Jószándékú megjegyzések Lánczi András: A szexuális vágy című,
ISTENI, ÖRDÖGI VAGY POLITIKAI? alcímű cikkére
Megjelent a Kommentár c. folyóirat 2025/1. számában
Lánczi András professzorról ezt olvashatjuk a Kommentár c. lap 2. oldalán:
Lánczi András (1956, Budapest) Széchenyi-díjas filozófus, a Budapesti Corvinus Egyetem volt rektora, az MCC Center of European Political Philosophy vezetője, a Közép- és Kelet Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány kuratóriumának elnöke
Kezdjük Lánczi professzor cikkének kezdőmondatával.
„Az ember öntudatának alapja és állandó táplálója, hogy tudja, érzi, nem azonos önmagával, mintha nem is egy, hanem legalább két lény lakozna egyetlen testben.”
Amennyiben a professzor úr az öntudat, önértékelés és az önnevelés szoros kapcsolatára gondol, akkor sem helyes a megállapítása. Az öntudat nem azonos az önismerettel, annak feltétele. Mivel az önismeret mindig magában foglal bizonyos álláspontról történő értékelést is, így az öntudat az önértékelés feltétele is. Az öntudatból származtatott önismeret és az önértékelés, az önnevelés szubjektív aspektusa, a személyiség fejlődésének egyik döntő rugója, s a személyiség magatartásának szabályozója. Egyes számban!
(Boldogan polemizálnék még az öntudat – önismeret – belső tudat – társadalmi tudat – EGO – Agy – társadalmi személyiség… témaköréről, de ezt a témakört Ön csak kvázi „laza” és lényegtelen bevezetőként vetette a buta olvasók elé.)
A professzor tanulmányának alcímében feltett kérdésre egyszerű a válasz, amennyiben a szexuális vágy mibenlétére kíváncsi a cikk szerzője. Ha üres óráimban cikkírással akarok pénzt keresni, vagyis filozofálgatni akarok e témával, akkor mindegyik lehet jellemző a szexuális vágyra, ha viszont abból indulok ki, hogy az ember elsősorban ember és biológiai lény, akkor a szerző mintha megfeledkezett volna a legfontosabbról, arról, hogy (az emberi szexuális) vágy emberi, sőt biológiai eredetű.
Ugyanis a szexuális viselkedést, a nemi vágyat, a szexuális képeket, fantáziákat az agy szabályozza. Az agy bizonyos területein, főként a hipotalamuszban találhatóak olyan idegi képletek, amelyek a szexuális viselkedés összetettebb mozzanatait irányítják. A nemi hormonok termelődése és annak szabályozása felnőttkorban a hipotalamuszban történik.
Pierre-Simon de Laplace és Werner Karl Heisenberg
Az öntudatról még annyit, hogy szeretném tájékoztatni a Professzor urat, hogy de Laplace tudományelméleti álma, a determinisztikus világképről, emberről és Világegyetemről véget ért. Mégpedig Heisenberg határozatlansági elvével. Ami azt jelenti, hogy sem az ember, sem pedig a világ (világegyetem), sem az ember jelenlegi állapotát sem határozhatjuk meg pontosan (akárhány lény lakozik is benne).
Tudomásom szerint nem csak az öntudat alapján érzi az ember, hogy „esetleg” több lény lakozik benne (A téma több külön cikk témája lehet…). Ha viszont egy ember azt „érzi, nem azonos önmagával” – ahogy Lánczi András írja, akkor a Kommentár c. lap helyett egy elmekórtani esetekkel (tudatzavarokkal) foglalkozó szakfolyóiratnak kellett volna elküldenie tanulmányát.
De folytassuk elemzésünket a professzor cikkének sorrendjében.
Johann Gottlieb Fichte
Lánczi majd Johann Gottlieb Fichte-t (1762-1814) idézi, aki a metafizikai idealizmus alapítója volt. Az ember végső, legfőbb célja az „önmagával való tökéletes összehang”.
