1973-ban mutatták be Ingmar Bergman, a világhírű svéd filmrendező Jelenetek egy házasságból (Scener ur ett äktenskap) c. filmdrámáját. Egy házasság hétköznapjait (válás, újbóli házasság) mutatja be a rendező. A kétpólusú világról (férfi, nő), a két főszereplőről írja a rendező Bergman:
„Valahogy megszerettem ezt a két embert, míg velük foglalkoztam. Eléggé ellentmondásosak lettek, néha félénkek, gyerekesek, néha egészen felnőttek. Rengeteg butaságot összebeszélnek, néha meg valami okosat mondanak. Félénkek, vidámak, önzők, buták, kedvesek, okosak, önfeláldozók, ragaszkodók, mérgesek, szelídek, szentimentálisak, kiállhatatlanok és szeretetre méltók. Egyszerre.”
Bergman gondolatait folytatva, talán olyanok, mint az emberek „szoktak lenni”, ha rövid vagy hosszú ideig együtt élnek valakivel. Feleségükkel, férjükkel, élettársukkal, családjukkal, falujukkal, városukkal, országukkal, népükkel, nemzetükkel, földrészükkel és az egész világgal.
Békés Márton, a Kommentár c. lap főszerkesztője, a XXI. Század Intézet igazgatója cikket írt „Konzervatív kultúrfölény – A nemzeti maximum kora” címmel a Mandiner c. lap 2023. évi 26. számában, 14. oldal.
https://mandiner.hu/hetilap/2023/06/konzervativ-kulturfoleny-a-nemzeti-maximum-kora
Békés Márton és a Kommentár c. lap csapata 2018 óta következetesen, szisztematikusan, történészi műgonddal igyekszik feltárni és közkinccsé tenni a magyar nemzeti konzervativizmus összetevőit, rendszerét, gyökereit.
A cikk bevezetőjében írja a szerző:
„A 21. század második-harmadik évtizedében kapnak esélyt a nemzeti-konzervatív erők arra, hogy a száz évig meghatározó baloldali-liberális kulturális hegemóniájának véget vessenek. Ebben nyer történelmi jelentőséget a jobboldali pártpolitika és a nemzetközi értelmiség természetes szövetsége.”
Izgalmas szellemi utazások, gondolatébresztők Békés Márton írásai. Ötletsorokat indítanak el bennem, élet- és szakmai tapasztalatom szunnyadó írásterveit hozzák elő emlékezetemből. De volt már olyan is, hogy egy teljes cikk, esszé „ugrott elő” a fejemből Pallas Athéné-ként teljes fegyverzetben.
A mitológiai történet szerint Athénét, Zeusz legkedvesebb gyermekét mindig karddal és lándzsával ábrázolják, sisakban és mellvértben.
Szegény Zeusz mennyit szenvedhetett, amíg ez a harci díszbe öltözött leány kipattant a fejéből… Héphaisztosz könyörült meg rajta, kalapácsával úgy fejbe vágta Zeuszt, hogy Athéné nem tehetett mást, mint kipattant.
Milyen múltja van Európában a konzervativizmusnak?
Ez a mostani dolgozat nem „ugrott elő” a maga teljes fegyverzetében. Csak a gondolat, vagy inkább a kérdés, mégpedig az, vajon milyen múltja van Európában a konzervativizmusnak. Milyen hétköznapi és nem hétköznapi „jelenetek” „eredményeként” lett konzervatív „büszke nő” a mi vén Európánk (In: Varga Mihály-Varga Miklós: A vén Európa c. dalból).
Lett-e egyáltalán? Vagy az angol kezdeteken kívül gondolat-vágy maradt Európában?
Vagy csak, mint annyiszor már a történelemben, szigetként, követendő példaként a lakótárs európai népek között, mi magyarok állunk ki hitünk, múltunk, nemzetünk, családunk, közösségünk, egyszóval identitásunk mellett?
Ezt a kérdést itthon a mi táborunk nem szokta feltenni, mert számunkra természetes, hogy 1990-től a világ helyrebillent, 2010-től az „Isten, haza, család” lett ismét a nemzeti mottó. Továbbá természetes és fontos számunkra „…a megteremtett értékek megőrzése, annak az alapnak a megóvása, melyre építeni lehet.” Roger Scruton konzervativizmus-meghatározása.
Miben, kiben bízhatunk, és a dolgozat egyéb kérdései
2010-től a többségi választói akarat, a józan magyarok eddigi döntései és a Teremtő által adott (nemzeti) erő révén jött létre az a ritka, de történelmünkből már ismert kegyelmi állapot, ami Magyarország hihetetlen gazdasági és kulturális fejlődését tizenhárom év óta jellemzi. Ezt az időszakot nevezhetjük a nemzeti konzervativizmus korának is.
Történt mindez az egyre fokozódó (sajnos nemzeti összefogás híján) ellenséges belső (a külföldről támogatott baloldali és liberális) és csak hatalmi ambíciókat dédelgető ellenzéki és a tágabb európai (szövetséget hazudó uniós) és a globális hűtlenek (NATO, USA) politikai, kulturális, ideológiai környezetében. Még a több évszázados visegrádi barátaink is elsomfordáltak mellőlünk, bízva „Pilátus” harminc ezüstpénzének növekedésében.
Érdemes némi történelmi visszatekintéssel, még ha vázlatosan is, megvizsgálni azt a kérdést, hogy a vén Európa népeinek több mint ezeréves együttélése, többszöri „házasságai és válásai”, féltékenységei, irigységei, félelmei, erőszakosságai, gyerekességei, butaságai, vagyis közös múltja alapján vajon a Teremtő akaratán és önmagukon kívül miben, kiben bízhatunk?
A legfontosabb kérdés persze az, hogy képes lesz-e a mára már jól artikulálódott – hosszú szociológiai fejtegetés helyett nevezzük polgári középosztálynak – hárommillió hatvanezer hétszázhat konzervatív egy irányba szavazó magyar állampolgár megtartani az értéktartó és értékteremtő kétezeréves kereszténység magyar nemzetét, nyelvünket, születési nemünket, zenénket, szokásainkat, művészetünket, gazdaságunkat, az eredményekből és a múltunkból táplálkozó tradícióinkat, szóval mindent, ami magyar?
