Dénes Gábor:

Volt egyszer egy Magyar Rádió – II. rész

avagy a kommunista kulturális hegemónia lebontása a közmédiában 1990-től napjainkig

A Petőfi Rádió, a család rádiója

Petőfi szignál:

Tőlem származott az ötlet, az adó új műsorrendje és a szlogen is. 1993-ban a család fontosságára szerettem volna felhívni a figyelmet, amikor az általam irányított adó "A Petőfi Rádió a család rádiója" lett. Április 26-án indult a nemcsak hazánkban, de tudomásom szerint Európában azóta is egyetlen ilyen profilú csatorna. A családnak a társadalomra és az egyénre gyakorolt meghatározó szerepére, súlyára fűztem fel az adó műsorait.

Változtattunk az adó vizuális megjelenésén is, PR-akciókat szerveztünk, a műsorfolyamból kizártuk a pártpolitikát, a célközönséghez igazítottuk az adó zenei kínálatát. Megpróbáltunk "használati utasításokat" adni a hallgatóknak, hogy egyáltalán értelmezni tudják a megváltozott társadalmi és gazdasági rendszer mibenlétét, a rendszerváltoztatást, az „új” életet, az új gazdasági, jogi és társas viszonyokat. Vagyis az igencsak változó piaci és médiapiaci környezet (pl. a bulvárlapok dömpingje, a szabadidő-szerkezet változása, vállalkozások indítása) új kihívásaira új identitás megteremtésével reagáltunk. Az elképzelés beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Ezt a reklámbevételek növekedése és a Gallup Intézet hallgatottsági adatai is bizonyították. 1994-ben az új szocialista vezetés megszüntette a család rádióját.

Az a bizonyos 129 fős létszámleépítés

A rendszerváltoztatás időszakában a Rádióban foglalkoztatott főállású dolgozók létszáma 2110 fő volt. A kommunista intézmény szervezete az idők során vízfejjé nőtt. A rendszerváltó kormány és az Állami Számvevőszék (ÁSZ) is több alkalommal is figyelmeztette a Rádió vezetését a pazarló gazdálkodásra és a finanszírozhatatlan létszámra. Gombár Csaba nem tett semmit. A gazdasági alelnök néhány hónappal kinevezése után már 1993 nyarán jelezte a Pénzügyminisztérium államtitkárának a létszám felülvizsgálatának szükségességét és a végkielégítésekhez elengedhetetlen forrásigényt.

A kormány azonban csak a 1993. december 30-i ülésén rendelkezett arról, hogy előterjesztést kell készíteni a Magyar Rádió 1994. évi pénzügyeiről, a létszám és gazdálkodás racionalizálásról. Egy titkos kormányhatározat (3082/1994) viszont már kötelezte az alelnököt a létszámcsökkentésre.

Csúcs alelnök e rendelkezések alapján, törvényi kötelességének megfelelően, 1994. január 10-én bejelentette a Fővárosi Munkaügyi Központnak, hogy az általa vezetett költségvetési intézménynél a foglalkoztatottak számát csökkenteni kívánja. A csökkentés mértéke a 2110 főnyi létszám 15 százaléka, vagyis 320 fő. A csökkentés legfőbb oka:

„A Magyar Rádió az 1994-ik évtől kezdve nem kap állami támogatást…”

De jelezte azt is, a végkielégítésekhez szükséges pénzzel nem rendelkezik a Magyar Rádió. A döntés, vagyis a kormányhatározat csak 1994. március 3-án született meg. Szabó Iván pénzügyminiszter (tudatosan? érdekből? személyes elfogultságból? ...?) közel egy évig húzta-halasztotta a döntést.

Közben Csúcs László alelnök már 1993 nyarán arra kérte a Rádió szervezeti egységeinek vezetőit, hogy állítsák össze az elbocsátandók listáját. A Petőfi Rádió adófőszerkesztőjeként ezt a tényt nagyon sokszor aláhúzva szeretném megerősíteni. Vagyis, ellentétben a „függetlenek” és politikai erőik által a mai napig terjesztett hazugságokkal, nem Csúcs László állította össze az elbocsátandók listáját, hanem a szervezeti egységek vezetői. Csúcs egyetértőleg bólintott a listákra, semmit nem változtatott rajtuk. A tervezett 320 főből 129 lett (amiből 40 fő egyébként is nyugdíjba vonult volna).

