A közrádiók és köztelevíziók megszűnése, a közmédia új szervezetei 2015-től

Dénes Gábor:

Volt egyszer egy Magyar Rádió – IV. rész

avagy a kommunista kulturális hegemónia lebontása a közmédiában 1990-től napjainkig

A közmédia szervezeti és működési kultúrája 2015-től napjainkig

A közmédia szervezetei 2015-től

Térképezzük fel, hogy egy a szakmai munkáját végző műsorkészítő riporter, vagy szerkesztő napjainkban hol helyezkedik el a közmédia szervezeti, irányítási rendszerében.

Az Országgyűlés 2015. július 1.-vel fogadta el a négy közszolgálati médiaszolgáltató egyesítéséről szóló törvényjavaslatot. Az összeolvadással létrehozta a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.-t (Duna Zrt),

„amely egyedüli letéteményesévé vált a magyar közszolgálati médiaszolgáltatásnak.” (SZMSZ)

A Duna Zrt. vezérigazgatója egyszemélyi felelős vezetőként irányítja a (korábbi nevükön Zrt.-éket) Televíziós Médiaszolgáltatási Igazgatóságot, a Rádiós Médiaszolgáltatási Igazgatóságot, az Online Médiaszolgáltatási Igazgatóságot, és a Magyar Távirati Iroda Igazgatóságot. Itt hét szintű (7) az irányítás. A Duna Zrt. feladatát az „…Alap támogatásával végzi…” (SZMSZ). Vagyis a Duna Zrt. működését és ugyanő, a Duna Zrt. számára szolgáltatott médiatartalmak készítését is az Alap, az MTVA finanszírozza.
Ebben a szervezetben csak irányítanak, itt nincs műsorkészítés. A műsorkészítést már egy másik szervezet, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) végzi, élén az egyszemélyi felelős vezetővel.

Az MTVA legfőbb feladata:

„…a közszolgálati célú műsorszámok gyártása és támogatása, a tulajdonosi joggyakorlása alatt álló állami és saját vagyonának gondos kezelése és gyarapítása, valamint az ezekhez kapcsolódó egyéb tevékenységek támogatása, illetve elvégzése…” (SZMSZ).

Az MTVA tehát a Duna Zrt. számára gyárt médiatartalmakat, de az összeolvasztott médiumok vagyonát is kezeli.

Az önállóságukban megszüntetett médiumok ugyan a Duna Zrt.-hez kerültek, a vagyonuk azonban az MTVA-hoz. Biztosan oka van annak, hogy az összeolvasztott részvénytársaságok, így a rádió- és televíziócsatornák és az MTI tulajdonosi jogait és kötelezettségeit azonban nem a Duna Zrt., de nem is az MTVA, hanem a 2011. január 1.-től működő Közszolgálati Közalapítvány nevű szervezet gyakorolja. A vagyonkezelés részletes szabályait pedig egy másik szervezet, a Médiatanács határozza meg, ami része a Közszolgálati Közalapítványnak.

Az MTVA a feladatait hét szintű (7) szervezeti struktúrában látja el.

Tehát a közmédia szakmai irányítása 14, azaz tizennégy (alá-fölérendelt) szervezeti egységen keresztül történik. (Ha a Közszolgálati Közalapítvány tulajdonosi és vagyonkezelői jogosítványaitól eltekintünk!).
Vagyis egy, a szakmai munkáját végző műsorkészítő riporternek, vagy szerkesztőnek 14 fölérendelt (vertikális szintű) vezető ad/adhat utasítást.

Ha új műsorötletét szeretné megvalósítani, akkor végig kell járnia a 14 vezetői szintet, és még nem is beszéltünk a horizontális szakmai szervezetekkel való elengedhetetlen szakmai egyeztetésekről. Ha nem kell végig járnia, akkor viszont mi végre van a 14 vezetői szint?

A műsorkészítői feladatokat ellátó szervezeteken felül még 78 egyéb szervezeti egység is segíti az MTVA-ban a munkát. Forrás: MTVA honlapja:

32_2020_X.1_vezerigazgatoi_utasítas.pdf (mtva.hu).

