avagy szuverén-e Ukrajna? (Україна суверенна?)
Tények Ukrajnáról – Факти про Україну (ukrán nyelven) – Факты об Украине (orosz nyelven)
Fontos, hogy még írásom elején tisztázzuk néhány fogalom jelentését.
Elsőként a szuverén szó és a szuverén állam jelentését, mert a napi híradásokban az Európai Unió és Ukrajna vezetői, elitjeinek képviselői rendszeresen Ukrajna függetlenségéről mint szuverén államról beszélnek és írnak.
Szuverén jelentése: Minden külső kényszertől, befolyástól mentes; önhatalmú, független. Szuverén állam, ország: képesség a hatalom önálló gyakorlására, olyan amit nem korlátozhat, nem csökkenthet senki, semmi; az állam kizárólagos önrendelkezési jogát értjük ezen, azaz külső kényszer nélküli cselekvést. Dolgozatom egésze ennek bizonyítását tűzi ki célul.
Béranyaság
Béranyaságnak nevezzük azt a folyamatot, amikor egy termékeny béranya egy másik személynek vagy párnak gyermeket hord ki a testében. Az Európa Tanács – egyetlen szavazattöbbséggel – 2016. március 15-én elutasította a béranyaságot. A béranyaság Ukrajna egyik fontos bevételi forrása. Írásom második részében részleteiben is bemutatom a pénzszerzésnek ezt a módját.
Folytassuk az „Ukrajna” szó jelentésével.
Az „Ukrajna” szó jelentése a magyar etimológia szerint „határ menti” vagy „a határnál”, ami az orosz és ukrán Ukraina (u kraji) szóból ered, ahol a kraj jelentése „szél” vagy „határ”. Maga az „ukrán” melléknév, vagy a melléknévből önállósult főnév pedig a latinos „Ukránia” (a mai országnév) elvonása.
Miért született ez az írás?
A kérdést azért tettem fel és a választ azért osztom meg az olvasóval, mert az Európai Unió vezetésének és államai nagy részének, az Egyesült Államok demokrata vezetésének, az Egyesült Királyság kormányának Ukrajnával kapcsolatos kardcsörtető magatartása nincs szűnőben. Hírek és ellenhírek, fake news-ok, felelős beosztású emberek felelőtlen nyilatkozatai uralják az európai közéletet. Németország náci vezetői már megint nem nyugszanak a bőrükben. Nem volt elég nekik két világháború, a hadiipar még jobban degeszre szeretné tömni páncélszekrényeit, adóparadicsomi számláikat és a megvásárolt politikusok zsebeit.
A tűzzel, vagyis a 3. világháború kirobbantásával „játszadoznak”, úgy, mintha az őket majd nem érintené. A dollár-, az euró-, és a hrivnya milliárdok és az arany vécék megszüntetik logikus agyi funkcióikat. Képtelenek felfogni, hogy nincs az a bunker, ami bárkit is megvédene az atomháború ellen.
Mi az igazság?
Ez a kérdés vezette ujjaimat, hogy Ukrajna történelméből milyen, napjaink történéseit is befolyásoló következtetéseket lehet levonni.
Dolgozatom alcíme: tények Ukrajnáról. Hosszadalmas, szívós munkával gyűjtögettem az anyagot, amiből csak néhány szemelvényt szeretnék írásomban közzétenni. Mégpedig azokat a jelentősebb eseményeket, történéseket említem majd, amelyek – véleményem szerint – hozzájárultak a mai Ukrajna gazdasági, politikai, társadalmi helyzetének kialakulásához, és főként vezetőik és az ukrán nép viselkedéséhez.
Szemelvények Ukrajna történelméből
Bajban vannak a történészek, mert Ukrajna és az ukrán nép történetének megírásakor nem indulhatnak ki a mai földrajzi keretekből (országhatár), közelebbről a mai Ukrajna területén élő civilizációk bemutatásából. Nem indulhatnak ki pl. sem a Fekete-tenger melléki görög kolóniák, sem a szlávok megjelenése előtti népvándorláskori sztyeppei civilizációk hagyatékából, mert ezek a civilizációk nem tekinthetők az ukrán történelem meghatározó elemeinek, mivel a területi egybeesésen túl semmi nem kapcsolja őket a kialakuló Ukrajnához. A történészek ezért az ukrán történelem kezdeteit a szlávok kelet–európai megjelenéséhez, illetve a szláv népesség differenciálódásával a keleti szláv tömb elkülönüléséhez kötik.
A keleti szlávok
A keleti szlávok az oroszok (nagyoroszok), ukránok (kisoroszok) és belaruszok (fehéroroszok) ősei, akik a kelet-európai síkságon alakították ki közösségeiket a középkor folyamán.
A sztyeppei népek közül elsőként a Kaukázus előterében szerveződött kazár birodalommal léptek érintkezésbe, amelynek befolyása Kijev térségéig terjedt. A kazárok a déli régióban élő földművelő szlávokat adóztatták, majd a 9. század vége felé helyükbe a magyar törzsszövetség lépett.
Kazár Kaganátus
A Kazár Kaganátus szervezeti rendszere és állam-berendezkedése jelentős hatást gyakorolt a környező népekre, köztük a magyarokra, de az ukránokra is.
A Kazár Kaganátus a kora középkor egyik legjelentősebb államalakulata volt, amely meghatározó szerepet játszott Kelet-Európa történelmében a 7-10. század között.
A Kazár Kaganátus egyik legjellegzetesebb vonása a kettős fejedelemség intézménye volt. Ez a rendszer szigorú hierarchián alapult, amelyben a kagán mint szakrális uralkodó, és a bég (vagy kagán-bég) mint tényleges kormányzó osztozott a hatalmon. A kagán személye szent és sérthetetlen volt, azonban a tényleges politikai és katonai döntéseket a bég hozta meg.
A kazár társadalom rendkívül összetett volt, több etnikai és vallási csoport békés együttélésén alapult. A vezető réteg a 9. században áttért a zsidó vallásra, ami egyedülálló jelenség volt a korabeli nomád birodalmak történetében. A birodalom 965-ös bukása után kulturális és szervezeti öröksége tovább élt a térség népeinek hagyományaiban.
Kijevi Rusz
A Kijevi Rusz a középkori Kelet-Európa egyik legjelentősebb államalakulata volt, amely a 9. század végétől a 13. század közepéig állt fenn. Az állam kialakulása szorosan összefonódik a varég (viking) kereskedők és harcosok tevékenységével, akik a híres „varégok útján” közlekedtek észak-déli irányban, a Baltikumtól a Fekete-tengerig.