Továbbá a történelmi, politikai, egyházi eseményeknek azt az aspektusát is fontos, sőt elengedhetetlenül szükséges legalább vázlatosan boncolgatni, hogy mi vezetett ahhoz, hogy a 21. század második évtizedére sarkaiból fordult ki a világ, mivel bizonyos – jól azonosítható politikai és sajnos egyházi – körök megkérdőjelezik, sőt kétségbe vonják a teremtés, az évmilliók során kialakult, az ember, az állat- és növényvilág fennmaradását kizárólagosan lehetővé tevő abszolút igazságát, a két nem létezését.
Dolgozatom nem történelemkönyv. Európa történelméből csak néhány, valamilyen szempontból számomra (s a következtetéseim miatt is) fontos eseményről írok. Ezért csak néhány kérdés megfogalmazására és néhány nem igazán mély válaszra van lehetőségünk.
Az érzékenyítés (elfogadtatás?) Európája
Vannak – tanulmányt érdemelne, hogy mi miatt – hirtelen népszerű vált, felkapott szavaink. Ilyen az érzékenyít is. (Nem a konzervatívok tették „népszerűvé”!) Az érzékennyé tesz eredeti jelentései: megindít, keservre, bánatra, szánakozásra, részvétre gerjeszt. Vagy pl. adakozásra érzékenyít (érzelmileg, értelmileg ráhangol).
Napjainkban azonban egyre gyakrabban az eredeti jelentésénél sokkal tágabb értelemben használják, az elfogadtatni szó szinonimájaként. Már szinte elveszítette eredeti jelentését. Mindent érzékenyítünk. A múltra, a jelenre és a jövőre is vonatkoztatjuk.
De ezzel az új tartalmú szóval azonban nem elfogadtatni szeretnének valamit, hanem kényszeríteni az elfogadást. Tudatosan akarják (hangsúlyozom a többes szám harmadik személyt, általános alannyal és határozatlan névmással is) befolyásolni, kötelezni, a „normálistól”, az ember és a világ, a Föld természeti lényegétől idegen eltérés elfogadására nevelni (!) embertársainkat.
Itt az újabb kérdés: az érzékenyítés szó ugyan csak mostanság lett a közbeszéd része, de vajon a tartalom, az elfogadtatás, elfogadás erőszakolása, kényszerítése is?
Dolgozatom történelmi visszapillantásai talán erre is választ ad majd.
Európa „királylánysága”
Ha a bámész keresgélő mélyebben érdeklődik Európa története iránt és elmerül a mesék, mítoszok világában, akkor rövid időn belül kiderül, hogy a romantikus felszín alatt szinte semmi nem igaz.
Tanultuk s hittük, hogy „Európa” egy (2500 éves) királylány.
Három elmélet hadakozik egymással, hogy honnan is ered Európa neve. Sokan szeretik, s tanították is nekünk azt a változatot, hogy Európé a föníciai királylány volt a „névadó”.
A legismertebb mítoszvariáns szerint a türoszi Agénór király lánya egy alkalommal a tengerparton virágot szedett, mikor Zeusz meglátta és olthatatlan szerelemre gyulladt iránta. Bika alakot öltve elrabolta és Krétára vitte a királylányt.
A történet romantikusan szép, de maga Hérodotosz cáfolja, mivel „…ez a nő ázsiai eredetű volt, s még csak nem is lépett arra a földre, amelyet a hellének Európának neveznek…”
Simon Zsolt, az ELTE BTK kutatója írja, hogy „…Európa nevének eredetét illetően majdnem teljes homályban tapogatózunk. Talán az a legvalószínűbb, hogy igen régi, még a görögök előtti helynévvel állunk szemben – de ezzel ki is merült, amit bizton állíthatunk.” (Forrás: https://okorportal.hu/wpcontent/uploads/2012/12/2004_2_simon.pdf)
„Európa állam”
Az Európa nevű földrészen Európa nevű állam soha nem létezett. A földrészről már a kőkorszakból vannak adataink, i.e. 40 000 évvel. Nos, ezért engedtem meg magamnak, hogy vénasszonynak nevezzem. A bronzkorban, i. e. 3000-1000 között pedig a földrajzi területen különböző kultúrák és birodalmak alakultak ki, mint például a minószi, a mükénéi, az etruszk vagy a kelta. De a Krisztus utáni évezredekben is birodalmak tulajdonolták Európát és népeit. De „a vén Európa, a büszke nő” (Varga Miklós) bizony könnyűvérű is volt, mert minden birodalomnak könnyen adta oda a „testét”, vagyis geológiai, földrajzi „identitását”.
A Római Birodalomnak (i.e. 27. – i.sz. 476.), majd a Frank Birodalomnak (482 – 843), utána a Német-római Birodalom, vagy Német-római Császárság, vagy Szent Római Birodalomnak (962. február 2. – 1806. augusztus 6.), később és párhuzamosan a Habsburg Birodalomnak (1282 – 1918).
Érdekes tény, hogy egyik birodalom sem uralta soha egész Európát. Néha az északi részek, de időnként a keleti ortodox részei is kimaradtak a hódításokból. Mint ahogy a sokkal rövidebb ideig uralkodó kisebb birodalmak (bizánci, tatár, magyar, török, Napóleon) sem a teljes európai területtel rendelkeztek. Rövid ideig, de kegyetlen ura volt Európának 1933-tól 1945-ig a náci Németország. Jalta után a nyugati részét (1945 – 1990) az amerikaiak, a keletit pedig 1991-ig a Szovjetunió birtokolta.
Egységes, politikailag, gazdaságilag, katonailag független Európa tehát soha nem létezett. Európa nem nemzet és nem is állam. Tehát függetlenségéről értelmetlen beszélni.
Nincs többségi nyelve, nincsenek állampolgárai sem. Régebben volt, de ma már nincs egységes vallása sem.