A szakirodalom szerint a szervezetek sajátossága, hogy ellenállhatatlan növekedési kényszert „éreznek”, és külső kényszer nélkül nem fognak változtatni bevett magatartásukon: ez a szervezeti inercia. A jelek szerint a közmédia a 2010-ben megkezdett csoportos létszámcsökkentések után a szervezeti inercia „bűnébe esett”. Nem kell szakértőnek lenni annak megállapításához, hogy a minimum tizennégy szintű (14) irányítási, vezetési szervezeti struktúra egyet jelent az irányíthatatlansággal, s ebből következően az irányítatlansággal. Egy ilyen 14 szintű struktúrában szervezeti és vezetési kultúráról, de vezetési módszerekről, egyáltalán vezetésről sem beszélhetünk, csak a „magasabb régiókban” kiadott parancsokról, utasításokról.

A közmédia bonyolult szervezeti hálózata önmagában hordozza a ma már feszítő szervezeti, növekedési, működési nehézségeket. A szervezetek és irányításuk azonban csak látszólag bonyolultak. Minden szervezeti egység, de az egész szervezet is, a legegyszerűbb, a klasszikus, vagy ha tetszik az ortodox szervezeti sémát és működési mechanizmust követ. Ez az egyszerű statikus modell két tényezőre épül, a pozíció szerinti hatalomra és az erőforrásokhoz való hozzáférésre. Ez a szemlélet-, gondolkodás-, működési mód a közmédia minőségét is meghatározza. A közmédia (csak bonyolultnak tűnő) működése nem feladat-, hanem szervezetközpontú. Az új feladatokat, a statikus alapstruktúra és az ebből következő gondolkodásmód miatt újabb és újabb szervezetek létrehozásával képes csak megoldani, mint ahogy tette a rendszerváltozást megelőzően is, a kommunista hegemónia idején. Az új szervezetek új vezetői pozíciókat gerjesztenek. És a feladat? Majd egy új, nagyon szakmai szervezet elvégzi a feladatot. És ki végzi el a feladatokat? Majd az új szervezet…

Erre a működési módra példa, hogy pl. a Bartók Rádió műsorainak kb. 80 százalékát 4 szerkesztő készíti. A többiek vezetnek. Vagyis, nagyon magyartalanul „vezető szerkesztenek”. Talán ennek a jelenségnek is lehet a következménye, hogy a közmédia zenei életének vezetése néhány család kezében van, persze lehet, hogy csak a névrokonság miatt gondolom ezt. De az ilyen névrokonságok „térhódítása” a Duna TV szórakoztató műsoraiban is észlelhető.

Szívesen dicsérem itt is az általunk bevezetett műsor- és feladatalapú, ún. unortodox modellt, 1993-94-ből.

Mindeközben az Orbán-kormány az unortodox és illiberális politikájával, működési módjával nemcsak hazánkban, de Európában is korszakos eredményeket ért el.

A közmédia és a külső szervezetek

A nemzetközi, de a hazai médiakereskedők, médiahálózatok is jelen vannak a közmédia műsoraiban, működésében. A rádiók is, de főként a televíziók ún. csomagokat, játékfilm-, ismeretterjesztő-, szórakoztató és egyéb sorozatokat, játék- és showműsorokat vásárolnak médiakereskedőktől, magántulajdonú műsorgyártóktól. Azért veszik meg ezeket a csomagokat, mert olcsóbbak az egyedileg vásárolt filmeknél, showműsoroknál. Ezek a hatalmon kívüli szervezetek, külső, vagy időközben kiszervezett (outsourcing) médiakereskedők határozzák meg az eladott műsorcsomag elemeinek műsorrendi helyét, környezetét, de a műsorokhoz tartozó marketingakciókat is.

(A műsorstrukturális deformitások, pl. „bugyuta” török, angol, német stb. sorozatok is e csomagoknak „köszönhetőek”). Az ún. külső cég erős befolyására álljon itt egy saját példa. Azért idézem hosszabban, mert több tanulsággal is bír.