Itt azért hozzátenném, hogy az idézett szerző tarsolyában, az idézetten kívül vannak más célok is: pl. „Istennel való tökélete összhang.” Fichte egyébként a többi vallás „legfőbb” céljait is felsorolja.
Még egy kis idézet Fichte tanaiból: „Én az Énben az osztható Énnel az osztható nem-Ént állítom szembe.”
Ez kb. azt jelenti, hogy: A véges „Én” és „nem-Én” ezzel kölcsönösen korlátozzák és meghatározzák egymást.
Nem szívesen megyek bele a részletekbe, mert az idézetet a szokásos kötelező (gyakran terjedelemkitöltő) penzumnak tekintem tudományoskodó cikkek esetében.
Fichte 1794-ben írta meg nézeteit Az teljes tudománytan alapvetése címmel, amelyben megnevezi azt a három legfőbb alaptételt, ami a tézis, antitézis és szintézis sémájának felel meg, de mindegyik az „ÉN”-ről szól. Érdekes, csak kissé bonyolult, tudományos használati értékéről nem is beszélve.
Az is eléggé különös és sokat mond, hogy igen sok filozófus hatott rá, pl. Jean Jean-Jacques Rousseau, Immanuel Kant, Baruch Spinoza, Rousseau. De követőiről nincsenek adatok.
Nem hiszem, hogy messze állok az igazságtól, ha azt mondom, hogy Fichte úr bizony (kissé) neurotikus volt (sőt!). Ez persze nem jelenti azt, hogy nem lehet, vagy nem szabad tőle idézni!
Csak egy példa Fichte filozófiai kutatási módszeréről: Fichte úr ugyanis filozófiája alapvető kérdéseit a kutyák viselkedésére vezeti vissza. Főleg az ember szellemi adottságait hasonlította össze a kutyáéval, amiből arra a következtetésre jutott, hogy az emberhez hasonlóan a kutyákban, és valószínűsíthetően minden állatban megvannak azok a hasonló érzések és lelki benyomások, melyekről azt hisszük, hogy csak az ember birtokolja őket.
Jung és a teljesség, a valódi összhang
Talán egyszerűbb és jobban érthető lesz, ha Carl Gustav Jung (1885-1961) egész életnyi kutatásának eredményét osztom meg az olvasóval és Önnel is kedves Lánczi úr:
„…a tudattalanaikban ott rejlik egy természetadta törekvés a teljesség, a hiánytalanság és az Önvalóra való ráébredés felé, a tudatalatti pedig megtalálja e törekvés beteljesülésének módját és eszközét, még akkor is, ha ez a tudatos elme számára traumát okoz.”
Lánczi mondatából, hogy: „Az ember végső célja az önmagával való tökéletes összhang” csak egy szó hiányzott a mondat végéről, hogy „…összhangra törekvés.” Ugyanis e szó nélkül azért nem igaz az állítás, mert e kijelentés figyelmen kívül hagyja például a Jung által említett „természetadta törekvéseket”, azt, hogy az ember társas lény, továbbá a gátlások, a félelmek, a bűn, a bűntudat, a bátorság, a büszkeség, a fásultság, a harag, az irigység, a szeretet, az emberi kapcsolatok, a családi viszonyaink, a társadalmi körülmények, istenhitek, mediatizált, sulykolt politikai, ideológiai nézetek …stb. témaköreit, amelyek amúgy megakadályozzák a „tökéletes összhangra” való törekvést, az „önvalóra” való ébredést.
A biblai bűnbeesés
„Az ember és Isten közötti első konfliktust nevezhetjük akár szexuális természetűnek is, mivel a bűnbeesés körülményei és kimenetele nemi kettéosztottság mentén határozták meg az ember sorsát (metafizikai kérdés), majd a keresztény erkölcs fennhatósága alatt a szexualitás az ördögi hatalom alá került (erkölcsi kérdés), később, a modernségben pedig a politikai megítélés és az akarat hatalmi szempontja uralta a szexuális kérdéseket (politikai kérdés).