A konzervativizmus és a kereszténység gyakran szövetségesek voltak a történelem során, amikor közös ellenségekkel vagy fenyegetésekkel kellett szembenézniük. Például a középkorban a keresztény Európa konzervatív módon védelmezte magát az iszlám invázióval szemben, vagy az amerikai forradalom idején a konzervatív anglikánok lojálisak maradtak a brit koronához, míg a radikális protestánsok támogatták az önállóságot. A 20. században a konzervativizmus és a kereszténység közös frontot hozott létre a kommunizmus ateista és vallásellenes ideológiája ellen.
Európa kisasszony „hívő” volt
Természetesen ezt csak valószínűsítem, a régészeti leletek alapján. A kőkorszaki (i.e. 4500-ig) leletek közül kiemelkedik Szardínia szigetén egy kőkorszaki zikkurát, vagyis egy lépcsős templom. A piramisszerű építmény, a Monte d’Accoddi lépcsői egészen az egykori oltárhoz vezetnek, ahonnan páratlan kilátás nyílik a környező dombokra. Minden jel arra mutat, hogy a mediterrán partvidék őstörténetének egyik legfontosabb műemléke ez, amely időszámításunk előtt 4000-3650 körül épült.
Írország pogány múltja és hite a természetfölöttiben Newgrange-ben „megtekinthető”.
Az időszámításunk előtt 3200 körül épült neolitikumi templom igazi műalkotás. A masszív, vésett kövekkel körülvett helyet számos rejtély övezi, a misztikum pedig szabályosan átjárja. Ez is az oka annak, hogy több ír legendában is központi szerepe van.
Az Egyesült Királyságban a Stonehenge néven ismert őskori kőemlék több száz éve rejtély a világ számára. A helyszínen ásatásokat is végeztek, az egyik feltételezés szerint vallási hely volt, mások úgy vélik, hogy temetkezésre vagy különböző szertartásokra használták. Stonehenge az Egyesült Királyság egyik legnépszerűbb látnivalója, a leggyakrabban a nyári napforduló kezdetekor keresik fel, amikor az építményt varázslatosan világítja meg a Nap.
Keresztény Európa
Európát közel 2000 éve megkeresztelt népek lakják/lakták. (Vagyis Európa egészen öregasszony koráig „hívő lélek” maradt.)
A Római Birodalomban az évszázados keresztényüldözés után I. Theodosius császár 380-ban államvallássá tette a kereszténységet.
Lakótársaink, a földrajzi Európában élő és betelepülő népek megmaradásának, kulturális fejlődésének, a fejedelmi, királyi hatalmak megtartásának záloga volt/lett a keresztény vallás és kultúra. A kereszténység hitet, kultúrát, viselkedési normákat, életszemléletet, a Teremtő céljait, társadalmi berendezkedést, közigazgatást, munkamegosztást, az égi és a földi „viszonyok” bemutatását … adta a népeknek.
Fogalmak tisztázása
Napjaink tömegkultúrájának felületessége szinte kötelezővé teszi néhány gyakran használt fogalom magyarázatát, fogalmi tisztázását, kontextusukat, egymással való kapcsolatukat, egymáshoz való illeszkedésüket.
A konzervativizmus és a kereszténység nem azonos fogalmak, de sok esetben átfedik egymást. A konzervativizmus egy politikai és társadalmi irányzat, amely a hagyományos értékek, normák és intézmények megőrzését és védelmét szorgalmazza.
A kereszténység egy vallás, amely Jézus Krisztus tanításain alapul. Jézus tanítása alapján született a katolikus egyház. Jézus és apostolainak tanításait a Bibliában olvashatjuk.
A konzervativizmus és a kereszténység gyakran befolyásolják egymást politikai téren is.
Sok konzervatív politikus vagy párt vallja magát kereszténynek, vagy legalábbis tiszteletben tartja a keresztény hitet és erkölcsöt. Sok keresztény pedig konzervatív politikai nézeteket vall, vagy legalábbis támogatja azokat a politikai döntéseket vagy intézkedéseket, amelyek összhangban vannak a keresztény tanításokkal.
De vizsgáljuk tovább, mi minden történt Európában a konzervativizmus megjelenéséig.
Magyarok
Mi magyarok eredetünk és honfoglalásunk, de talán már törzsünk „születése” óta egy kicsit (vagy nem is kicsit) különbözünk a többiektől, az Európát az első ezredévben benépesítő népektől.
Alapvető és szinte mindent meghatározó különbség a nyelvünk.
Nyelvünk viszont tükrözi a világról alkotott gondolatainkat, észjárásunkat.
A magyar nyelvet egyedül, csak mi, magyarok beszéljük az egész világon. Ebből következően kultúránk is más, egyedi, nem simult bele sem a szláv népek tengerébe, sem a germán nyelvet beszélő (németek, angolok, frankok, svábok, szászok, dánok, svédek…), sem a gall nyelvet beszélő kelta (latinul gallok, ma olaszok, belgák, franciák…) népcsoportok kultúrájába. Megmaradásunk ennek az egyediségnek, a nyelvünknek, dalainknak, mítoszainknak, imádságainknak, az észjárásunknak, ezeréves vándorlásaink során szerzett tapasztalatainknak, a hagyományaink bennünk élésének köszönhető.
Európa „asszony” figyelmeztetni is tud
Kr. u. 557. december 14-re virradó éjszaka hatalmas földrengés rázta meg a Bizánci Birodalom fővárosát, Konstantinápolyt. Korabeli történetírók szerint a katasztrófa nagyszámú áldozatot követelt, a város épületeinek jó része elpusztult, falai súlyos károkat szenvedtek.
I. Justinianus a gyász jeleként negyven napig nem viselte a koronáját. Agathiasz (bizánci jogász, történetíró) írja, hogy a földrengés után a gazdagok bőkezűbben adakoztak, a kétkedők szorgalmasabban imádkoztak, a rosszéletűek pedig igyekeztek erkölcsösebbé válni, de azt is megjegyzi, hogy e változások nem tartottak sokáig…
A Szkizma (vagy Skizma), a nagy egyházszakadás 1054. július 16-án
Jézus az Egyház vezetését Péter apostolra bízta:
„Legeltesd bárányaimat!” (vö. Jn. 21,15–17), „…erre a sziklára építem egyházamat […] Neked adom a mennyek országa kulcsait” (Mt. 16,18–19).