Rendszeresen nézem a köztévé M1 csatornáján az Időjárásjelentés c. műsort. Akkor fogtam tollat amikor egy minapi műsorban az orrszarvúakkal szórakoztatta a kedves nézőket az egyik meteoros manöken. Levelet írtam az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) elnök asszonyának. Leírtam, hogy egyáltalán nem érdekelnek az orrszarvúak szaporodási szokásai. Az érdekel, hogy milyen idő várható Magyarországon. Ezért nem érdekel, sőt zavar, ha divat- és hajbemutatónak használják ezt a műsort, különösen a magyarul riasztóan beszélő, önmagukat színművésznőnek képzelő, szövegüket „művészileg” eljátszó meteorológus hölgyek. Ha jó dekoltált, vagyis szép mellű nőket szeretnék látni, akkor nem feltétlenül a meteorológus hölgyek „ugranak be” kíváncsiságom bűvkörébe…

Az már jobban érdekel, hogy a köztévé több tízmillió forintból teljesen feleslegesen „kiépített” digitális új meteor-stúdióban az időjáráshoz csak nagyon áttételesen kapcsolódó, egyébként az égadta világon senkit nem érdeklő, a hazánkban „őshonos” orrszarvúak élete legyen az OMSZ legfontosabb napi üzenete, „mondanivalója”. A kérdésem: miért???

Az orrszarvúak helyett tisztelettel javasolnék pár „testhezálló”, vagy „jól dekoltált” témát, hogy pl. mitől esik az eső és mitől a hó, miért esik jégeső, hogyan alakul ki a villám, mit jelent az időjárási front, mitől erősödik, vagy csökken a szél erőssége.

Tisztelet az OMSZ-nek! Azért is mert postafordultával válaszoltak. Válaszuk meghökkentő, íme:
Az OMSZ az

„…előrejelzési és mérési adatokat, információkat szolgáltatja az MTVA Zrt. által gyártott M1 csatornán közzétett Időjárásjelentés című műsorhoz. A műsor aktuális dramaturgiája, vizuális tartalmai, az időjárást jelentő személye, öltözéke, frizurája nem tartozik az illetékességi körünkbe.”

Az Időjárásjelentés c. műsort tehát egy magáncég és nem az OMSZ készíti, hiszen a szakmai szervezetnek a mérési adatok átadásán kívül semmire sincs jogosítványa. Jó példa ez arra, hogy az ún. külső gyártó cég milyen jelentős tartalmi, vizuális, dramaturgiai, esztétikai és egyéb befolyással bír. (Egyébként semmi gond nincs azzal, ha a köztévé műsort vásárol. Csak illene ezt a tényt feltüntetni!) A szakirodalmi definíció a „művelet” lényegét ragadja meg, miszerint: a pozíciónál fontosabb hatalomforrás a szűkös erőforrásokhoz való hozzáférés lehetősége.

Az ún. vegyes, vagy csak külső gyártású műsorok (ezek általában show-, és szórakoztató műsorok, vetélkedők) azért is olcsóbbak, mert nincsenek bérköltségek (járulékokkal), nincs kötött munkaidő, nincs engedélyezés, nincs szigorú elszámolás… Viszont gyakran kibogozhatatlanok a feladat-, felelősségi- és hatáskörök, és időnként a finanszírozás is.

Az MTVA legfőbb feladata „…a közszolgálati célú műsorszámok gyártása és támogatása”. Tehát külső gyártóktól is vásárolhat műsorokat, és vásárol is.

20 évig készítettem műsorokat a közrádióban. De ilyen szakmai múlttal sem tudom eldönteni, hogy az orrszarvúak párzási szokásai közszolgálatinak tekinthetők-e?

A közmédia csatornái

A közszolgálati média 8 tévécsatornából (https://dunamsz.hu/) ...

Az MTVA 14+1 csatornáját nem lehet szeretni. Egy szervezetet, különösen egy ilyen nagy szervezetet, mint az MTVA sem lehet szeretni. Nem múltbeli nosztalgia, hanem szikár tény, hogy több millióan szerették a Kossuth-ot, a nemzeti fő adót, mert hiszen nem volt másik. De szerették a Petőfi-t, a szórakoztató műsorok, majd a család rádióját. A tévénézők többsége valószínű nem tudta, hogy élt egy Robert Schumann nevű zeneszerző, de ha a TV Híradó főcímzenéjét meghallotta (nem volt másik), akkor tudta, hogy a Híradó következik (hála és köszönet az ötletért a zenei polihisztor zenei szerkesztőnek, Palásti Pálnak).