Magánügy, közügy, természeti vagy társadalmi , politikai vagy erkölcsi kérdés-e hát a szexuális vágy megítélése?”
Professzor Úr! Az ember és az Isten közötti első konfliktust egyáltalán nem nevezhetjük szexuális természetűnek. Ön átírja az Ószövetséget? Idézek:
„És ültete az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet felől, és abba helyezteté az embert, a kit formált vala.
És nevele az Úr Isten a földből mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az élet fáját is, a kertnek közepette, és a jó és gonosz tudásának fáját.” Mózes 1., 2:8-9. (Károli Biblia)
Az első emberpárt az Úristen formálta. Isten számára nem volt kérdés, hogy sokasodásra, szaporodásra alkalmas embereket, egyedeket teremtsen.
Férfit és nőt. Hogy miért tette ezt az Úristen, arról dolgozatom későbbi részében fogok írni.
De igencsak merésznek, sőt minden alapot nélkülözőnek tartom, a TEREMTÉST szexuális konfliktusnak tekinteni. De arról is tájékoztatom, hogy az első emberpár NEM a Szégyen-kertben lakott, hanem az Édenkertben.
Az Édenkert vagy Paradicsom (más nevein Éden, Paradicsomkert, héber nyelven: גן עדן, Gán-‘Éden) azon vidék neve, ahol a héber Biblia (Ószövetség) elbeszélése szerint az első emberpár, Ádám és Éva lakott a bűnbeesés előtt. A bibliai elbeszélés alapján tágabb értelemben az emberiség elképzelt ősi aranykorát (pl. a görög mitológiában), illetve az embert körülvevő érintetlen természetet is szokás paradicsomi állapotként jellemezni.
Szégyen?
Majd Lánczi András oly témára kanyarintja pennáját, ami vélhetően cikkének aktuálpolitikai célja is. Ezt írja a professzor: „A szégyen fogalma segít megérteni a test és lélek közti küzdelem emberi állapotának is a megértését, főként azt, miért lett mára az egyik legfontosabb politikai kérdés a szexualitás.”
A keresztény tanítás szerint az „eredendő bűn” fogalma az Édenkertben történt bűnbeeséshez kapcsolódik, amikor Ádám és Éva megszegték Isten parancsát. Ez a bűn az emberiségre is hatással van, és a keresztény hit szerint minden ember „örökli” ezt az állapotot.
Azonban Jézus Krisztus megváltása által az emberek megszabadulhatnak az eredendő bűn következményeitől, és elnyerhetik az üdvösséget.
Vagyis az emberiség nem feltétlenül „bűnhődik” az Édenkertben elkövetett bűnért, hanem inkább „az emberi természet részeként” tekintenek rá, amelyből Krisztus kegyelme által lehet megszabadulni. A különböző keresztény felekezetek eltérően értelmezik az eredendő bűn hatásait és a megváltás szerepét, de a legtöbb keresztény vallás hangsúlyozza a hit, a bűnbánat és a kegyelem fontosságát.
Arról is szívesen írnék, hogy mi módon lehet elnyerni az üdvösséget, ha a Lánczi-cikk fő témája lenne.
Kinek a szégyene? Milyen szégyen? Mit kell szégyenlenünk?
Lánczi azon állítását, miszerint „A szégyen fogalma segít megérteni a test és lélek közti küzdelem emberi állapotának is a megértését, főként azt, miért lett mára az egyik legfontosabb politikai kérdés a szexualitás.”, egyáltalán nem tudom értelmezni.