A Jézus akaratából megszülető Egyház feladata, hogy óvja, őrizze és továbbadja a katolikus hitet. Az apostolok küldetését a püspökök folytatják.
Az öt pátriárka
Róma, Konstantinápoly, Alexandria, Antiochia és Jeruzsálem, az öt püspöki szék közül természetesen Róma, mint a birodalom központja kapta az elsőséget.
Nos, ez a „rangsorolás” nem tett jót az egyháznak. Un. kis szkizmák, kis szakadozások már János apostol idejében is jelen voltak és például különösen nagy törést okoztak az ariánusok, a nesztoriánusok és a monofiziták (az antikhalkedóni egyházak) kiválásai. (Belőlük lett pl. a kopt, a szír, az örmény és az eritreai keresztény egyház.)
Azt is fontos tudnunk, hogy régóta zajlott a püspökök vitája a Szentlélek eredetével, a szentségek kiszolgáltatásával kapcsolatban. A keleti (ortodox) egyházak sohasem fogadták el a Filioque-betoldást, amely szerint a Szentlélek „az Atyától és a Fiútól származik”.
A számtalan szkizma ok között nem szabad kihagynunk a birodalmi politikát. 395 után a birodalom két részre szakadt: Róma, majd Ravenna központtal megalakult a Nyugatrómai Birodalom, míg keleten Konstantinápoly központtal megalakult az elgörögösödő Keletrómai Birodalom.
Szkizma
A Jézus által említett „szikla” 1054-ben kettétört. A felhalmozódott hihetetlen feszültségek robbanást idéztek elő, de a szkizmával sem múltak el, kiközösítették egymást, üldözték egymás híveit. Hatalmi harcaik a felszínre hozták a két rész közötti kibékíthetetlen dogmatikus, teológiai, liturgiai, nyelvi (latin, görög), politikai, földrajzi és emberi ellentéteket. A keleti egyház szerint a Nyugat jutott tévútra, Róma távolodott el az ősegyház hagyományától.
A Nyugat egyházszakadásról, a Kelet viszont skizmáról beszél, a szó jelentése súrolja az eretnekséget.
Európa hite, s ezzel együtt kultúrája is jelentősen és visszavonhatatlanul megváltozott.
900 év kellett ahhoz, hogy a feszültségek annyira csökkenjenek, hogy a kölcsönös kiátkozást, kiközösítést visszavonják 1965-ben.
A Gutenberg féle könyvnyomtatás
Világtörténelmi jelentőségű volt és nemcsak Európa, hanem az emberi civilizáció új korszaka kezdődött akkor, amikor Gutenberg 1453-ban feltalálta a mozgatható betűelemekkel történő könyvnyomtatást. Ez felmérhetetlen hatással volt a szellemi életre, a gazdaságra, de a világ, az élet, az emberi kultúra minden egyes területére.
A globalizáció kezdete
Írott történelmi rövidfilmünk következő és ugyancsak világtörténelmi fontosságú jelenete először az Atlanti, majd a Csendes óceánon játszódik.
Egy 1519 és 1522 között lezajlott hajóút az egész Föld, de legfőképpen Európa történelmét napjainkig meghatározta. A portugál Magellán 3 évig tartó portugál-spanyol expedíciója először hajózta körbe a Földet, Amerikát a Horn-foknál megkerülve megnyitotta az óceánon keresztüli kereskedelmi utakat. Magellán az út alatt életét vesztette.
Felfedezésének köszönhetően viszont megindult a fűszer, a kávé, a tea, a kakaó, arany, ezüst és egyéb gyarmatáruk Európába áramlása. Európa gazdag lett, pontosabban Európa gyarmatosító országainak (Portugália, Spanyolország, Hollandia, Franciaország, Anglia…) gazdasága és hatalma megerősödött.
Az európai tengerentúli felfedezések a globális kereskedelem és az európai gyarmati birodalmak felemelkedéséhez vezettek, a régi világot (Európa, Ázsia és Afrika) és az Újvilágot (Amerika és Ausztrália) a Kolumbiai Tőzsde létrehozásával kapcsolták össze. Itt történt a növények, állatok, élelmiszerek, emberi populációk (rabszolgák), a fertőző betegségek és a kultúra széles körű átadása a keleti és a nyugati félteke között. Ez a történelem egyik legjelentősebb globális eseménye volt az ökológia, a mezőgazdaság és a kultúra területén.
A felfedezések lehetővé tették a kereszténység kiterjesztését az egész világon a missziós tevékenység terjedésével, és a kereszténység lett a világ legnagyobb vallása.
500 év múltán, 1517-ben újabb egyházszakadás
A Krisztus egyházát ért újabb megrázkódtatás szintén a templomon belül történt a nagy szkizma után közel 500 év elteltével.
A „szikla” nyugaton maradt része újabb két darabra tört 1517. október 31-én (majd később még apróbb darabokra). Luther Márton a hagyomány szerint ezen a napon szegezte ki követeléseit és tanításait 95 pontban a wittenbergi vártemplom kapujára.
„[…] Luther tehát az általa szerkesztett 95 tétellel nem egy új felekezetet akart alapítani – bár később kétségkívül ez történt –, hanem „mindössze” a katolicizmust igyekezett megreformálni oly módon, hogy a búcsúcédula-árusítás károsnak ítélt gyakorlatát kiiktatja.”
(Tarján M. Tamás: https://rubicon.hu/kalendarium/1517-oktober-31-luther-marton-kozzeteszi-95-tetelet)
Luther naiv volt, mert azt hitte, hogy a búcsúcédulák árusítása elleni fellépésével, az apostoli szegénység és egyszerűség hirdetésével, valamint a nemzeti nyelvvel megreformálhatja a katolikus egyházat. Ez nem sikerült neki, de – akaratán kívül – több dolgot is elért.
Egyrészt rövid időn belül népes tábort gyűjtött maga mögé.
Másrészt a független protestáns – kvázi „nemzeti” – egyház gondolatával a – pápai és császári ellenőrzés alól szabadulni vágyó – német fejedelmek támogatását is elnyerte.
Harmadrészt a reformok nyomán kirobbant vallásháborúk lángba borították egész Európát.
