Dénes Gábor:

Volt egyszer egy Magyar Rádió – III. rész,

avagy a kommunista kulturális hegemónia lebontása a közmédiában 1990-től napjainkig

2010, a változások kezdete

A médiatörvény által létrehozott szervezetek, főként a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és intézkedései ismét elemi erejű felháborodást keltettek az ellenzékieknél. A közmédia vízfejének, az 1994 óta ismét felduzzadt, vagy inkább felduzzasztott létszámának csökkentései, az évenkénti ún. csoportos létszámleépítések óriási ellenállást váltottak ki a függetlenek, a liberálisok és a neomarxisták körében, az általuk befolyásolt médiafogyasztókban, és a hivatásos tüntetőkben. Ezt az ún. állandó ellenállást tartották/tartják napirenden a nemzetközi sajtónak, a liberális Európának és hazai híveiknek szánt, az ellenzékiek által szervezett megmozdulások, „performanszok”. Mint pl. az elnyújtott „éhségsztrájk” akció (2011), aztán az írók saját műveinek nyilvános betiltása a közmédiában (2012), egy szociológus diákhallgatónő „tudta”, hogy mit követelnek a rádióhallgatók 2012-ben, hat pontjukat erőszakosan és mindenáron be akarta olvasni a rádióban. De sztrájkbizottságot is létre hoztak az újabb létszámleépítések miatt 2012-ben.

A „széles körű és kiegyensúlyozott” tájékoztatás követelése jegyében az ellenzéki képviselők egy része 2018. dec. 16-án az MTVA székházához vonult, s elképesztő, szégyenletes és igencsak szomorú jelenetekkel gazdagították a politikatörténetet.

A mentelmi joggal rendelkező országgyűlési képviselők közül többen bementek az épületbe, dulakodtak a biztonsági őrökkel(!), nekimentek a dolgozóknak. Sőt, néhányan a felvételek kedvéért, mondván „kurva erős kép lesz”, a földre vetették magukat a kormány elleni tiltakozás jegyében.

Mindeközben az utcán kövekkel, üvegekkel dobálták a rendőröket, egyiküket csaknem felgyújtották - olvasható a közleményben. A politikusok az egész éjszakát az MTVA gyártóbázisán töltötték, hamis tűzriadót csináltak, ajtókat nyitogattak, igyekeztek bejutni az elzárt területre.

Végül a műsorelőkészítés egyik helyiségében éjszakáztak, mindezt közvetítették a közösségi médiában. Több alkalommal kilátásba helyezték, hogy a tiltás ellenére is be kívánnak menni a stúdiókba - írták. Reggel a képviselők ismét megpróbáltak bemenni a munkaterületekre. Rendszeresen zaklatták az MTVA munkatársait, a folyosókon kergették a dolgozni érkezőket. Egyikük megpróbált egy lépcső korlátján átmászva üzemi területre behatolni. A biztonságiak figyelmeztették, felszólították, de nem állt el szándékától, végül a belekapaszkodó másik képviselővel együtt eltávolították az épületből - írták.

A történteknek a kerületi jegyző határozata vetett véget, amit aztán az ellenzéki politikusok bíróságon támadtak meg. A kommunista kulturális, jogi és egyéb hegemónia lebontásának aktuális állapotát is jól tükrözi, hogy az elsőfokú bíróságon ők győztek.

Ez a fajta „erős kép” viszont annyira megtetszett a képviselők szinte ugyanazon csoportjának, hogy azóta minden évben, különböző színpadi elemekkel ugyan, de megismétlik az „előadást”. 2022. március 6-án a közmédia „putyini propagandája” miatt mozgósították az ellenzéki „fotóművészek” néhány száz hívüket. Az MTVA egy közleményben tiltakozott.

Nem hiszem, hogy a határozott intézkedések legjobb módja a közlemény-kiadás. A módszer a védekezési vagy elhárító mechanizmusok közé tartozik. Ezek a mechanizmusok általában dühöt és tagadást váltanak ki, de nem oldják meg a problémát. Lehet dühöngeni, vagy mosolyogni is ezeken az akciókon, de be kell vallani, hogy a 2010 óta, tehát 12 éve tartó megmozdulások sebeket ejtettek a közmédián. Elkerülhetők lehetnének (lettek volna) ezek a „sérülések”?