A test és a lélek „küzdelmét” értem, hiszen a tudattalan és a tudatos hiedelmek legkülönfélébb hatásainak vagyunk kitéve, amelyeket az elménk a testi rendszereinkről tárol. Tisztázzunk azonban egy fontos dolgot, idézve Sir John Eccles (1903-97) Nobel-díjas neurofiziológust, hogy az agy nem az elme forrása, miként azt a tudomány és a gyógyászat gondolta, hanem éppen ellenkezőleg.
Az agy az elme irányítása alatt áll. (John Eccles: Elme és agy, A sokrétű problémák, 1983. január 1.)
Az átlagembert teljesen leköti a TEST és annak működése, a teljesítménye, a kinézete, valamint a túlélése. Az átlagos elmét körülzárja egy egész seregnyi aggodalom: pl. betegség, nyavalya, szenvedés, a haláltól való félelem…
Ezek mögött az aggodalmak mögött egy tudattalan azonosítás áll: „ÉN A TEST VAGYOK!” Az egyik következménye annak, ha túl sokat foglalkozunk a testtel, az, hogy feszélyezetté válunk. Mivel ez egy hamis azonosulás, ami a jellegzetesen beszűkült tudatosság következménye. Rengeteg energiát emészt fel, ha állandóan a testünkkel foglalkozunk.
Elménket állandóan a testtel kapcsolatos hitrendszerrel programozzák. Mi a jó neki, mi a gyenge pontja, mi szükséges számára, melyek a korszerű egészségmegőrző intézkedések.
Hasonlóan a politikai, ideológiai hitrendszerekre való programozáshoz. A test pedig igyekszik reagálni (eleget tenni annak), amit az elménkben tartunk.
Lehet ezen változtatni, mégpedig úgy, hogy a hangsúlyt „Az én vagyok a test-ről” áthelyezzük erre: „Van egy testem”.
Professzor úr! Csak, még azt nem tudom, hogy mit is kellene szégyenlenünk?
Az emberi meztelen testet? A biológiai funkcióinkat? A gyermekeink születését? Az evést, azt hogy energiával lássuk el szervezetünket???
Az érzéseinket? A szexualitásunkat? A létezésünket??? Mit?
A szégyentől „…lett mára az egyik legfontosabb politikai kérdés a szexualitás”???
A kérdés tudatosan mesterséges, de legfőképp a kaotikus, veszélyekkel telt világunkban lényegtelen.
Józanság, politikai elfogulatlanság, tényszerűség, okos érvelés szokta jellemezni az Ön írásait.
Most ezek mivé lettek?
Feláldozza mindezt a politikai, ideológiai meggyőződésének oltárán?
Mitől szeretné eltántorítani a magyar lakosságot?
Az egyre csökkenő születések számától?
A kormány vagyonokat költ arra, amire nem kellene. Pénzbeli támogatásokat ígér, ha egy-egy szexuális aktus eredményes lesz, újszülött születik belőle.
Ettől politikai kérdés a szexualitás?
Vagy attól, hogy a kormány tudatosan „megijedt” néhány exhibicionista, magamutogató lmbtq-s felvonuló látványától? Félti tőlük a gyermekeinket? Gondoljon bele: nevetséges.
Tessék módosítani 16-odjára is az alkotmányt, hogy a szülők már pedig nem vihetik ki a Pride nevű felvonulásra a gyerekeiket. Mert egyedül csak a diszkóba engedhetik el őket, ahol ihatnak, kábszerezhetnek, a pride-ra nem, oda családostól mennek. A „harc” Don Quixote-i és álságos és képmutató.
Ugyanis többször tettem közzé Facebook oldalamon az alábbi gyomorforgató hírt a nyírábrányi pedofil nagyapáról és apáról, a kormány füle botját nem mozgatta, mármint, hogy harcot hirdessen az ilyen esetek megelőzésére, vagy tegyen ellen, ellenük, vagy legalább elítélje a történteket.
Tudja miért nem?