Luther tanainak térhódítása súlyos csapást jelentett a katolicizmus számára, számos új egyházi mozgalom alapját képezték, mint például a lutheránusok, a kálvinisták és az anglikánok. Luther tanai továbbá befolyásolták a társadalmi, politikai és kulturális változásokat Európában és a világban.
A konzervativizmus és a kereszténység közötti kapcsolatot teológiai szempontból is vizsgálhatjuk. A konzervatív kereszténység egy olyan teológiai irányzat, amely ragaszkodik a keresztény hagyományokhoz és hitelvekhez, és elutasítja a modern vagy a liberális kereszténység által hozott változásokat vagy újításokat. A konzervatív kereszténység több ágazatra osztható, mint például az evangéliumi kereszténység, a keresztény fundamentalizmus, a konfesszionális kereszténység, a neo-ortodoxia stb. A konzervatív kereszténység közös jellemzői közé tartozik például a Biblia tekintélyének és ihletettségének hangsúlyozása, a hitvallások és dogmák tiszteletben tartása, a keresztény ortodoxia megőrzése és védelme, a liberális vagy progresszív teológiai irányzatok elutasítása vagy kritizálása.
Az első európai „világháború”
Az újabb egyházszakadás a felgyülemlett újabb európai feszültségeket jelezte. A feszültséggócok közül csak néhány. 1415-ben a konstanzi zsinaton máglyán égetik el a cseh Husz Jánost, elő-reformátori tanai miatt.
Zsigmond császár ekkor vet véget az előző (!) nagy nyugati egyházszakadásnak, ami 1378 és 1415/1417 között, közel négy évtizedig tartott, amikor a katolikus egyház egyik központja Róma, a másik Avignon volt.
Közben folytatódik a százéves háború 116 évig (1337–1453) tartó konfliktussorozata az angol és a francia királyság között. Jeanne d’Arc, Szent Johanna, az „orléans-i szűz”, katolikus szent, francia nemzeti hős győzelemre vezette a francia nép felszabadító harcát az angolok ellen.
A harmincéves háborút megelőzően zajlott nyolc un. hugenotta (francia protestánsok) háború is. Amikor a francia királyi kormányzat 1562-ben megtűrt vallássá nyilvánította a protestantizmust, kitört a 36 évig tartó és nem egy, hanem nyolc véres hugenotta háború.
A küzdelem valójában az uralkodó Valois család, az oldalági hugenotta Bourbon család és a spanyol befolyást erősítő katolikus Guise hercegek között zajlott. Becslések szerint hárommillió ember halt meg az európai történelem második legvéresebb vallásháborújában.
A harmincéves háború (1618. május 23. – 1648. május 15.) az első általános európai konfliktus, világháború volt, becslések szerint 11 millió halottal. Hivatalosan a vallási – katolikus, protestáns – ellentétek és a római katolikus egyház túlkapásai miatt robbant ki, a valóságban azonban még két oka volt.
Az egyik, hogy a Habsburg és a Bourbon dinasztia vetélkedett az európai hegemóniáért. A másik pedig, hogy a német választófejedelmek (több száz fejedelemség volt) szembe szálltak császári hatalom megerősítésére törekvő Német-Római Birodalommal.
A harmincéves háború évszázadokra állandósította a Német-római Birodalom politikai és területi megosztottságát.
1648, a vesztfáliai békeszerződés
Fosztogatás, gyilkolás, erőszak, betegségek, Európa romokban hevert 1648-ra.
A vesztfáliai békeszerződés elismerte a teljes állami függetlenség alapelvét. Ez azt jelentette, hogy az egyezményt megkötő valamennyi fél tiszteletben tartja az összes többi fél területi jogait, és nem avatkozik bele a többi állam belügyeibe. Így született meg a független államokból álló új Európa. Ekkor a birodalom 294, külügyeiben is önálló államra esett szét. A központi hatalomnak nem maradt szinte semmi befolyása a birodalomra.
Újabb figyelmeztetés Európa „úrasszonytól”, az első modern katasztrófa: Lisszabon elpusztulása
1755. november 1-én 8,6 erősségű földrengés rázta meg a mindenszentek napjára készülő Lisszabon lakóit. A város felét romba döntötte: több mint húsz templom és több tucat épület omlott össze, rögtön maga alá temetve a mindenszentek napjára összegyűlt tömegeket.
A hármas természeti csapást követően a pusztítás leírhatatlan volt.
A felfedezések korának Lisszabonja, a mór, reneszánsz, gótikus épületekkel tarkított 275 ezres város romokban hevert.
A kataklizma 60 ezer halálos áldozatot követelt és letarolta a virágzó portugál fővárost.
A kortársak kezdetben úgy gondolták, hogy a nagy földrengés Isten büntetése volt a bűnös város számára. Filozófusok és vallási vezetők vitatkoztak, hogy a földrengés során vajon a természet pusztító ereje vagy Isten akarata mutatkozott meg. Voltaire egy versében például elismerte a gonosz jelenlétét, s az embert gyengének és boldogtalan sorsra ítéltnek nevezte.
„Merjünk boldogok lenni”
Johann Wolfgang von Goethe írja a Wilhelm Meister c. 8 kötetes regényének (1795-1796-ban írta) egyik utolsó bekezdésében, hogy „merjünk boldogok lenni”. Utoljára a görögöknél olvastunk ilyesfélét. Goethe többszáz oldalon keresztül bizonyítja értelemmel és az érzelmek garmadával azt, hogy az embernek lehetősége van megváltoztatni az életét. Az ember elmenekülhet az üres polgári lét elől. Hirdeti, hogy minden, amit átélünk a gyarapodásunkat szolgálja. Gazdagodunk, kiteljesedünk, megvalósítjuk önmagunkat. Goethe arról ír, hogy minden lehetséges, minden sikerülhet.
A francia forradalom, 1789. július 14.
A több mint száz éve dúló harmincéves háborúból Európa még nem tért magához.
Az újabb európai gyúelegy csak egy szikrára várt.