Igen, jelentősen csökkenthetők lettek volna. Stratégiai felkészüléssel, a szervezet, a működés, a műsorok évenkénti elemzésével és szükséges módosításával, erős, határozott szervezet és vezetés és „a nincs takargatnivalónk” üzenet rendszeres kommunikálásával. Egy, a vezetési, szervezeti és működési kultúrájában is erős szervezet ellenállóbbá tud lenni, a próbálkozások ellenére is sebezhetetlen tud maradni.

Mint ahogy az Orbán-kormány 16 évének minden kezdeményezése, gazdasági és szociális intézkedése az EU, az EB, az Európa Tanács… stb. „szigorú”, „folyamatos” szakmai vizsgálódása és a nyugati világ „világszintű” aggódása, valamint a hazai ellenzék tagadása mellett zajlott/zajlik. Természetesen a jogállamiság és a média függetlenségének üdve érdekében. A megsebzése azonban a 16 év alatt sem sikerült. Keményebb, határozottabb, céltudatosabb és eltökéltebb, mint valaha.

Közben 2012-ben elindult a Duna World csatorna, az M2 pedig gyerekcsatorna lett. 2013-ban a közmédiában is megtörtént a digitális átállás.

2015-ben az M2 Petőfi TV és az M4 Sport is megkezdte működését, valamint arculatot és tartalmat is váltott az M1. 2016-ban az M5-ön oktatási-ismeretterjesztő-kulturális csatornát hoztak létre, ami eredetileg regionális, majd sport csatornának készült (közvetítette is a nyári olimpiai játékokat 2016-ban!). 2019-ben viszont megszűnt az MTVA régi filmeket és tévéműsorokat sugárzó csatornája, az M3.

2015, a közmédiumok önállóságának megszüntetése

Számomra történelmi pillanat volt 2015. július 2. A kormány ezen a csütörtöki napon radikális lépést tett. Megszüntette a Magyar Rádió, a Magyar Televízió, a Duna Televízió és az MTI működését. A megszüntetés kommunikációja szerint a működés szempontjából „nem bír nagy jelentőséggel az ún. jogi egyesülés”, hiszen alapvető cél a központosítás volt, a közmédia műsorait továbbra is a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap készíti.

Igen rossz ómen előzte meg a júliusi „történelmi pillanatot” március 15-én. Ekkor indult, pontosabban indult volna a köztévében az M1-ből lett hírcsatorna.

„Vasárnap délután fél háromkor már akkora volt a káosz az M1-ből lett nemzeti hírcsatornán, hogy el kellett sötétíteni a képernyőt. Magukra hagyott műsorvezetők, műszaki felkészületlenség, súlyos rendezői és szerkesztői hibák. Indulása után 8 és fél órával elbukott az új csatorna.” (origo.hu, 2015.03.15.)

A világhírű menedzsment-guru, Peter Drucker írta:

„Egy szervezetben csak a rendetlenség, a széthúzás és az eredménytelenség jön magától” (The Practice of Management c. művéből, 1954.)

De az ötlettelenség sem használt a közmédia megújításának. Méltatlan volt a költőhöz, a közmédia színvonalához, de a kormányhoz is az, hogy Petőfi TV néven indított az új vezetés köztévécsatornát ugyanezen a napon. A rágógumi zenét játszó Petőfi Rádió tévés változataként. Egyáltalán nem „jópofa”, nem vonzó, nem „nemzeti”, nem „fiatal”. Mondjuk ki, ez a liberális „függetlenek” térnyerése, pofon a nemzeti, a konzervatív kultúrának.

Mindezek ellenére meggyőződésem, hogy ugyan számomra fájdalmas, de az adott helyzetben érthető, a lehetséges megoldások közül igazi huszárvágás volt a közmédia szervezetei önállóságának megszüntetése, a közmédia ilyetén való központosítása. A jövő, a tisztább lappal való további működés szempontjából mindenképpen.

Az igazi kérdés persze az volt, s ma is az, hogy a hazai közmédia változásai elősegítik-e a kommunista kulturális hegemónia lebontását, továbbá, hogy ezek a változások mennyire kompatibilisek a hazai kultúrában zajló folyamatokkal és ellenállnak-e a liberális világ egyre erőszakosabb trendjeinek.