A Kijevi Rusz megalapítása a hagyomány szerint Rurik varég fejedelemhez köthető (862), aki Novgorodban telepedett le. Utódai közül Oleg fejedelem áthelyezte a központot Kijevbe (882), ami stratégiai szempontból kedvezőbb fekvésű volt. A város fekvése ideális volt, hiszen itt keresztezték egymást a fontos kereskedelmi útvonalak, és innen könnyebben lehetett ellenőrizni a környező szláv törzseket.
Az állam fénykorát Nagy Vlagyimir (980-1015) és Bölcs Jaroszláv (1019-1054) uralkodása alatt élte. Vlagyimir legnagyobb jelentőségű tette a kereszténység felvétele volt 988-ban, ami által a Kijevi Rusz bekapcsolódott az európai keresztény kultúrkörbe, ugyanakkor a bizánci civilizáció hatása alá került. Jaroszláv pedig kodifikálta az első törvénykönyvet, a Russzkaja Pravdát.
A tatárdúlás a 13. században
A tatárok 13. századi támadásai végig pusztították a Kijevi Rusz területeit. Voltak azonban hadvezérek, akik nem vállalták a konfrontációt (pl. Alekszandr Nyevszkij) a tatárokkal szemben. Novgorod a tatároknak adót fizetett, amelynek jogcíme a keresztény foglyok kiváltása, valójában a függetlenség ára volt. A tatároknak fizetett adó Novgorod gazdaságát „megcsapolta”, de függetlensége megmaradt. A tatár támadást elkerülő Polock, Szmolenszk, Turov és Volhínia a litvánokkal keveredett összeütközésbe, majd folyamatosan kiterjedt rájuk a litván fennhatóság. A 14–15. század során pedig mint a Litván nagyfejedelemség alkotórészei kerültek szembe a tatárokkal – többnyire sikeres harcok megvívásával.
Balparti és Jobbparti Ukrajna
A Balparti és Jobbparti Ukrajna megkülönböztetése a 17. század közepén alakult ki, főként a Hmelnickij-féle kozák felkelés és az azt követő békeszerződések miatt.
1667-ben az andruszovói béke osztotta ketté Ukrajnát: a Dnyeper bal partja Oroszország fennhatósága alá került, míg a jobb part Lengyelországé maradt.
Balparti Ukrajna (Лівобережна Україна)
A Dnyeper folyótól keletre fekvő területek (pl. Poltava, Csernyihiv, Szumi) a 17. század közepéig a Lengyel–Litván Unióhoz tartoztak. 1654-ben a perejaszlavi szerződés értelmében a kozák Hetmanátus a cári Oroszország védelme alá helyezte magát. 1663-ban Ivan Brjuhoveckij hetmanná választásakor már különálló politikai egységként emlegették. Az 1686-os „Örök béke” szerződés végleg megerősítette, hogy a bal parti területek Oroszország fennhatósága alatt maradnak.
Jobbparti Ukrajna (Правобережна Україна)
A Dnyeper nyugati oldalán fekvő területek (Volinyi, Podólia, Kijev nyugati része). A Hmelnickij-féle kozák felkelés (1648–1657) után a térség instabil lett. Az 1667-es andruszovói béke értelmében a jobb part a Lengyel–Litván Unió fennhatósága alatt maradt. 1672-ben Podóliát az Oszmán Birodalom foglalta el, míg más részeket kozák hetmanok (pl. Petro Dorosenko) próbálták irányítani. 1681-ben a törökök megszerezték Kijev és Braclav környékét is, így a jobb part sokáig megosztott és instabil régió maradt. A kozák Hetmanátus a lengyel uralom ellen lázadt, és védelmet keresett Oroszországtól.
A perejaszlavi szerződés (1654), majd az andruszovói béke (1667) és az örök béke (1686) jogilag is rögzítették a megosztást.
A Lengyel-Litván Unió Európa egyik legnagyobb és legjelentősebb államalakulata volt a késő középkorban és a kora újkorban. A 17. század közepéig a lengyel–litván fennhatóság határozta meg a régió történelmét (ez a lengyel hatás valamilyen formában egészen 1939–45-ig érvényesült). Időközben a terjeszkedő, felemelkedő orosz birodalom, a gyengülő, hanyatló Lengyelország és az Oszmán Birodalom kiterjesztett karjaként működő Krími Tatár Kánság egymást kioltó erőterében a „végek” elkezdtek különállási törekvéseket mutatni. Ez a megosztottság hosszú távon meghatározta Ukrajna politikai és kulturális fejlődését.
Bohdan Hmelnickij mozgalma (1648-1654)
A számos kisebb, a lengyel hadsereg által többé-kevésbé gyorsan eltiport kozák-paraszt felkelés után 1648-ban robbant ki az a háború, amely máig meghatározó Ukrajna történelme szempontjából. Ennek a lengyelellenes felkelésnek a vezetője Bohdan Hmelnickij hetman volt, az ukrán történelmi emlékezet egyik megosztó alakja.
Ambivalens megítélését annak köszönheti, hogy miközben hosszú éveken át sikeresen harcolt a lengyelekkel szemben, megalapítva a mai Ukrajna egyik elődjének tekintett önálló kozák államot, 1654-ben megkötötte a hírhedté vált perejaszlávi szerződést a moszkvai cárral. A szerződés értelmében az ukrán területek kimondták csatlakozásukat az orosz cárhoz. Oroszországban mai napig a régi Rusz két egymástól elszakított területének újraegyesítéseként tekintenek erre az eseményre, és eme újraegyesítés 300. évfordulója alkalmából adta át Nyikita Hruscsov a Krím-félszigetet az Ukrán SZSZK-nak. Ukrajnában azonban úgy vélik, a moszkvai uralkodókkal csupán szövetséget kötöttek Perejaszlávban, amellyel azonban a cárok visszaéltek, és fokozatosan felszámolták a kozák állam függetlenségét – ráadásul anélkül, hogy azt megvédték volna, hiszen pár évvel később a lengyelekkel is kiegyeztek.
A Kozák Hetmanátus mint az ősi Ukrajna?
A Kozák Hetmanátus (Vojjsko Zaporozskoje) a zaporozsjei kozákok által létrehozott, 1648-tól 1764-ig fennálló államalakulat volt, amely a Lengyel-Litván Unió függetlenségét kiáltotta ki, de a Bohdan Hmelnickij-felkelés után orosz fennhatóság alá került. Hmelnickij zavaros és megfontolatlan politikájával tönkretette hazáját. A legnagyobb hibát akkor követte el, amikor Oroszország mellett döntve hozzácsatolta a cári birodalomhoz Ukrajnát. Ukrajna az orosz uralom alatt szenvedte el a legnagyobb elnyomást, s a tatárok behívása is mérhetetlen kárt okozott.
II. Katalin
1764-ben a hetmani állam területén uralkodó morális züllésre, korrupcióra és a helyi elitek visszaéléseire hivatkozva (!) II. Katalin cárnő megszüntette a Hetmanátust és területeit Oroszországhoz csatolta.