Nem hiszem, hogy a francia clocharde-ok (csavargók), vagy a „felvilágosult” „Istenadta” nép egyszerű gyermekei kezdeményezték volna 1789. július 14-én a Bastille börtön elfoglalását. A legújabb kutatások megerősítették, hogy a „forradalom” a csőcselék lázongása volt. Az italozástól mámoros felbőszült „forradalmárok”, 800-900 fő, kiszabadították a Bastille börtön hét foglyát. (Az igaz, hogy a nép nyomorgott. A rossz terméstől, éhínségtől, államcsődtől, eredmény nélküli háborúktól, új adóktól és a fényűző királyi pompától szenvedtek a franciák.)
Ezt az eseményt „öltöztették föl” csillogó forradalmi ruházattal, ami először a remény zöld színében, majd a kék–fehér–piros trikolórban pompázott, Camille Desmoulins, egy fiatal ügyvéd javaslatára. Az ügyvéd 1789. július 12-én a Palais Royal téren hirtelen támadt bátorsággal felállt egy székre, mindkét kezében egy-egy pisztollyal és az ott összegyűlt polgárokat fegyverbe szólította. (Ha bárki is elhiszi, hogy ez a véletlen műve volt, akkor megérdemli…)
A „felvilágosult” diktatúra
A felvilágosodás és a forradalom legszebb, legnemesebb eszméit „fejezte le” a jakobinus diktatúra Maximilien de Robespierre és Louis Antoine de Saint-Just irányításával.
A jakobinusok a világ egyik legkegyetlenebb terrorintézkedéseit vezették be. A cél, kiirtani a klérust és a nemességet. (Már 1789-ben sietősen „szekularizálták”, magyarul elkobozták az egyházi vagyont.)
A módszerek? Kifejezetten „felvilágosultak”! Beültették a papokat a hajókba, aztán a nyílt vízen elsüllyesztették őket, hogy megfulladjanak. Vagy ágyúcső elé sorakoztatták és megláncolták az embereket, majd keresztüllőtték őket. A „forradalom” idején több ezer guillotine működött Franciaországban.
„Istentelen” világ vette kezdetét 1789. július 14-én.
Valójában mi történt 1789. július 14-én?
François Furet (1927-1997) francia történész szerint 1789-ben „egy nemesi-polgári-felvilágosult-szabadkőműves-filozófus elit készítette elő a forradalmat. Valójában decentralizációt és liberális reformokat akartak, népi nyomásra lett belőle forradalom”.
A felvilágosodás egyik jelszava, hogy Ismerd meg a világot és önmagad!
Voltaire parancsa szerint a legfontosabb teendő: „Tiporjátok el a gyalázatost!”
Szerintem viszont az ún. felvilágosult ember eltemette életének egyetlen kapaszkodóját, teremtőjét és reményét, Istent.
Rousseau azt írja, hogy „a szó szigorú értelmében véve igazi demokrácia sohasem létezett, és nem is fog létezni soha. Ellentmond a dolgok természetes rendjének, hogy a sokaság kormányozzon, és a kevesek kormányoztassanak”.
Rousseau őszintesége ellenére egy hatalmas, a mai napig építgetett szellemi, filozófiai, kulturális, államelméleti „épület” fundamentumát cicomázták fel az emberiség örök, de soha meg nem valósuló eszméivel, vágyaival. Az organikus fejlődés sok-sok fejlődési szintjét átugorva, kihagyva, ezáltal lerombolva, semmissé téve, az emberi ész és értelem nevében.
A ma is tartó változások kezdete
Teremtés, létezés, hit, rend, szentség, értelem, rendezett világegyetem, biztonság és az ember. Nem a Bibliából kölcsönöztem ezek a szavakat, de tehettem volna.
E szavak jelentéstartalmai biztosították évszázadokon keresztül a legkülönbözőbb népek, hatalmak, társadalmak, országok létezését, fennmaradását, erőegyensúlyát és a keresztény emberek lelki biztonságát.
Közben ugyanezen évszázadok alatt jelentősen megváltozott a világ.
A tudományos felfedezések (Kopernikusz, Galilei), az ipari forradalmak, az évszázadok óta zajló háborúk többmillió halottja, szenvedései, lelki terhei és nyomra, a könyvnyomtatás és a földrajzi felfedezések révén megismert szokatlan és idegen szellemi és tárgyi kultúra, a nemesfémek, technikák, emberek, rabszolgák… mellett nézetek, világképek, vallások, hatalmi technikák, munkamódszerek cserélődtek.
A biztonságos egyház többszöri szakadása… és még nagyok sok minden révén változott meg a megszokott rend és – valljuk be – az ember is.
A „vén” Európa kéjjel vetette bele magát a fűszerek és más élvezeti cikkek és az édes semmittevés örömébe. A „munka nemesít” bibliai üzenetének (Pál második levele a thesszalonikaiakhoz 3:10) gyakorlati megvalósítását a nemesek és a főurak a gyarmatokról behozott rabszolgákra bízták. A polgárok viszont azért „nemesedtek”, gürcöltek, hogy bekerüljenek az édes semmittevők közé. A röghöz kötött jobbágyok és a városi szegények számára viszont a munka a napi betevő megszerzésének egyetlen módja volt.
A felvilágosodás utóhatásai, mutációi
A felvilágosodás mutálódott, gyakran „mérgező” és „fertőző” vírusai térbeli és időbeli terjedésének „köszönheti” a világ a liberalizmust, az egyházak gyengülését, majd a szekularizációt, a marxizmust, az ún. tudományos szocializmust, a „népi” demokráciát, a leninizmust, a náci ideológiát, az individualista majd egocentrikus világképet, az erőszakos (forradalmi) társadalmi mozgásokat, az ember pszichés zavarait, értékzavarait és értékválságát, a tömegembert, a tömegkultúrát és a 21. századi robotembert.
De jónéhány értéket is. Az ész, a tudás, az ismeretek és a megismerés, a kételkedés fontosságát. A szabadság, egyenlőség, testvériség fénylő, de az ember biológiai lényéből következően soha meg nem valósítható eszméit.
A „vírusok” és az értékek arányáról, hatásmechanizmusairól nem szoktunk beszélni.
Miért pont akkor történt?