Mert nem papokról, egyházi méltóságokról, ellenzéki képviselőkről… stb., hanem cigányokról van szó. Nos, ez az igazi politikai kérdés!
https://www.haon.hu/helyi-kek-hirek/2025/01/szexualis-zaklatas-eroszak-unoka-nyirabrany
A kényes politikai témáktól vajon miért ódzkodik a kormány? Miért próbálja ezeket a súlyos társadalmi kérdéseket elnyomni mondvacsinált (pl. a szexualitás) problémákkal?
Hogy mi kellene a termékenységi mutató növekedéséhez?
1. A pénz egyedül nagyon kevés. „Nekem ne „vegyen” gyereket a kormány!”
2. NEM SZÉGYEN! Vagyis, hogy sem Lánczi András, sem más fogadatlan prókátor, sem a kormány, sem pedig a Kommentár c. lap, de egyetlen más médium (EMBER) se tartsa szégyennek a szexualitást.
3. A közmédia teljeskörű átalakítása, a szórakoztatás és az egyoldalú politikai sulykolás helyett az EMBERI ÉLET-et helyezze működésének középpontjába. Rengeteg konkrét ötletem van, de azért nem írok egyről sem, mert a közmédia mai vezetése szereti eltulajdonítani a jó ötleteket.
4. Isten ments, hogy a kormány politikai kérdésnek tekintse a szexualitást, mert ebből eddig semmi jó nem származott. Tekintse humanitárius, a nemzeti megmaradás feladatának. Humánusan! Nem kötelező jelleggel! Erőszakolt, direkt, az unalomig ismételt agyonreklámozás és a csapból való folyás nélkül. Létezik ilyen, de nem árulom el a titkát.
5. Nem lehet eléggé hangsúlyozni az egyházak szerepét. Eljött az ideje, hogy a hazai egyházak nem önmagukkal, hanem a híveikkel, inkább leendő híveikkel foglalkozzanak.
6. Oktatás. Úgy hisszük, hogy a szülők feladata a szexuális felvilágosítás. Néhány, magas intelligencia-szintű szülő el is végzi. Nagyrészük azonban nem. Vidéken jellemző mondás: „Majd az élet megtanítja rá”. Az élet nagyon rossz tanító. Nem tantervi anyagnak (bár az osztályfőnöki feladatok között el tudom képzelni), hanem akár fakultatív előadások tehetnék meg szakembereke részvételével.
7. A gyermekneveléshez, a gyermekáldás öröméhez szükséges társadalmi, pszichés, média, egyházi és szociális környezet megteremtése. Ennek a megvalósítása a legnehezebb.
A szexuális szabadosság
Lánczi professzor úr, elmondom Önnek, hogy szerintem mi volt az Úristen tiltásának (a tudás fájáról való evés) oka. Egy szóval is kifejezhető: a múlt.
A zsidók és a keresztények előtt is éltek emberek a Földön, így az ázsiai, eurázsiai (Közel-Kelet) földrészen is.
Csak néhány birodalmat sorolok fel jelzésként: sumér birodalom, sémi birodalom, mongol birodalom, asszír birodalom, egyiptomi birodalom, Kr. e. 1400-tól pedig az arámiak települtek be. Más népek, pl. az elámiak, hettiták és hurriták is befolyást gyakoroltak olykor-olykor a régióra.
Nagyjából Kr. e. 3200-tól a sumerek telepedtek le a régió déli részén. Az ő éltükből egy kis epizód:
A szent prostitúció
A vallás talán legérdekesebb és legpikánsabb megnyilvánulása a szent prostitúció volt, vagyis az, amikor egyes hölgyek megszentelt földön, Istár templomában fizetség fejében szexuális szolgáltatást nyújtottak. Hérodotosz volt az első, aki beszámolt e szokásról az európai olvasóközönségnek:
„Minden itt született nőnek életében egyszer le kell telepednie „Aphrodité” szentélyében, s odaadnia magát egy idegen férfinak.”