A „függetlenek” és a létszámcsökkentés

A létszámleépítés gazdasági, működési szükségszerűség volt. Elemi erejű volt a „függetlenek” reakciója. Az 1990-es háromnapos taxisblokád mintájára gerjesztett ún. kékszalagos tüntetés csak igen rövidre, ám a vége igen erőszakosra sikerült. (A kékszalag az ő köreikben ma is divat, lásd a 2022. évi parlamenti választás feltűnően dús ellenzéki kékszalagjait.)

Ekkor tört be egy 100 főnyi különítmény a Rádióba és az alelnök szobájába is. Földdel összekevert emberi ürüléket helyeztek el dr. Csúcs László irodájában, az alelnök székén és asztalán. A tüntetésre mozgósították a hazai szellemi élet erre hajlandó részét is, továbbá nyilvánvaló hazugságokkal árasztották el a hazai és a világsajtót, a New York Times-t a londoni Times-t, a francia Le Monde-ot…stb. (Ahogy azt azóta is és ma is teszik.)

Sajnos, jónéhány hozzánk közelállónak hitt rádiós kollégát is megtévesztettek a „kékszalagosok”. Néhányan közülük – talán érdekeik, pozícióik miatt – később „eljutottak” a konzervatív, jobboldali eszmerendszerig, sőt vannak, akik az oldal megíró-, megmondó embereivé avanzsáltak. (Lehet, hogy nekik is „köszönhető” a Rádió e nemzeti korszakának elhallgatása?).

Ettől a naptól kezdve folyamatosan és életveszélyesen fenyegették a Magyar Rádió vezetőit. Rendszeresen sztrájkot hirdettek, de egyet sem tudtak megvalósítani. Engem, az életveszélyes fenyegetések mellett feljelentettek antiszemitizmus vádjával. Csúcs László 88 éves édesapját ocsmány telefonhívásokkal naponta háborgatták. Az alelnök 1994 után még 5 évig járt bíróságról bíróságra, koholt vádak alapján, a demokratikus, haladó és független rádiósok „jóvoltából”.

1994 és az azt követő vajúdás időszaka

Mint ismeretes az 1994-es országgyűlési választásokat a kommunista állampárt utódpártja, az MSZP nyerte meg. Már a május 8-i első forduló után „illetékesek” jelezték, hogy meg kívánnak válni a rendszerváltó közrádió vezetőitől. Nem lett szükség rá, ugyanis én (több vezetőtársammal együtt) 1994. június 26-án a Rádió vezetőjének, Csúcs Lászlónak nyújtottam be a felmondásom. Csúcs László is júniusban kérte felmentését Boross Péter miniszterelnöktől. Vagyis megfosztottuk őket a kéjjel várt „kirúgás” örömétől.

A rendszerváltó nemzeti Magyar Rádió új szervezeti és műsorrendi működése a kommunisták parlamenti győzelme miatt ért véget. A „függetlenek” a mai napig agyonhallgatták, agyonhallgatják, vagy agyonhazudják, vagy bagatellizálják a Magyar Rádió e korszakát. A rólunk és Csúcs László tevékenységéről a „függetlenek” által terjesztett hazugságok sajnos a hozzánk hasonló világnézetűekre is hatottak. Két jellemző ezek közül: „Csúcs nem értett a rádióhoz”, „Csúcs alkalmatlan volt a feladatra”. Nem vagyok sem bíró, sem védőügyvéd. A valóság krónikása vagyok, illetve kívánok lenni. Csúcs László soha nem akart „érteni” sem a riporteri, sem a műsorvezetői, sem pedig a szerkesztői munkához. Ő vezetőként a Magyar Rádió rendszerváltó átalakítását vállalta. Külső és belső „háborús” körülmények között. Rövid ideig sikerült neki. Köszönjük!

Három valószínű oka van a Magyar Rádió e korszaka „agyonhallgatásának”.