Néhány évvel később a Zaporizzsjai Szicset is felszámolták, a kozákok egy része pedig betagolódott az orosz birodalmi társadalomba, míg mások külföldön – például a Duna mentén – próbáltak szerencsét.
A kozák autonómia és függetlenség emléke azonban élő maradt, és a kisorosz identitás egyik motorjává vált. Az ukrán nemzeti eszme megjelenése kétségkívül a 17. századi kozák mozgalmakhoz kötődik. Ahogy az ukrán himnusz is tartja: „Szabadságunkért mi szívünk, lelkünk feláldozzuk. / Mutassuk meg, hogy kozákok gyermekei vagyunk!”
Ukrajna mint orosz és osztrák provincia (1764–1914)
Pjotr Rumjancev, a Kelet–Ukrajna élére kinevezett új főkormányzó jól ismerte a helyi viszonyokat, mert apja 1738–1740 között katonai végrehajtóként teljesített szolgálatot a Hetmanátusban. Udvari körökben azt beszélték róla, hogy ő valójában I. Péter törvénytelen fia, és mivel III. Péter támogatását is élvezte, II. Katalin gyanakvóan viselkedett vele szemben. A cárnő végül tökéletesen oldotta meg ezt a problémát: azáltal, hogy Rumjancevet ukrajnai főkormányzónak nevezte ki, eltávolította Szentpétervárról és személyében talált egy tehetséges hivatalnokot, aki megoldhatja az Orosz Birodalom számára kényes ukrajnai kérdést.
Első lépésként az ukrán társadalom oroszellenességét kellett leküzdenie (főként a kozák Hetmanátus megszüntetése miatt), amire a cárnő már korábban felhívta a figyelmét.
II. Katalin meggyőződése szerint a gyűlöletet a helyi ukrán elit szította, tartva birtokaik és pozíciójuk elvesztésétől. 1765 májusában a főkormányzó átfogó programtervezetet terjesztett a cári kormányzat elé.
Új helyzetet teremtett Lengyelország 1772–1795 közötti három felosztása, midőn a Romanov- és a Habsburg-dinasztia megosztozott a térségen (a Kárpátokon túli részek eleve Magyarországhoz, illetve a Habsburgokhoz tartoztak). A 18–19. századi orosz–török háborúk eredményeképpen az orosz dominancia kiterjedt egészen a Fekete-tenger északi partvidékéig.
Közel 150 évig – a 18. század végétől a 20. század elejéig – Ukrajna területén két nagyhatalom osztozott: megközelítőleg 80%-a az Orosz Birodalomhoz, míg 20%-a a Habsburg Monarchiához tartozott.
Mivel az ukránok mind nyelvileg, mind kulturálisan közeli rokonságban álltak az oroszokkal, a cári kormányzat Ukrajnát egyszerűen az „Orosz Föld” alapvető részének tekintette, figyelmen kívül hagyva különböző eredetüket és történelmi hagyományaikat. A hivatalos nagyorosz felfogás II. Katalin cárnő 1793-as kijelentésére alapozódott, miszerint: „Oroszország és Ukrajna valójában egy ország, csak egy történelmi baleset következménye, hogy egy időre különváltak egymástól”.
Ukrán nyelv
Az ukrán nyelv szókincsének 84 százaléka azonos a belarusz nyelvvel, a lengyel nyelvvel 70, a szerb nyelvvel 68 százalék, az orosszal 62 százalékos az egyezés. E nyelvek mind a kölcsönös érthetőség határán mozognak.
A 20. században az ukránok – főleg a nyelvi, vallási és kulturális identitásukat jobban átélő nyugati ukránok – és az oroszok többször is szembe kerültek egymással.
1917-1918
1917 novemberében még az Ideiglenes Kormány által kiírt képviselőválasztások kezdődtek Oroszországban. A választások megrendezését a bolsevikok is támogatták. Az 1917-es oroszországi választások szabadon és demokratikusan zajlottak.
A választásokat az eszerek (oroszországi Szociálforradalmár Párt tagjai) nyerték meg, majd 18 millió szavazatot szereztek (40 %), második helyen végeztek a bolsevikok (10,6 millió szavazat, 24 %), harmadik lett az ukrán eszerek pártja (3,4 millió szavazat, 7,7 %).
Az ukrajnai választások érdekes színfoltja volt a zsidó pártok listája – az Orosz Birodalmon belül az ukrajnai és fehérorosz területeken élt a legtöbb zsidó. A legtöbb oroszországi zsidó párt és szervezet az ún. „Zsidó nemzeti lista” alatt egyesült. A zsidó választási lista Podóliában érte el a legjobb eredményt regionálisan (7,5 %). A zsidó szavazatok kiemelkedők voltak a városokban.
Összességében az ukrán nacionalisták győztek az ukrán törzsterületeken és vidéken. A bolsevikok a „kelet-ukrajnai” (oroszajkú) városokban voltak sikeresek. 1918 januárjában a kisebbségbe került bolsevikok elégedetlenségükben feloszlatták a nemzetgyűlést.
Ukrajna szerepe a Szovjetunióban
A Szovjetunió és Ukrajna viszonya ambivalens volt: Ukrajna egyszerre volt a birodalom egyik legfontosabb tagköztársasága és a központi hatalom által erősen elnyomott terület. Az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság 1922-ben lett a Szovjetunió alapító tagja, és a második legnagyobb köztársaság Oroszország után.
Gazdasági jelentősége kiemelkedő volt: Ukrajna ipara, mezőgazdasága és nyersanyagai kulcsszerepet játszottak a szovjet gazdaságban. Az 1930-as években például több mint 400 új ipari üzemet hoztak létre Kelet-Ukrajnában.
Az 1932–33-as Holodomor (szó szerinti fordítása: éhhalál) során milliók (3,5-7 millió) haltak meg Ukrajnában. A történészek egy része ezt szándékos szovjet népirtásként értelmezi, míg mások gazdasági és politikai következményként.
(1932. augusztus 7-én a szovjet kormány rendeletet hozott, amely halálbüntetést írt elő bármely köztulajdon ellopására. A törvény „rugalmasan” alkalmazható volt a gabonarejtegetőkkel, illetve azokkal szemben is, akiket ezzel vádoltak.)
A Szovjetunió felbomlása után
Ukrajna a történelem folyamán több alkalommal is rendelkezett rövid ideig tartó, vitatott tartalmú államisággal, de teljes politikai önállóságot csak a Szovjetunió felbomlása után szerzett. Az akkori államhatárok szerinti Ukrajna a szovjet politika eredménye, az 1991-ben kikiáltott független ukrán állam az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság jogutódjának tekinthető.