Sok asszony, aki nagyra tartja gazdagságát, restell a tömegben elvegyülni, s fedett kocsiban megy el a templomba, rabszolganői nagy csapatának kíséretében. A legtöbben azonban a következőképpen cselekszenek. Koszorúval a fejükön letelepednek Aphrodité szent területén, ahol hullámzik a tömeg, az emberek jönnek-mennek. Az asszonyok csoportjai között ösvények haladnak, ezeken járkálnak az idegen férfiak, hogy válasszanak közülük. Ha egy asszony itt egyszer leült, addig nem mehet haza, amíg egy idegen férfi nem dob egy ezüstpénzt az ölébe, s kívül a szent helyen nem közösül vele. Pénzdobás közben a férfinak azt kell mondania: „Mülitta istennőt hívom.”
Az asszíroknál ugyanis Aphroditénak Mülitta a neve.
Az ezüstpénzt, bármekkora legyen is, nem szabad visszautasítani, mert a pénzdarab meg van szentelve. Az asszony azt követi, aki először dobott az ölébe pénzt, és senkit sem szabad visszautasítania. Miután odaadta magát, s ekképp lerótta az istennő iránti kötelességét, hazatér, s attól kezdve semmi pénzért nem hajlandó még egyszer megtenni. A szépek és termetre vonzók igen hamar hazamehetnek, a csúnyáknak viszont sokáig kell várakozniuk, amíg teljesíthetik kötelességüket. Van rá eset, hogy a várakozás három-négy évig is eltart.
A szomszédos népekre is nagy hatást gyakorló Tammuz-Istár (tenyészet-enyészet) mítosszal kapcsolatosan ülték meg a legfényesebb ünnepet, Tammuz halálának, majd feltámadásának, az alvilágból való szabadulásának ünnepét. (Ismerős?)
A keresztény Úristen szándéka?
Ugyan napi és egyoldalú „beszélőviszonyban” vagyok az Úrral, de erről még gondolatban sem faggattam Őt. Nem állítom, hogy ismerem, de szinte naponta olvasom az Ószövetséget és az Újszövetséget, amelyekből kiviláglik, hogy az Úristen tettei céllal és okkal történtek.
Testi és lelki tisztaságra, az életre, a jó életre teremtett férfit és nőt „És nevele az Úr Isten a földből mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az élet fáját is”, szándéka szerint igyekezett minden édenkerti jóval ellátni a már az első próbán megbukott embert.
Valószínűnek tartom, hogy a mi Istenünk meg akarta szüntetni a paráznaságot, a bujaságot, és a szépségről, a lelki tisztaságról, a család és a házasság szentségéről, az isteni, boldog, békés, egyenlő és öröklétű birodalmáról prédikált, Jézus és tanítványai által.
A vallás és az ember
Az Édenkertből való kikerülés után az embernek nem voltak kapaszkodóik. A tiltott gyümölcsön kívül nem tudták mi a jó és mi a rossz. Biztonságos hajlékra, védelemre volt szükségük, táplálékra, növényekre és állatokra. Későbbi gyermekeik, de társaik is ugyanannyi „nem-tudással” rendelkeztek, mint ők. Kihez fordulhattak?
Az evilági léten és az érzékszervekkel felfogható és a mindennapi tapasztalatokon túlmutató világhoz: az Istenekhez!
Az ősi civilizációk (a babiloniak, az egyiptomiak, a perzsák, az asszírok stb.) a természet állandó jelenségein kívül az élet feltételeit segítő transzcendens létezőkben, isteneikben hittek, őket teremtették meg maguk számára kapaszkodóként.