A 18. század végére sűrűsödött össze és vált kritikus (társadalmi, hatalmi, egyházi, egyéni) tömeggé, tömbbé az európai ember változtatni akarásának vágya. (A következő kritikus tömeg a 20. században több alkalommal is robbant.)
A könyvnyomtatás, a földrajzi és tudományos felfedezések, az állandó háborúk, a kiszolgáltatottság, a jobbágysor, az egyház szakadása és erőtlensége és ezek következtében az európai ember hitének elbizonytalanodása, a felvilágosodás tudós előfutárai (Galilei, Descartes, Spinoza) és filozófusai (Voltaire, Rousseau, Diderot, Montesquieu) által keltett és mutatott megoldásokat próbálta ki 1789-től az európai ember. A franciák folytatták 1830-ban, 1848-ban, 1871-ben is. Majd Európa számára következett a nagy háború, majd a nácik és a kommunisták, a második háború… és a kis háborúk…
Tudós elmék, gátlástalan politikusok, romantikus légvárakat építők… azt bizonygatták, hogy a megoldás az európai ember kezében van, hogy ésszel, értelemmel, Isten nélkül minden, a korlátlan szabadság, egyenlőség, testvériség, önmagad megvalósítása is lehetséges.
„Isten meghalt” (Gott ist tot)
„Az őrült közéjük vetette magát, szinte átlyukasztva őket a tekintetével. – „Hová lett Isten? – kiáltott föl. – Majd én megmondom nektek! Megöltük őt, ti és én! Gyilkosai vagyunk mindannyian! […] Őnéki azonban – meg kellett halnia: hisz látta mindent látó szemével – látta az ember mélységeit az alapokig, minden takargatott ocsmányságát, szégyenét.”
(Friedrich Nietzsche írja A vidám tudomány c. művében)
A felvilágosodás és 1789 által „javasolt” változások, „megoldások” következményeit a 21. században a mindennapi életünkben is tapasztaljuk.
Napjainkra ezek a (neoliberálissá, neomarxistává vált) változtatási irányok torzszülött kritikus tömeggé woke-ideológiává és genderizmussá sűrűsödtek.
A Nietzsche által megölt Isten feltámadt. Többféle névvel ruházták fel, úgy is hívják, hogy „ÉN”, meg úgy is, hogy „PÉNZ”, meg úgy is, hogy „GLOBÁLIS”.
Istentelen, embertelen, őrült világ kezdődött a 21. században.
Gustave Flaubert
1880-ban meghal a lélektani regény egyik legnagyobb mestere, a francia Gustave Flaubert. Halála után 1881-ben jelenik meg befejezetlen utolsó regénye, a Bouvard és Pécuchet.
Két könyökvédős párizsi hivatalnok elhatározza, hogy új életet kezd.
Falura költöznek, visszatérnek a természethez, boldogok lesznek, azontúl pacsirtaszóra ébrednek minden reggel. Elkezdik végigpróbálni és megvalósítani azokat az eszméket, megoldási javaslatokat, élettanácsokat, amelyek Goethe-től, a francia gondolkodóktól, forradalomtól jöttek, és a 18. századtól kezdve felmerültek Európa gondolatköreiben.
Mindegyikbe nagy várakozással és nagy lelkesedéssel fognak bele és sorban kudarcot vallanak mindegyikkel.
Végül visszatérnek oda, ahonnan elindultak, a szürke párizsi hivatalba.
Konzervativizmus
Európa eddigi történelmében nem találtam sem a konzervativizmusra épülő államalakulatot, sem a mibenlétéről szóló filozófiai, tudományos vagy bármilyen fejtegetést, elméletet.
Az angol-ír származású Edmund Burke (1729 – 1797) volt az első, aki a Reflections on the Revolution in France című művében kijelenti, hogy a forradalom tönkretette a jó társadalom szövetét, valamint az állam és a társadalom hagyományos intézményeit, és elítélte a katolikus egyház ebből eredő üldöztetését. Ez vezetett ahhoz, hogy a két arisztokrata párt (a konzervatív Tory és a liberális Wihg) egyike, a liberális Whig-párt konzervatív frakciójának vezető személyiségévé vált az angol parlamentben.
Az angol Konzervatív Párt egyike a világ legrégebbi politikai pártjainak, amely a 17. században alakult ki a királyi hatalom és a parlament közötti konfliktus során.
A párt elődje a Tory Párt volt, amelyet a királyt támogató anglikánok alkottak. A Tory Párt 1834-ben vette fel a Konzervatív Párt nevet, amikor egyesült a Liberális Unionista Párttal, amely a skót és ír unió mellett állt. A Konzervatív Párt azóta is a brit politika egyik meghatározó ereje.
Konzervatív = arisztokrata? Royalista? Nem!
Sokan, különösen, ha az angolokról beszélnek, azonosítják a valamikori két arisztokrata pártot, a Tory és a Whig pártot a konzervatívokkal. Valószínű azért, mert nagyon hosszú ideig ez a két arisztokrata párt versenyzett egymással az angol politikai életben és a váltották egymást a kormányzásban is. Az arisztokrácia a középkori Európában a kiváltságos vagy előkelő emberek uralmát jelentette. Magyarországon a főnemesek voltak az arisztokraták, akik a széles rétegű köznemességtől külön osztályt alkottak.
Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a konzervativizmus társadalmi és politikai ideológia, amely nagyra értékeli a meglévő vallási, politikai, kulturális szokások és intézmények megőrzését. Vagyis elvileg a társadalom minden rétege lehet konzervatív. A konzervativizmus nemcsak politikai ideológia, hanem magatartás, viselkedés, etika, életfelfogás is.
Politikai ideológiaként a francia forradalom után jelent meg, és először Chateaubriand francia politikus használta 1819-ben. De helyesebb, ha úgy írjuk, hogy a royalista érzelmű, romantikus, keresztény francia író, François-René de Chateaubriand vikomt, aki egy ideig bonapartista is volt, használta először kvázi a royalista szinonimájaként a konzervatív szellem kifejezést.
Ipari forradalom
Európai, majd amerikai később az egész világon érezhető jelentősége miatt ugyan forradalomnak nevezzük, de nem néhány nap alatt történt, nem egy eseményről van szó és nem minden országban azonos időben, azonos ipari területeken következett be és nem csak az iparban idézett elő forradalmi változásokat.