A „független” Ukrajna
1991-ben Ukrajna függetlenné vált a Szovjetunió felbomlásával, és azóta politikai, gazdasági, valamint társadalmi átalakulások sorát élte át, amelyek csúcspontja az orosz–ukrán konfliktus és a 2022-ben kitört háború lett.
1991. augusztus 24-én Ukrajna kinyilvánította függetlenségét a Szovjetuniótól. Decemberben népszavazás erősítette meg a döntést, és Leonyid Kravcsuk lett az első elnök.
1994 – Budapest Memorandum
Ukrajna lemondott a világ harmadik legnagyobb nukleáris arzenáljáról. Cserébe Oroszország, az USA és az Egyesült Királyság biztonsági garanciákat ígért.
1990-es évek – Gazdasági válság és átalakulás
A szovjet tervgazdaságból piacgazdaságba való átmenet súlyos recessziót okozott.
A korrupció és az oligarchák befolyása ekkor kezdett meghatározóvá válni.
Soros György
Soros György a Nemzetközi Újjászületés Alapítványával (International Renaissance Foundation) több mint harminc éve befolyásolja a politikai és gazdasági életet Ukrajnában. Már a ’90-es években rátelepedett Leonyid Kucsma kormányára, és kulcspozíciókat szerzett a politikai életben.
2020-ig több mint 310 millió dollárt költött közel 10 ezer projektre, azzal a céllal, hogy Ukrajnában is felépítse a „nyílt társadalmat”.
A 2014-es, majdani forradalmat követően kormánytagokat is adott a birodalma Aivaras Abromavičius gazdaságfejlesztési és kereskedelmi miniszter, valamint Natalie Jaresko pénzügyminiszter személyében.
Soros a kormánytagok mellett az ukrán kormányokra telepedő, „nemzetközi tanácsadó bizottságot” hozott létre már a Kucsma-kormány mellett is, de hasonlókat adott a 2014-es forradalmat követően a SAGSUR (Strategic Advisory Group for Supporting Ukrainian Reforms) vagy a BRDO (Better Regulation Delivery Office) formájában.
2019-ben kormányfő is kikerült a fenti szervezetekből. Mind a 2004-es „narancsos”, mind a 2014-es majdani forradalom kirobbantásában fontos szerepet játszottak ukrajnai emberei.
2004 – Narancsos forradalom
A választási csalások elleni tömeges tiltakozások új választást kényszerítettek ki. Viktor Juscsenko lett az elnök, aki nyugat- és Sorosbarát politikát folytatott.
Ahogy lenni szokott, a segítségnek komoly ára volt, hiszen hamarosan megjelentek a Soroshoz köthető személyek az új kormányzatban.
Roman Zvarics, az Újjászületés Alapítvány elnökségi tagja igazságügyi miniszter, Jurij Jehanurov pedig előbb a Dnyipropetrovszki terület kormányzója, majd ősztől miniszterelnök lett. Júniusban Soros György személyesen is Ukrajnába látogatott.
2010–2014 – Janukovics és Euromajdan
Viktor Janukovics oroszbarát elnök visszautasította az EU-társulási szerződést. Ez tömeges tüntetésekhez (Euromajdan) és véres összecsapásokhoz vezetett. Janukovicsot 2014-ben elmozdították.
2014 – A Krím annektálása és kelet-ukrajnai háború
Oroszország elfoglalta a Krím félszigetet.
Kelet-Ukrajnában (Donbasz régió) orosz támogatású szeparatisták fegyveres konfliktust indítottak.
2019 – Zelenszkij elnökké választása
Volodimir Zelenszkij, 1978-ban született orosz zsidó családba, egyetlen gyermekként. Kampányában reformokat és korrupcióellenes politikát ígért.
Humorista, műsorvezető, producer és filmrendező volt. Egy sorozatban, A nép szolgájában az ukrán elnök szerepét játszotta. Egy róla szóló könyv szerint ekkor kapott kedvet a politizáláshoz, és ki is használta a sorozat nyújtotta ismertséget hozzá. Sőt, állítólag kampányában a színészi karakterét is bevetette annak népszerűsége miatt. Ehhez ukránul is meg kellett tanulnia. Ukrajnában a háború előtt nem volt ritka, hogy valaki nem beszél ukránul. Az orosz is közös nyelv volt, mert rengeteg orosz él a posztszovjet országban. Van egy kevert nyelv is, ez a szurzsik. A többség ezen kommunikált. (A szurzsik – суржик – az orosz szókincsre és az ukrán nyelvtanra épülő, igen elterjedt kevert nyelv. A szó eredetileg a búza és a rozs, vagy rozs és árpa, árpa és zab keverékét, vagy az abból készült lisztet jelentette.)
Nem véletlen, hogy a szurzsik nyelvet használja szinte az egész ukrán nép. Az ukrán, az ország szélén élő népek, vagyis a parasztok nyelve volt/van.
A 2019-ben az új ukrán kormányfő, Olekszij Honcsaruk, valamint az igazságügyi és az energetikai miniszterek is a Soros által megszervezett háttérintézmény, a BRDO kötelékéből került ki, de az oktatási tárca élére is egy korábbi Soros-ösztöndíjas, Hanna Novoszad került.
2020
Soros parlamenti befolyásának mértéke kapcsán érdemes megjegyezni, hogy 2020-ben Olekszandr Dubinszkij, a Nép Szolgája párt (a kormányzó párt) képviselője egy televíziós interjúban kijelentette: a kormányzó párt negyven százalékban „Soros-fiókákból” áll, akik nélkül már egyetlen törvényt sem tudnak elfogadni.
2022 – Oroszország támadása
2022. február 24-én Oroszország nagyszabású támadást indított Ukrajna ellen.
A támadás okai:
1. Ukrajna semleges státuszú legyen. Oroszország évek óta hangoztatta, hogy nem fogadja el Ukrajna NATO-csatlakozását. Miközben az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Lengyelország NATO-szakértői folyamatosan és intenzíven dolgoztak/dolgoznak Ukrajna hadseregének NATO-kompatibilitásán.
A NATO bővülésének legfrissebb fejleményei
Finnország: 2023. április 4-én csatlakozott a NATO-hoz. Ez különösen jelentős volt, mert Finnország hosszú ideig semleges politikát folytatott, de az orosz–ukrán háború hatására döntött a tagság mellett.
Svédország: 2024. március 7-én vált hivatalosan NATO-tagállammá. Svédország szintén semleges ország volt, de a „biztonsági környezet változása” miatt csatlakozott.