Hitek és vallások jelentős változásai
(a legnagyobbak: politeizmus, monoteizmus, judaizmus, buddhizmus, konfucianizmus)
Az i.e. 7. és 1. század között, kevesebb mint hét évszázad alatt (ami a teljes emberi történelmet véve rövid időnek számít vallástörténeti szempontból) radikális szellemi és vallási reformok indultak el Eurázsiában: az addigi politeista, azaz többistenhívő vallási rendszerek és az azok köré épülő hatalmi struktúrák (birodalmak, királyságok, papi elit) meginogtak és nem egyszer radikális, forradalmi változásokon mentek át.
A Közel-Kelet sémi népeinek politeizmusa, a perzsák ősvallása, a hindu, ez görög vallás és a kínai univerzalizmus ellen is új vallási irányzat lépett fel. Kevesebb mint 6-7 évszázad alatt létrejött a történelem első dualista vallása (a zoroasztrianizmus), az első intézményesült monoteizmus (a judaizmus), a hinduizmus ellenvallásaként is felfogható buddhizmus, a kínai és görög filozófiai metafizika és etika (konfucianizmus, platonizmus) és a később birodalmi vallássá lett Jézus-mozgalom (később paulizmus).
Ezek a jelentős változások ugyan térbeli és időbeli eltéréseik miatt nem feltétlenül mutatnak közvetlen kapcsolódást, de a reformok következményei máig ható, gyökeres változásokat okoztak az emberiség vallástörténetében. Ezért is nevezte Karl Jaspers, Hamvas Béla vagy később Robert Bellah ezt az időszakot axiális kornak, avagy tengelykornak. A mai világvallások és a metafizikához kötődő etikai és kulturális örökségünk jelentős része ebből a korból származik.
Az androgin (hermafrodita) istenek
Az ókori egyiptomiak anyaistenként imádták Mut istenséget. Nevének szó szerinti fordítása anya, az ókori egyiptomi nyelv szerint. Más istennőkhöz hasonlóan a Muthoz kapcsolódó tulajdonságok az ókori egyiptomi kultúra ezer éve alatt fejlődtek, változtak.
A mitológia arról is tudósít minket, hogy az androgín alkat, a férfi és a női nemi jelleg egyesülése nemcsak MUT-ot jellemezte, hanem más istenségeket is, mint Ízisz és Hathor. A mitológia arról is felvilágosít, hogy a szaiszi NEIT, akiből később a görög Athéné eredetileg androgínok, azaz hemafroditák voltak és ugyanez vonatkozik számos görög istenre, különösen Dionüszosz köréből, De még a később egyértelműen szerelemistennővé vált Aphroditére is.
A magyarázat: a női testre illesztett phallosz a teremtő őserejét jelenti, és csupán a férfias és nőies egyesülése ábrázolhatja méltóan az isteni tökéletességet
Még mindig keresem a szexualitás!
Arra azért kíváncsi lennék, hogy a Teremtés melyik könyvében olvasott Lánczi úr az Isten és az első emberpár közötti szexuális konfliktusról? Véleményem szerint elsőként a BŰN és BŰNTUDAT, majd „a mit jelent a fa csábítása”, „a fa okossá tesz”, „a gyümölcsök szépségét észrevették”, vagyis kinyílott a szemük! Az ember tudatában megjelent a TUDÁS? Sőt, először az emberpár szemérmes, hiszen fügefalevelekkel és ágyékkötővel takarják el a nemi szerveiket. Majd az ÚRisten lesz kegyes, mert bőrruhát készít számukra. „…ruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket.” (Mózes 1, 1-3.)
Itt az első szexualitásról szóló tény
A Teremtés 4. részében olvashatjuk, hogy „Ádám a feleségével, Évával hált, aki terhes lett és megszülte Kaint.”. Majd persze ez az „együtthálás” többször megismétlődik hiszen a feladatuk nem kisebb, mint hogy benépesítsék a Földet. De hol a konfliktus?
Bűnbeesés és szexualitás felfedezése?
Lánczi írja, hogy:
A legnagyobb tisztelettel kérdezném a Professzor urat, hogy az Ószövetség melyik részében találta ezt a vadonatúj felfedezést, hogy „a bibliai bűnbeesés története, amelynek lényeges eleme a szexualitás felfedezése”?
