (Az intendatúrák ellenőrizhetetlen, teljes jogi, szakmai, politikai önállósággal bíró szervezetek).
A rádió érdekvédelmi szervezetei (érdekes, hogy akkor valamennyi szervezet!), majd a kormány is keményen tiltakozott az illegális diktatórikus akció ellen. A miniszterelnök kezdeményezte Gombár felmentését. A paktum sokadik vadhajtása volt, hogy a miniszterelnök hiába kezdeményezte és az Országgyűlés kulturális bizottsága hiába hagyta jóvá a felmentést, Göncz Árpád köztársasági elnök (SZDSZ) közel két évig, 1994. júliusáig nem mentette fel Gombár Csabát.
A médiaháború okai
Érdemes felsorolni a közszolgálati médiaháború, (szerintem) három legfontosabb okát. Az első helyen áll az MDF-SZDSZ paktum, a másodikon az ún. kinevezési törvény értelmezése és alkotmányjogi bonyodalmai, a harmadikon pedig a médiaelnökök és a médiumok tisztázatlan jogi, politikai helyzete. Mindhárom ok azonban egyetlen egy, ideológiai, s ebből következő politikai okra vezethető vissza: a „függetlenek” két alakulata, sem a kommunista állampárt utódja az MSZP, sem a balliberális SZDSZ (és mai utódpártjai) és ideológiai, politikai támogatóik (a médiában legfőképp) nem fogadták, mind a mai napig
Csúcs László kinevezése
Valószínűnek tartom, hogy Antall József miniszterelnök már korábban rájött arra, hogy az MDF-SZDSZ paktum a média területén sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ezért – különböző csatornákon keresztül – többször is „üzent” Csúcs Lászlónak, hogy vállalja el a Magyar Rádió gazdasági alelnöki tisztségét. A Magyar Köztársaság elnöke 1992. március 1-jei hatállyal Csúcs Lászlót a Magyar Rádió alelnökévé nevezte ki.
Csúcs László – Gombárral ellentétben – tudta a feladatát. „A Magyar Rádiónak a nemzetet, a nemzeti érdeket kell szolgálnia határon innen és túl…” írja könyvében (PÉNZ és MÉDIA, 2014. Kairosz). Csúcs nemcsak a feladatát tudta, de határozott céljai is voltak. Rendet teremteni a káoszban. Rendet a meggondolatlanul egymásra épített kaotikus szervezetekben, rendet a műsorstruktúrában, rendet a gazdálkodásban, rendet a funkciózavarokkal küzdő működésben. Ezek a célok az alelnök alapvető céljából következtek, ami a kommunista kulturális hegemónia mihamarabbi lebontása volt. S ez a törekvés szinte mindenben egyezett a nemzeti rádió megteremtésében résztvevő rádiós munkatársak szándékaival.
A rendszerváltó rádiós csapat
1993. január 6-án benyújtotta lemondását Gombár Csaba és Hankiss Elemér.
A miniszterelnök teljes elnöki jogkörrel ruházta fel Csúcs László alelnököt, a kormány pedig 1993. február 7.-én elfogadta az új SZMSZ-t.
Mint azt említettem, közel egy évig tartó nem nyilvános előkészítő munkánknak köszönhetően (ez idő alatt én a szerkesztői, műsorvezetői, riporteri munkám mellett akkor a Magyar Rádió Dolgozói Szakszervezetének – MRDSZ – a Rádió dolgozóinak nagy többsége által megválasztott titkáraként, akkori ellenfeleim szerint primitív, semmihez sem értő vezetőként) új műsorrenddel, új szervezetben, új vezetőkkel kezdte meg működését a rendszerváltás Magyar Rádiója 1993. április 26.-tól. Megújult a három fő adó a Kossuth, a Petőfi és a Bartók. De a Külföldi Adások Főszerkesztősége, a vidéki stúdiók és a szakfőszerkesztőségek is saját elhatározásukból „rendszert”, kultúrát váltottak.
A nemzet rádiójának működésével elkezdődött a kommunista kultúra hegemóniájának lebontása is. Az alelnök és a nem független, hanem magyar nemzetben, nemzeti kultúrában, kiegyensúlyozott tájékoztatásban, közszolgálatban gondolkodó munkatársak előkészítették nemcsak a rendszerváltozásból következő és azt tükröző nemzeti intézmény, a Magyar Rádió új szervezeti és működési rendjét (SZMSZ), de a magyar kulturális értékeken nyugvó műsorstruktúráját is. Ezek a munkatársak – velem együtt – vállalták a harcot. Vállalták/vállaltuk a megbélyegzést, a kirekesztést, a nemtelen és életveszélyes támadásokat. Ennek lassan harminc éve, de a legnagyobb erkölcsi és szakmai elismerésen, a hallgatók akkor egyre növekvő táborán kívül soha senki nem köszönte meg ezeknek a rádiós kollégáknak a munkáját. Soha senki nem tudatosította a közvéleményben, hogy a rendszerváltozás a Magyar Rádióban és a nemzeti kultúrában 1993-ban kezdődött.
Kulturális építkezésünk maradandó értékei ma is fellelhetőek a közmédiában.
Lao-Ce (feltehetőleg az i.e. 6. században élt kínai filozófus) egyik aforizmájában írja:
Terebélyes fa hajszál-gyökérből fejlődik, kilenc-emeletes torony kupac földből emelődik, ezer-mérföldes utazás egyetlen lépéssel kezdődik.
Büszke vagyok arra, hogy ezt az egyetlen lépést mi tettük meg.