Emmanuel Todd írja A Nyugat Versége c. könyvében (A francia történész társadalomtudós szerző művének elején az orosz-ukrán háború tíz meglepetéséről ír) :
„A háború hatodik meglepetése az volt, hogy az Egyesült Királyság oroszellenes csahos kutyává vált, és a NATO-n belül úgy viselkedett, mint La Fontaine meséjében szereplő légy, amely a kocsi rúdján ülve fontoskodik és ösztökéli azt a gyorsabb haladásra. Védelmi Minisztériuma – amelynek az álláspontját a nyugati sajtó is átvette – azonnal a konfliktus egyik legvehemensebb kommentátoraként lépett fel, olyannyira, hogy az amerikai neokonzervatívok langyos militaristáknak tűntek mellette. Az Egyesült Királyság elsőként akart nagy hatótávolságú rakétákat és nehézpáncélosokat küldeni Ukrajnának.”
„Furcsa módon ez a háborús uszítás Skandináviát is megfertőzte, amely pedig sokáig békés volt, és inkább hajlott a semlegességre, mint a harcra. Pont ez jelenti a hetedik meglepetést, hogy a szintén protestáns Észak-Európa is csatlakozott a britek lázas háborúpártiságához. Norvégia és Dánia az Egyesült Államok fő katonai csatlósai, míg Finnország és Svédország a NATO-hoz való csatlakozásukkal szintén érdeklődést mutatnak a háború iránt, amely, már az ukrajnai orosz inváziót megelőzően is létezett.”
2. A Krím megtartása fekete-tengeri flottájának biztonsága, sőt stratégiailag létfontosságú az oroszok számára.
- A nemzetállam orosz felfogása a szuverenitás fogalmával határozható meg, „amelyet úgy értelmezünk – mondja Tatiana Kastouéva-Jean –, mint az állam azon képességét, hogy önállóan határozza meg bel- és külpolitikáját, külső beavatkozás vagy befolyás nélkül”. Ez a fogalom „Vlagyimir Putyin egymást követő elnökségei alatt különleges értékké vált. Számos hivatalos dokumentumban és beszédben a szuverenitás a legnagyobb értékként jelenik meg, amellyel egy ország rendelkezik, függetlenül annak rendszerétől vagy politikai irányultságától. Ritka értékről van szó, amelyet csak néhány állam, elsősorban az Egyesült Államok, Kína és maga Oroszország számára elérhető. Ugyanakkor a legtöbb hivatalos írás és beszéd megvetően hivatkozik az Európai Unió országainak Washingtonhoz fűződő „vazallusi” viszonyára. Ukrajnát pedig egyenesen amerikai „protekturátusnak” nevezik.”
(Tatiana Kastouéva-Jean: La souveraineté nationale dans la vision russe. Revue Défanse nationale, 2022. március 848.) - Elfogadható helyzetet kívánt a Donbasz orosz lakossága számára. Egymás mellett létezett egy ukrán ajkú Ukrajna és egy orosz ajkú Ukrajna, amely eltökélt volt abban, hogy így vagy úgy, de Oroszországhoz tartozzon.
A 2001-es hivatalos népszámlálás idején az ukránok aránya 77,8%, az oroszoké 17,3% volt. Más kisebbségek ekkor még nagyobb arányban szerepeltek: belarusz (0,6%), moldován (0,5%), krími tatár (0,5%), bolgár (0,4%), magyar (0,3%), román (0,3%), lengyel (0,3%), zsidó (0,2%)
5. Az oroszok úgy gondolták, hogy Ukrajna egy bukott állam (failed state: sikertelen állam). A történelem során Ukrajna földrajzi helyzete változatlan maradt. A különböző nagyhatalmak és a Szovjetunió perifériáján fekvő ország volt. A kommunista vezetőknek nem sikerült bekerülni a moszkvai elibe, ezért sem alkalmazkodtak a moszkvai, szentpétervári ukázoknak.
Az 1991-es függetlenség óta sokmillió lakost veszített az ország, a kivándorlás és a termékenységi ráta csökkenése miatt. Az országot oligarchák uralták és uralják. A korrupció páratlan mértéket öltött és ölt ma is. Zelenszkij legfontosabb választási ígérete volt 2019-ben ennek felszámolása. - Oroszország is demográfiai problémákkal küzd. Ezzel tisztában voltak/vannak az amerikaiak is. Valószínű, hogy ez is szerepet játszott, hogy semmibe vették a NATO terjeszkedése elleni orosz tiltakozást. Az oroszok tisztában vannak saját helyzetükkel. Nyugalmuk és fölényük abból táplálkozik, hogy 2018 óta rendelkeznek hiperszonikus rakétákkal, az EU eddigi 18 szankcióját kivédték, ami bizonyítja az ország, a Putyin-korszak stabilitását, s azt is, hogy magasan képzett, technológiailag felkészült szakemberekkel rendelkeznek. Mindezek miatt a lakosság számának csökkenése nem jelenti katonai erejük csökkenését. Inkább gyors és nyugodt cselekvésre ösztönzik őket, ellentétben pl. az amerikaiak hirtelen afganisztáni kivonulásával.
Putyint az egész nyugati világ démonizálta (média, politikusok, elemzők). Miközben a nyugati világot nem érdekelték a tények. Például az, hogy Oroszország mindössze 100-120 ezer katonát küldött Ukrajnába, a mindössze 603 ezer négyzetkilométernyi országba. Emlékeztetném az olvasót, hogy a Szovjetunió és a Varsói Szerződés országai 1968-ban 500 ezer katonát küldtek a 127 ezer négyzetkilométernyi Csehszlovákiába.
A Putyin-rendszer azért stabil, mert nem egy ember műve, hanem az orosz történelem terméke.
7. Ukrajna nácimentesítése is szerepelt Putyin céljai között. Hivatkozva Sztepan Andrijovics Bandera-ra, aki ukrán politikus, a nyugat-ukrajnai nemzeti mozgalom vezető személyisége, az Ukrán Nacionalisták Szervezete (OUN) szélsőjobboldali, radikális szárnyának (OUN-B) vezetője volt.
Akit Nyugat-Ukrajnában nemzeti hősnek vagy mártírhalált halt felszabadító harcosnak tartják, míg az orosz orientációjú és szovjet nosztalgiájú keleti országrészben náci kollaboránsként tekintenek rá, akinek banderitáknak nevezett követői felelősek voltak a lengyel és zsidó civilek lemészárlásáért a második világháború alatt. Fedőneve: Baba
Összegezve:
Egy olyan ukrán nemzet, amely biztos létezésében, identitásában, állami létében, függetlenségében, nyugat-európai csatlakozásában… elfogadta volna az oroszok feltételeit.