A kultúra és a média változásainak főbb mozgatórugói

A tőke csillapíthatatlan profitéhsége jelentősen megváltoztatta a XXI. századi kultúra tartalmát, értelmezését. Az életmód, a fiziológiai szükségletek, az ön- és fajfenntartás, a fogyasztás, a személyes kényelem, a tulajdonlás, az eszközök (kütyük) szerepe stb. jelentik a mai ún. nyugati társadalmak kultúráinak tartalmi lényegét. Maslow szükséglet-piramisának legalsó, ún. primer, vagy elsődleges drive-jaival kapcsolatos hajtóerők kerültek a kultúra és ezen belül a média középpontjába. A liberális világközpontokból irányított kultúra homogenizált, nem tűri a különbségeket, a meglévő és kialakuló differenciákat viszont radikálisan meg akarja szüntetni.

Az Orbán-kormánynak a nemzeti identitásra épülő kulturális, társadalmi, politikai eredményeit ezért is akarják tűzzel vassal, még az „ördöggel cimborálva” is, nemcsak elnyomni, hanem kiirtani, „végképp eltörölni”. Tanúi vagyunk, s reméljük soha nem leszünk részesei annak, hogyan „zabálja fel” ez a globalizált és homogenizált kultúra a tradicionális nemzeti, társadalmi, vallási, erkölcsi, családi értékeket a „művelt” Nyugaton.

A tőke csillapíthatatlan profitéhsége jelentősen megváltoztatta a globalizált világ fő közvetítőmezőinek egymáshoz való viszonyát. A kereskedelem, a pénzrendszer és a média hármasából a média vált domináns tényezővé. Napjainkban már nem médiumok, hanem médiatulajdonosi hálózatok uralják a világot. Ebből következően a média nemcsak terméket „ad el”, hanem politikusokat és politikát „csinál”, személyiségeket és az általuk képviselt ideológiát népszerűsít, sztárokat, sztárocskákat „csinál meg”, vagy szükség és érdek szerint döngöl a földbe, szaknyelven szólva pozícionál.

Ezek a médiarendszerek hálózat-szerűen az élet szinte minden területébe beépülnek, az iskolai divattól, a divatos kütyükig, a szórakoztatóiparon át a tudományig. De helyesebb úgy fogalmazni, hogy minden „médiát” beépítenek ebbe a hálózatba, ami így már nem közvetítő, hanem személyiség-átalakító, valóság-átalakító gépezetté válik/vált. A központi liberális világakarat által kiagyalt politikai, ideológiai, kulturális, fiziológiai üzenetek, humánkompatibilis „illúziók” propagandáját szolgálja.

A tőke csillapíthatatlan profitéhsége jelentősen megváltoztatta a média műfaji sokszínűségét is. Az ún. kommersz média túlsúlya világméretűvé vált.

A tőke csillapíthatatlan profitéhsége és a nyitott társadalom liberális ideológia terjesztése érdekében indult világhódító útjára az ún. social media (2006. júliusa óta használjuk ezt a kifejezést), vagyis a közösségi média.

„A közösségi média egy médiaeszköz…Elősegíti a tudásdemokráciát, mialatt tartalombefogadókból tartalomszerkesztővé is alakítja az embereket.” (Wikipédia).

Az elképzelésekből az emberi psziché, a viselkedés, az önértékelés…stb., és a csillapíthatatlan éhségű tőke, közösség nélküli politikai, ideológiai és üzleti érdekektől és indulatoktól vezérelt médiaeszközt hozott létre. A világjárvánnyá vált social media radikálisan változtatta meg a médiafogyasztási szokásokat is. A „csak te vagy a fontos” illúziójával, az egoista individualizmus filozófiájával ma még felmérhetetlen pszichológiai, oktatási, személyiségdeformitási, gazdasági, politikai és társadalmi károkat okoz az amúgy is egyre magányosabb ember számára.

A tőke csillapíthatatlan profitéhsége ellenére az Orbán-korszak 16 éve a hazai kulturális konszolidáció kiemelkedő időszaka.