Közhely, hogy a digitalizáció hihetetlen módon felgyorsította a pozitív és a negatív előjelű médiaváltozások ütemét. Az emberi szokások, beidegződések viszont nem tudják maradéktalanul követni a változások gyorsaságát. Ha egy ember mondjuk 50 éven keresztül csak 3 féle pizzából választhatott, idővel mindegyiket, de legalább kettőt megszeretett. Ha most az asztalára teszünk 15 félét, akkor nem várhatjuk el, hogy hirtelen mindegyiket elfogadja, sőt, hogy megszeresse. Talán nem kell 50 év, de mindenképp idő kell, hogy szokássá, „étkezési” kultúrájának részévé váljon a 15 féle is.

A közmédia jószándékú vezetői afölötti örömükben, hogy újabb és újabb csatornák indítására volt/van (műszaki, technikai, műholdi, anyagi, személyi) lehetőségük, meg is indították az újabbnál újabb csatornákat. A jövő e stratégia mentén és ironikusan az, hogy a budapesti XXX. kerületi gimnázium 4/c osztálya számára is indítanak új csatornát. A sokcsatornás, szétaprózott közmédia viszont szétaprózza az eljuttatni kívánt tartalmakat is. Továbbá csökkenti a szétaprózott médiumok nézettségét, hallgatottságát is. Tizenöt féle tartalmat nem lehet egyforma intenzitással figyelemmel kísérni, nyomon követni, egyformán szeretni meg végképp nem. A szándék persze érthető, hiszen tudjuk, hogy „A változatosság gyönyörködtet” (Cicero).

1945-től 1990-ig a közmédia politikai vezetői és szakmai beosztottjai kötelezően a kommunista párt és a kormány utasításainak megfelelően határozták meg, állították elő a közzé tehető kulturális és médiatartalmakat. Az állampolgár, a médiafogyasztó helyett végezték el az első és alapvető úgymond „válogatást” abból a tartalomból, amit egyébként ők engedélyeztek, vagy később, már 80-as években jóváhagyólag bólintottak rá, és ők is gyártattak. Ügyes, ravasz, ideológiai értékközpontú és „jól csomagolt” volt a tartalom. Az ügy érdekében „átírták” a történelmet, a magyar és a világirodalmat is. A kommunista identitásképző elemek napi sulykolása az élet minden területén (rádió, tévé, újság, plakát, iskola, múzeum, könyvek, könyvkiadás, könyvtár, mozi, munkahely stb.) jelentős változásokat idéztek elő az állampolgárok személyiségében, ön- és nemzeti azonosságában. De el is kényelmesítették az embereket, hisz nem kellett „bajlódniuk” a szelektálással, az értékközpontú válogatással. A cél: a kommunista kulturális hegemónia biztosítása volt. A napi (szellemi, az 50-es években még fizikai is) befolyásolás eredménye nem lehetett kétséges. Az előírt, kötelező, ellenőrzött és számonkért kommunista kulturális viselkedésminták több nemzedék identitását mérgezték/mérgezik ma is.

A rendszerváltoztatás után a kulturális hozzáférhetőség bővülésével, megszűnt az 5 médiummal való „együttélés” beidegződése, vagy inkább megszokottsága (Kossuth, Petőfi, M1, M2, 1973-tól 3. műsor, 1987-től Batók Rádió a neve). A kulturális kínálatból a médiafogyasztónak kellett, kellett volna, kellene válogatni. De sem a közmédia, sem a kultúra, sem az oktatás és intézményeik nem „tanították meg” a médiafogyasztókat az értékközpontú válogatásra. Ez viszont jelentősen befolyásolta a kommunista kulturális hegemónia lebontását, de az elit- és tömegkultúra közötti rés további növekedését is. A kereskedelmi rádiók és televíziók, manapság pedig a socialmedia csatornái, vloggerei csak jelentősen és tovább rontottak a helyzeten és a jövőbeli kilátásokon.