Mint ahogy a csehek és a szlovákok békésen váltak meg egymástól a szovjetek ölelő karjai után.Ukrajna nem volt, s ma sem nemzetállam
Miért gondolták az oroszok, hogy Ukrajna egy bukott állam? Azért mert Ukrajna a történelem során soha nem tudott saját államot kialakítani, soha nem volt az, amit nemzetállamnak szokás nevezni. A nemzetállami léthez közös kultúrára, és legtöbbször közös nyelvre van szükség. Egy nemzetállam sajátos osztályszerkezetet is feltételez, amelynek súlypontja a középosztály, tehát nem egyszerűen az uralkodó elit és a tömegek közötti egyezségről van szó. Vagyis a parasztságon és a munkásosztályon kívül a városokban élő középosztályra is feltétlen szükség van. Ukrajnából hiányzott/hiányzik a középosztály.
Kivándorlás
Ukrajnát legfőképpen azért tartják bukott államnak, mert több szempontból is sokkal jobban megszenvedte a Szovjetunióból való kilépést mint Oroszország.
Ukrajna lakossága drámaian csökkent az elmúlt három évtizedben: a függetlenség idején 52 millió fő volt, ma viszont a becslések 27–39 millió fő közé teszik. A pontos számot jelenleg lehetetlen meghatározni, de a trend egyértelmű: Ukrajna súlyos demográfiai válságban van.
A lakosság egy részének Oroszországba vagy Nyugat-Európába való menekülése azt jelentette, hogy az 1991 utáni rendszer hosszú távon nem tudta megtalálni az egyensúlyt. Ukrajna „kiürült”, nemcsak állami léte, hanem mindennapi léte, fennmaradása is kérdéses.
Egy demográfiai előrejelzés szerint 2025 elején az ellenőrzött területek lakossága 27 millió fő körül lehetett, és hosszabb távon további csökkenés várható. 2020-ban Oroszországban a termékenységi ráta 1,5 volt, Ukrajnában csak 1,2.Hódító Oroszország?! Nem! Alkalmazkodó Oroszország!
Teljes biztonsággal kijelenthetjük, hogy a „hódító” Oroszországgal riogatni, amely miután elpusztította Ukrajnát, képes Európát is lerohanni, ócska propagandának, minden alapot nélkülöző fantáziálásnak minősíthető. Oroszország jelenlegi katonai doktrínája abból indult ki, hogy nincs elegendő embere. Oroszország területe 17 millió négyzetkilométer. Nem akar új területeket meghódítani, inkább azon gondolkodik, hogy fogja megtartani azokat a területeket, amelyekkel már rendelkezik.
Oroszország a kommunizmus összeomlása óta hihetetlen, szélsőséges utat járt be, a mélybe zuhanástól a hirtelen felemelkedésig. A lemegdöbbentőbb azonban az az alkalmazkodóképesség, amit az ország a 2014-es krími háború okozta szankciók óta tanúsított. A 2014-es nyugati szankciók bár nehézségeket okoztak Oroszországnak, egyben lehetőséget is jelentettek számára, mivel arra kényszerítették, hogy országon belüli helyettesítő termékeket találjon addigi importjára, a belső termelés átcsoportosításával. „Ebben a tekintetben az orosz gazdaságot ért sokk és költségek ellenére a szankciók egyértelműen ajándéknak bizonyultak” (James Galbraith amerikai közgazdász)
Középosztály, oktatás
Érdekes és tanulságos statisztikai adatra bukkantam. Az utóbbi öt évben Ukrajna összes egyetemén csökkent vagy stagnált a doktoranduszok száma. Csak két régióban emelkedett jelentősen: a Csecsen Köztársaságban és Belgorod területén. Az egyik Kadirov csecsen elnök presztízspolitikájának köszönhető, hiszen Putyin támogatója és aktív szereplője a háborúnak. Az orosz Belgorodban történt növekedés pedig Ukrajna legnagyobb egyetemi városából, Harkivból érkező hallgatók elvándorlásának köszönhető. (Pedig a Harkovi Egyetem az elsők között jött létre 1804-ben!)
A média nem tájékoztatta a világot arról sem, hogy létezik egy régebb óta és folyamatosan tartó, Oroszország felé irányuló migráció, amely elősorban a középosztályt és az ipari szakmunkásokat érinti.
Az ukrán társadalom igazi válsága
A legfontosabb jelenség Kelet-Ukrajnában figyelhető meg: számos város lakosságának 20 %-át veszítette el, még a túlnyomórészt orosz nyelvű országrészen kívül is. Ebben rejlik az ukrán társadalom igazi válsága, nemcsak abban, hogy túl vékony az ukrán nyelvű középosztálya, hanem az orosz nyelvű középosztály eltűnésében. Meg kell jegyezni, hogy ez a városi Ukrajna nemcsak a középosztályé volt, hanem az oligarcháké is, akiket a háború megregulázott.
De arra is fel kell hívnunk a figyelmet, hogy Ukrajna esetében az orosz ajkú középosztály menekülését megelőzte a zsidók menekülése, valójában ők tették ki a középosztály jelentős részét. 1970-től 2010-ig 90 %-al csökkent a számuk. Ukrajnában a zsidók oroszul vagy jiddisül beszéltek, mivel nem volt szokásuk a parasztok nyelvén kommunikálni.
Béranyaság
A béranyaság jelentése: A béranyaság egy olyan eljárás, mely során egy nő (a béranya) beleegyezik, hogy teherbe essen, kihordja és megszüli a gyermeket egy másik személynek vagy párnak, és lemond a szülői jogokról.
Ukrajna az ígéret földje volt és ma is az az olcsó béranyaság szempontjából. A társadalmi összeomlás egyik ritkán használt mutatója a nyereségvágyból vállalt béranyaság.
Ukrajna a versenyképes áraknak köszönhetően a világpiac 25 %-át birtokolta, 2018-ban hivatalosan 1,5 milliárd dollár bevételük volt. A Guardian 2023. július 26-i cikke arról számolt be, hogy „az orosz invázió kezdete óta több mint 1000 gyermek született Ukrajnában béranyától, közülük 600 a kijevi BioTechCom klinikán, amely az egyik legnagyobb Európában”
A BiotexComnál nagyjából negyven-ötvenezer eurót kell fizetni egy átlagos csomagért.
Zelenszkijt és udvartartását csak a pénz és a hatalom érdekli. Az emberéletekkel való nyereségvágyból elkövetett kereskedés erkölcsi és etikai szempontból is számomra a nácizmust jelenti. Zelenszkij kapzsisága (a neoliberalizmus egyik megnyilvánulása) a korrupciós ügyekben is megnyilvánul. Egyre erősebb meggyőződésem, hogy az EU által Ukrajnába küldött milliárdok Zelenszkij béranya „szülése” után ártatlan bébiként vándorolnak vissza Európa vezetőihez.
Oligarchák
Ukrán „oligarcha”: nagyon nagy vagyon + meghatározó iparági pozíció (energia, fémipar, média, bank, agrár) + politikai befolyás és/vagy országos médiaeszközök feletti kontroll.