Az állaltok és az emberek önazonossága
Arra is különösen kíváncsi lennék, hogy „képzett zoológusként” hogy jutott el e gondolatfolyamhoz, idézem:
„Az állatok önazonossága teremtett, adott önazonosság, korlátozott önérzettel, az ember viszont teremti az azonosságot az értelme segítségével a személyiségét megosztó ellentmondásokkal: az embert a test és lélek, az érzelmek és szenvedélyek, a hit és ésszerűség, a földhözragadtság és fantázia, a kiszolgáltatottság és a realitás kreatív manipulálásának képessége jellemzi.”
Professzor úr!
Tájékoztatom, hogy az állatok önazonossága sem teremtett. Rengeteg környezeti, éghajlati, táplálkozási, szociális és – meg fog lepődni -emberi hatásra formálódik.
„…az önazonosság emberi értelemben általában magában foglalja az önreflexiót, a társadalmi kontextus megértését és a hosszú távú önmeghatározást, amit az állatok valószínűleg nem gyakorolnak ugyanilyen módon.
Az állatok tehát felismerhetik saját magukat, rendelkezhetnek saját egyedi tulajdonságokkal és viselkedéssel, de nem feltétlenül gondolkodnak önmagukról oly módon, ahogyan az emberek teszik.”
Örülök viszont annak, hogy Ön az állatok identitásában is otthon van, és tudja, hogy a kutatások szerint bizonyos állatok, például polipok, kutyák, elefántok és még méhek is rendelkezhetnek valamilyen szintű öntudattal. Ez azt jelenti, hogy képesek lehetnek felismerni önmagukat vagy érzékelni a környezetüket. De ez még nem teremtett önazonosság!!!
Az ember önazonossága
A téma könyvtárnyi irodalmához én csak Hannah Arendt-t ajánlanám olvasni Önnek (1906 -1975), aki német zsidó származású amerikai filozófus.
„A személy fölcserélhetetlen önazonossága, noha megfoghatatlanul a cselekvésben és a beszédben is megmutatkozik, csak a cselekvő és beszélő élettörténetében válik kézzelfoghatóvá; mint ilyet azonban csupán azután lehet megismerni, azaz megfogható entitásként megragadni, mikor a történet véget ért.
Más szóval az ember lényege – nem az általános emberi természet (ami nem létezik) vagy az egyén képességeinek és hiányosságainak összessége, hanem annak a lényege, hogy kicsoda valaki – csak az élet elmúlásával jön létre, amikor semmi más nem marad utána, mint a története.
Így aki tudatosan arra törekszik, hogy „lényegessé” váljon, és a története meg az önazonossága „halhatatlan hírnévre” tegyen szert, nem csupán kockáztatni kénytelen az életét, hanem Akhilleuszhoz hasonlóan, kifejezetten a rövid élet és az idő előtti halál mellett kell döntenie.
Csak az az ember lehet vitathatatlanul ura saját önazonosságának és lehetséges nagyságának, aki nem éli túl a legfőbb tettét, ő ugyanis a kezdeményezése lehetséges következményei és folytatása elől a halálba lép.
Befejezésül:
A szexuális vágy az ember legbensőbb magánügye!!! Az ember magánéletének, testének, lelkének a titka. Ahhoz, csak Istennek van köze. De sem Önnek, sem a társadalomnak, sem az Ördögnek, sem másokban vájkálni szerető embernek, sem pártalakulatoknak, s különösen a politikának semmi köze nincs hozzá, és remélem nem is lesz.
Valószínű össze tetszett keverni a szexuális vágyat a szexuális viselkedéssel.
S még egy jószándékú ajánlat: még egy professzornak, egy volt rektornak főleg, nem árt alkalmazni Ockham beretváját.
Dénes Gábor István