TV2: SZÍVBŐL GRATULÁLOK A TV2 SZTÁRBAN VILÁGSZTÁR’s All Stars MŰVÉSZEINEK és A MŰSOR VALAMENNYI ALKOTÓJÁNAK

Vallomással kezdem: nem szoktam nézni a kereskedelmi csatornákat. Azok közé az „őskövületek” közé tartozom, aki a 195 milliárd forintból működő köztévé alig nézett M1-es Híradóit, az M5-ön az Ez itt a kérdést és a Kommentár klubot szokta nézni. Ja, és az egyre kommunistábbá váló (pl. legutóbb Márki-Zay Péter elvtárs szózuhatagos erőszakossága nagyon sok volt !) HÍR TV Kommentár c. műsorát is.
Bár amióta Mészáros Nórát „eltüntették” a műsorból (valószínű nem értett egyet a TV ideológiai változásaival) egyre ritkábban fogom nézni.
A médiafogyasztásomban ott van még a klasszikus zenét sugárzó Bartók Rádió, szinte egész nap. A Bartókkal is fontolgatom a szakítást, azt hirdetik, hogy a „Bartók több mint klasszikus!”. Igen több. Vetekszik a Kossuth-al, alig sugároznak zenét, mert ellenállhatatlan vágyat éreznek a műsorvezetők, hogy állandóan szövegeljenek zenélés helyett. El kell még mondanom, hogy nem ún. mezei néző, hallgató vagyok.

20 évig dolgoztam a Petőfi Rádióban. Vezettem, szerkesztettem hetente pl. a Szív küldi és a Kettőtől ötig c. hétfői kívánságműsort. Majd, ma is büszkén írom le, hogy a Petőfi Rádió, a család rádiója adófőszerkesztője lettem. Életem legszebb időszaka volt.

Jó pár héttel ezelőtt történt, hogy a televíziómon keresgéltem a csatornák között, vasárnap este. A TV2-őn valaki nagyon szépen énekelt. Ottragadtam.
Azóta meg vagyok babonázva és szinte a valamikori műsorkészítői izgalommal várom és nézem a TV2 vasárnapi világsztárjait. Igen, ők azok! Mert tőlük, Önöktől professzionális szórakoztatást, professzionális technikai megoldásokat, hozzáértő, szellemes, külön-külön egy-egy sajátos és izgalmas egyéniségből álló zsűrit, profi műsorvezetőt „kapok”. Bár néha fordítógépért kiáltottam Tilla hadarása miatt. Továbbá kissé bosszankodtam, hogy gyakran a zene és a bejátszott tömegzaj (taps, örömrivalgás) elnyomott mindenfajta emberi szöveget (régebben voltak potméterek az irányítópulton kedves hangmesterek! Ma nincsenek?).
Hallgatva az énekeseket nagyon sokszor üvöltöttem fel, hogy „Ez jobb mint az eredeti!”!
A VERSENYZŐK MINDEGYIKE A MŰSOR ELEJÉTŐL VILÁGSZTÁROK SZINTJÉN, ÉS MINŐSÉGÉBEN ADTÁK ELŐ A DALOKAT! NEM EGYIKÜK, MINDEGYIK!
Az előadók, a versenyzők még egy nagyon ritka tulajdonságát kell kiemelnem mindegyiküknél. S ez az ALÁZAT. Alázat az eredeti előadóhoz, az átalakuláshoz, nőből férfi, férfiből nő, alázat a dalhoz. És alázat a közönséghez, a zsűrihez és EGYMÁSHOZ!
A sorozat jobb volt mint egy eurovíziós vagy San Remo-i fesztivál!!!
A klasszikus zenében hazánk nagyhatalom. Kívánom, hogy ettől a műsortól hazánk popnagyhatalom, könnyűzenei nagyhatalom is legyen, szerintem már most lett.
Hajrá TV2! Köszönöm! Kollégaként sok ilyet kívánok!
Dénes Gábor István

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to top

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről (cookies) bővebben olvashat az Adatkezelési tájékoztatóban!

Bezárás