Sljapentoh, az Amerikába kivándorolt orosz szociológus szerint Oroszországban soha nem voltak olyan jók az életkörülmények, beleértve a szabadságot is, mint Putyin alatt.
Putyin 2003-ban leszámolt az oligarchákkal (pl. Hodorkovszkij letartóztatása), de Ukrajnában semmi ilyen nem történt. Anders Åslund (a Soros szervezet embere) – svéd szakértő, aki a nyugati befolyás ukrajnai terjesztésén dolgozott – véleménye szerint egyetlen más posztszovjet országban sem volt akkora társadalmi és politikai súlya az oligarcháknak, mint Ukrajnában. Hatalmuk alapja a gázkereskedelem és Kelet-Ukrajna iparának ellenőrzése volt.
Gyakran emlegetett szereplők (röviden)
– Rinat Ahmetov (SCM: Metinvest, DTEK) – acél/energia; a háborúban gyárakat vesztett (pl. Mariupol), 2022-ben médiacégei licenceit visszaadta.
– Ihor Kolomojszkij (Privat-csoport) – bank/energia; a PrivatBankot 2016–17-ben államosították; 2021-ben az USA korrupció miatt vízumtilalmat rendelt el; 2023-tól Ukrajnában csalás és pénzmosás gyanújával eljárás folyik ellene.
– Hennagyij Boholjubov – Kolomojszkij üzlettársa (Privat-csoport).
– Dmytro Firtas (Group DF) – gáz/vegyipar; az USA 2014-ben megvádolta vesztegetéssel, Ausztriában évek óta küzd a kiadatás ellen.
– Viktor Pinchuk (Interpipe; StarLightMedia) – cső-/acélipar, média, filantrópia.
– Petro Porosenko (Roshen) – üzletember és volt elnök; jelentős vagyon, korábban médiatulajdon is; politikai szereplőként külön kategória.
– Kosztyantyin Zsevaho (Ferrexpo) – vasérc; több országban jogi eljárások és nyomozások érintik.
– Szerhij Taruta (Industrial Union of Donbas) – ipar, volt parlamenti képviselő.
– Vadim Novinszkij – nehézipar/energia; volt képviselő; 2022-ben ukrán szankciók érték.
– Jurij Koszjuk (MHP) és Andrij Verevszkij (Kernel) – agráróriások.
Demokrácia
Ma Ukrajnában hivatalosan több mint 350 bejegyzett politikai párt létezik papíron, de ezek közül csak néhány aktív és releváns az ország politikai életében. Az elmúlt években az összes pártot betiltották. Az ország politikai életét Volodimir Zelenszkij elnök pártja, a Nép Szolgája Párt uralja. Két ellenzéki pártról tudunk, az Európai Szolidaritás (Petro Porosenko volt elnök pártja), és a Batykivscsina, Julija Timosenko pártja.
Azov ezred
Az „azovi nácik” kifejezés az ukrán Azov ezredre utal, amelyet egyes források szélsőjobboldali, neonáci kötődéssel vádolnak.
Az Azov ezred (korábban zászlóalj) egy ukrán katonai egység, amely 2014-ben alakult meg a kelet-ukrajnai konfliktus idején. Eredetileg önkéntes milíciaként jött létre, és Mariupol védelmében vált ismertté. Később az ukrán Nemzeti Gárda része lett, hivatalosan az állami hadsereg alá rendelve.
Az azoviak náci szimbólumokat viseltek (pl. Wolfsangel), amit a nemzetközi sajtó és emberi jogi szervezetek is kritizáltak.
Ukrán gyerekek „nevelése” azovi náci módra
Az azovi ezred polgári szerve mellett 2015 nyara óta felállított egy nyári tábort Kijev környékén, amely fogadja az azoveteket, vagyis 6 évesnél idősebb gyermekeket, akiknek szülei azovi milicisták, hogy megtanulják a fegyverek kezelését és a harci technikákat, valamint megszerezzék az önvédelem és a túlélés képességeit.
Ukrajna 1991 utáni elnökei
Az ország függetlensége óta hét elnöke volt, köztük egy ügyvivő államfő.
1. Leonyid Makarovics Kravcsuk a független Ukrajna első elnöke 1991-től 1994-ig. 1991-ig az Ukrán Legfelsőbb Tanács elnöke volt.
„Azt hittem, hogy Ukrajna demokratikus, civilizált, gazdag európai ország lesz, amelyiknek nagy lehetőségei vannak. Hittem azt is, hogy a hagyományosan magas erkölcsi mércéjű és mélyen vallásos ukrán nép tisztelni fogja saját történelmét. De mindez nem történt meg” – mondta csalódottan a Deutsche Wellének 2011-ben.
2. Leonyid Danilovics Kucsma 1994–2005 között két hivatali cikluson keresztül elnök volt. Kucsma azzal a programmal lett elnök, hogy az Oroszországgal való gazdasági kapcsolatok helyreállításával és a piacpárti reformok felgyorsításával fellendíti a gazdaságot. Ipar-bárónak nevezte a sajtó.
Kucsma elnöksége alatt bezáratta az ellenzéki lapokat, és több újságíró és politikai ellenfél, például Viacseszlav Csornovil rejtélyes körülmények között meghalt.
Szerhij Jekelcsik történész szerint Kucsma elnök kormánya szabadon alkalmazott választási csalást a 2000-es alkotmányos népszavazás és az 1999-es elnökválasztás során.
3. Viktor Andrijovics Juscsenko 2005-2010
Az általa alapított a Mi Ukrajnánk nevű ellenzéki koalíció nem hivatalos vezetője a 2004-es ukrán elnökválasztáson a két legesélyesebb jelölt egyike volt. 1999-2001-ig volt miniszterelnök és 1993-ban az Ukrán Nemzeti Bank elnöke is. Az eseménydús választás első fordulóját megnyerte, de a másodikban alulmaradt ellenfele, Viktor Janukovics mögött. A narancsos forradalom (a Mi Ukrajnánk – Наша Україна – narancssárga jelképéről kapta a nevét) nyomására végül az Ukrán Legfelsőbb Bíróság választási csalás miatt megismételtette a szavazás második fordulóját, amelyet Juscsenko megnyert (52%-44%), és Ukrajna elnöke lett. A 2010-es elnökválasztásoknak már az első fordulójában kiesett.
Merénylet Juscsenko ellen
Egy 2004 végén, a választási kampánya során elkövetett merényletet követően bebizonyosodott, hogy Juscsenko szervezetébe veszélyes mennyiségű 2,3,7,8-tetraklór-dibenzodioxin (TCDD), a legerősebb dioxin, az Agent Orange egyik összetevője került az életveszélyes mennyiség mintegy 6000-szeresében. A mérgezés következtében eltorzult az arca, de azóta teljesen felépült.