Az egyik, hogy a FIDESZ-t ebben az időszakban még az SZDSZ ifjúsági szervezetének nevezték. A közrádió átalakításával kapcsolatos megnyilvánulásaik is ezt a liberális szemléletet tükrözték (parlamenti felszólalások és újságcikkek sokaságát tudnám csatolni, de nem teszem). A párt politikai, ideológiai változása 1994-95-re tehető.

A másik ok a baloldalban és a „függetlenekben” keresendő, hiszen képtelenek voltak a másik oldal reális értékelésére. Ez a hozzáállás azóta sem változott.

A harmadik az lehet, hogy 1990-től 2015-ig 15 vezetőváltás történt a közmédiában. Ez minimum 15 szervezeti- és műsorstruktúra váltással járt együtt (volt olyan is, hogy egy első számú vezetői cikluson belül több szervezeti- és műsorszerkezeti átalakítás történt). A múlt látható és láthatatlan rendszer- és módszermaradványai mind a mai napig fellelhetők a közmédia szervezetében, műsorszerkezetében, vezetésében, az egyre halmozódó szakmai hibákban, tévedésekben, de a kommunista kulturális hegemónia (csak) részleges lebontásában is. A működésbe és a társas viszonyokba is beégtek a szinte kiirthatatlan reflexek. No meg némi szakmai irigység és féltékenység is közrejátszik a nemzeti rádió 1992-1994-es szilárd alapokon nyugvó, ötletekkel teli, hangsúlyozottan nemzeti jellegű működésének elhallgatása mögött. Ugyanis ebben az időszakban rend volt a Magyar Rádióban.

Tévedés azonban azt hinni, hogy ez valamiféle diktatórikus, agyonszabályozott, utasításos rend volt. Éppen az ellenkezője. A kommunista-szocialista működés a hatalomra épült. Az általunk megvalósított új közrádió a hatalom helyett a műsort tekintette a legfontosabb szervezőerőnek. A műsorokra, a tartalomra építettük a szervezetet és értelemszerűen a műsorrendet. Megváltoztattuk azokat a mechanizmusokat, amelyek a közrádió hálózatának működését gátolták. Ettől a megközelítéstől viszont az addigi ún. klasszikus szervezeti modell statikus működése dinamikussá, innovatívvá vált.

A döntések a lehető legalacsonyabb szinten (lásd fentebb a 129 fős létszámleépítés) és értékalapon történtek. A heti műsorüléseken a Petőfi Rádió minden munkatársa részt vett. Munkatársaim számára egyértelműek voltak az új közrádió és benne a Petőfi Rádió a család rádiója alapértékei, a működés alapelvei, stratégiai céljai. A Rádióban természetesen nem mindenki értette meg, vagy nem akarta megérteni, vagy nem értette jól, még a kinevezett új vezetők közül sem, a változások irányát, lényegét, céljait.

1994-2010, a vajúdás korszaka

1994-től a politikai erőviszonyoknak megfelelően változott a közmédia szervezete és műsorrendje. A sokszor téves és többnyire inkább ad hoc, általában politikai, személyi érdekektől vezérelt, kiérlelt stratégia nélküli szervezeti, irányítási és műsorrendi átalakítások nem tettek jót a közmédiának. Az egyre növekvő létszám, a folytonosan változó műsorrend, a vezetői szintek radikális növekedése radikálisan csökkentette a közmédia iránti érdeklődést. A zavarosban halászó nyertesek a „függetlenek” voltak. A személyi, politikai, üzleti érdekek természetesen elvonták a figyelmet a kommunista kulturális hegemónia lebontásáról, de még napirendre tűzéséről is. Ezt az időszakot jól jellemzi az a közmondás, hogy hosszan „vajúdtak a hegyek és egeret szültek”.

2010 elején még úgy tűnt, hogy a FIDESZ és kormánya nem tud, vagy nem akar mit kezdeni a sejtjeiben is kommunista, szocialista, szervezetében, kultúrájában és műsorrendjében is igen jelentős múltbeli érdekérvényesítőképeséggel rendelkező közmédiumokkal.

2010 végén a második Orbán-kormány ezt megcáfolta, hiszen új, a köznyelvben második médiatörvényként ismert törvényt alkotott (2010. dec. 21.).

Ez a törvény alapozza meg a közmédia szervezeti és működési rendjét mind a mai napig.