2001-ben Juscsenko nem volt hajlandó a Kucsma rendszere ellen a Heorhij Gongadze újságíró meggyilkolása után kirobbant tüntetések vezetésére, támogatására. Kucsmával együtt a tüntetőket annak ellenére fasisztának bélyegezte, hogy sok tüntető a kabinet támogatója volt.
4. Viktor Fedorovics Janukovics 2010-2014. Távollétében 2019-ben hazaárulás vádjával 13 éves börtönbüntetésre ítélték Ukrajnában.
Janukovicsot fiatalkorában kétszer is elítélték, egyszer rablásért, egyszer pedig erőszakos támadásért, mely állítólag nemi erőszak volt. Nem sokkal a kommunista pártba való belépése előtt azonban tisztázták a vádak alól, melyben nagy szerepe volt Georgij Beregovoj egykori űrhajósnak, aki Janukovics pályáját egyengette.
Aktív politizálásba az 1990-es években kezdett szülőhelyén, a Donecki területen, ahol sikeresen futtatta fel a körzet gazdasági érdekeltségeit, melyben Ukrajna leggazdagabb oligarchája, Rinat Ahmetov volt a partnere.
Bukását az Európai Unióval kötendő társulási szerződés alá nem írása indította el 2013 novemberében, mellyel egyértelművé vált, hogy Janukovics az EU ellenében az oroszokkal kíván szorosabb társulásba kezdeni, mivel Ukrajna gazdaságilag nekik van jobban kiszolgáltatva. Janukovics, az ellenzék szerint, legitimációját akkor vesztette el, amikor az általa kivezényelt rohamrendőrök mesterlövészei az ellene tüntetőkre lőttek, s több tucatot megöltek közülük.
Janukovics elmozdítása után tüntetők és helyi lakosok felkeresték Janukovics hátrahagyott ingatlanjait, ahol mérhetetlen luxussal találkoztak: a volt elnök hatalmas birtokán több rezidencia helyezkedett el, melyekben értékes bútorok és berendezési tárgyak, magánállatkert, autó- és motorgyűjtemény, saját benzinkút, szauna, úszómedencék, sportpályák, és egy vízen úszó, pazarul berendezett bárka volt található. Janukovics házát a tüntetők egyszerűen a „Korrupció Múzeuma” névre keresztelték át. A birtok a rajta lévő rezidenciával időközben valóban egyfajta múzeummá vált, beléptidíjért végigkalauzolják a látogatókat az épületben, aminek parkja lényegében közparkká vált.
5. Olekszandr Valentinovics Turcsinov (Az Ukrán Legfelsőbb Tanács elnökeként ügyvivő államfő) 2014. febr. 23.-2014. jún. 7.
6. Petro Olekszijovics Porosenko 2014-2019. 2009–2010-ben Ukrajna külügyminisztere, 2012-ben kereskedelmi és gazdaságfejlesztési miniszter volt. Korábban az egyik legbefolyásosabb ukrán ipari csoport, a 2012-ben felszámolt Ukrprominveszt alapítója. Ukrajna leggazdagabb embereinek egyike, a Forbes listája szerint 1,3 milliárd dollárra becsült vagyonával a leggazdagabb ukránok listáján a 7. helyet foglalta el. Indult a 2019-es ukrajnai elnökválasztáson, de a második fordulóban vereséget szenvedett Volodimir Zelenszkijtől.
Petro Porosenko pártja, az „Európai Szolidaritás”, 2025. november 10-én megkezdte a miniszterelnökség leváltásának eljárását az ország elnöke, Volodimir Zelenszkij egyik közeli szövetségese, Timur Mindics botránya miatt.
7. Volodimir Olekszandrovics Zelenszkij 2019. május 20-tól Ukrajna elnöke. egyébként rendező, előadóművész, producer, üzletember. Mielőtt elnökké választották, showmanként, szinkronszínészként, filmrendezőként, forgatókönyvíróként, tévéműsorvezetőként, énekesként, parodistaként és komikusként volt ismert. A Kvartal-95 filmstúdió társtulajdonosa és vezetője (2003-2019), valamint az Inter TV csatorna általános producere (2010-2012) volt.
Összegzés
| Ukrajna történelme során soha nem tudott saját államot kialakítani, soha nem volt az, amit szuverén, önálló, független nemzetállamnak szokás nevezni. Ukrajna soha nem rendelkezett nemzeti gondolkodású, az ukrán nemzeti érdekeket szem előtt tartó, cselekvőképes vezetői réteggel. Az ukrán nemzeti eszme megjelenése kétségkívül a 17. századi kozák mozgalmakhoz kötődik. Ahogy az ukrán himnusz is tartja: „Szabadságunkért mi szívünk, lelkünk feláldozzuk. / Mutassuk meg, hogy kozákok gyermekei vagyunk!” Az ukrán himnusz kérdéseket fogalmaz meg a nem ukrán emberekben, így bennem is. Vajon milyen nemzeti identitással rendelkezik Ukrajna? Az ukránokat leigázó régvolt Kozák Hetmanátust tartják az ősi ukrán államnak? A nemzet, az ország anyanyelvében sem tudnak megegyezni: ukrán, orosz, jiddis, szurzsik? Ukrajnában a (középrétegnek számító) zsidók oroszul vagy jiddisül beszélnek, mivel nem volt szokásuk a parasztok nyelvén kommunikálni. (2022 óta tilos orosz írókat tanulni az iskolákban, az orosz nyelven oktatókat elbocsátották, pénzbírsággal büntették azokat a tisztviselőket, akik orosz nyelvű üzeneteket tesznek közzé) Ukrajna 17. századi megosztottsága (Nyugatiparti és Keletiparti Ukrajna) eltérő fejlődésük és politikai befolyásoltságuk, eltérő nyelvhasználatuk (Zelenszkij pl. elnökké választása előtt nem tudott ukránul) miatt ma is létezik. Ukrajna 2022 óta képtelen a hatalom önálló gyakorlására, az Európai Unió, az Amerikai Egyesült Államok és az Egyesült Királyság pénzügyi támogatása nélkül működése ellehetetlenülne. Cselekvését 1991 után a Soros-birodalom és a fentebb említett államok külső kényszere befolyásolja. Ukrajna 2022 óta megtagadta eddigi létezésének szinte összes elemét. A ripacs Zelenszkij dollár és euró milliárdokat kalapozott és ma is kalapozik össze, azzal a hazug mesével, hogy az ukrán nép függetlenségéért teszi. Hazugságai miatt már mi, teljesen kívülállók szégyelljük magunkat. Zelenszkij ukrán nemzeti önmegtagadásában minden létező elpusztítására való késztetést érzünk, a szakadékba való rohanás paranoiás mámorát. 2025. november 26. Dénes Gábor István |