A hosszan tartó folyamat 1640-ben az angol polgári forradalom győzelmével kezdődött. 1769-ben Nagy-Britanniában és egy találmánnyal folytatódott.
A skót James Watt feltalálta az első igazi modern gőzépet. (Azért emeljük ki, hogy igazi, mert az első gőzmeghajtású szerkezetet (eolipila) Alexandriai Hérón találta fel az i. e. 1. században, de az csak érdekesség, játékszer maradt.)
Ez a hely és dátum lett az ipari forradalom kezdete. Hogy miért Nagy-Britannia?
Az 1640-es polgári forradalom után megkezdődhetett az eredeti tőkefelhalmozás, a gyarmatok biztosították a nyersanyagot és a munkaerőt is, fejlett (világ)kereskedelmi hálózat alakult ki… és még sorolhatnánk tovább, hogy mi minden állt össze és készen Angliában, hogy a világ „élére álljon”.
Az ipari forradalom Európában olyan nagy jelentőségű történelmi folyamat volt, hogy a 18.-19. századtól alapvetően megváltoztatta a társadalmi, gazdasági és technológiai viszonyokat.
A 19. század
A 19. század igen meggyötörte a vén Európát. 1789 után és hatására először Napóleon háborúit kellett elviselnie, majd a görög, a lengyel, a belga, a francia, az olasz, a bécsi és a magyar forradalmakat és szabadságharcokat, a század végéig pedig állandó háborúskodásokat.
Európa eddig is, ezután pedig főként, sokkal fogékonyabb volt a liberális, radikális és istentelen változásokra.
Az európai polgárok pedig, ha eltévelyednének és ha valamilyen oknál fogva mégis felbukkanna körükben a nemzeti érzés (márpedig a nemzeti forradalmak, szabadságharcok korában csak az bukkant fel), akkor erre az esetre is van iránymutatása a németeknek, a filozófus Immanuel Kantnak: „…az ösztönvezérelt nacionalizmust ki kell irtani, és helyébe a hazafiságot és a kozmopolitizmust kell állítani.”
Gróf Széchenyi a nemzeti liberális?
Gróf Széchenyi István 1842. november 27-én mondta el nyitóbeszédét az Akadémia évi nagygyűlésén, ami később könyv alakban is megjelent A Magyar Akadémia körül címmel. Így szólt a gróf:
„A magyar mélyen aludt. Eközben nyelvét felejté, nemzeti színét veszté. Sok azt hitte, nem eszmél már fel többé, s el van olvasztva. De a magyar felébredt; mily halovány színben, mily torzalakban, ki-ki előtt ismeretes.”
A reformkor (1825–1848) elnevezés a fejlődésben Nyugat-Európához képest lemaradt magyar társadalomban végbemenő újítási, modernizációs szándékra utal.
Széchenyi István gróf ebben a korszakban a nemzeti liberális reformmozgalom kezdeményezője és legjelentősebb személyisége volt. Az 1825-ben összehívott reform-országgyűlésen birtokainak egyévnyi jövedelmét ajánlotta fel a magyar nyelv és kultúra, illetve a tudományos élet fellendítését szolgáló intézmény, a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására. Nemzeti kultúra, tudomány, építészet, oktatás, a jobbágyfelszabadítás… és az államnyelvvé tett magyar nyelv. A (konzervatív nemzeti) polgárosodás legfontosabb területei.
Ő maga így írt erről: „Én nem vagyok se konzervatív, se liberalis; én magyar vagyok.”
Széchenyi vezető szerepe vitathatatlan. Ragaszkodott elvéhez, hogy forradalmi változásokat, de forradalom nélkül. Ütközéseinek nagy része ebből az elvből is következett Kossuth Lajossal, Wesselényi Miklóssal, Batthyány Lajossal, Deák Ferenccel, Kölcsey Ferenccel.
A magyar „Konzervatív Párt”
A Konzervatív Párt volt az első modern politikai párt Magyarországon, amelyet 1846. november 12-én alapított az udvarhű újkonzervatív fiatal arisztokratákból álló „fontolva haladók” csoportja. Vezetője gróf Dessewffy Aurél volt, majd halála után (a párt megalakulásakor Aurél már halott) gróf Dessewffy Emil. Magyarország érdekeit akarták érvényesíteni a birodalmon belül, és az ország érdekeként egy erős Habsburg Birodalmat akartak fenntartani. Támogatták a lassú vagy részleges reformokat, de elkerülték a konfrontációt Béccsel. 1849-ben egyesültek az Ellenzéki Párttal.
Trianon után
A 20. század még jobban meggyötörte az öregasszonnyá vált Európát, mint az előző, de bennünket magyarokat is.
Az első világégésben vesztes Magyarország (mint az Osztrák–Magyar Monarchia egyik utódállama) és a háborúban győztes antant szövetség hatalmai között létrejött az a diktátum, amely többek között az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása miatt meghatározta Magyarország új határait és sok kis multinacionális államot hozott létre a birodalom helyett.
A Monarchia területeire a cári Oroszország, Szerbia, Románia és Olaszország is igényt tartott.
1915-ben a háború második évében a londoni egyezményben pl. Szerbia és a cseh Benes hatalmas darabokat vágtak ki maguknak országunk testéből és lelkéből.
1916-ban a Román Királyságnak ígérték Erdélyt és Kelet-Magyarországot.
A békediktátum értelmében Magyarország elvesztette a Szent Korona területeinek és lakosságának közel kétharmadát, több millió magyar került kisebbségi helyzetbe az újonnan létrejött utódállamokban. A diktátum aláírását követően Magyarország gazdasági, politikai és társadalmi válságba került. Trianon hatásai még ma is érezhetők a gazdaságban, a magyarság nemzettudatában és a környező országokkal való kapcsolatainkban.
A megcsonkított Magyarország és a konzervatív gondolat
A háborús vereség, Trianon és a kommunista forradalmak után Magyarország szinte elviselhetetlen állapotba került. Magas infláció, a pénz értékének rohamos csökkenése, bűnözés, lecsúszó középrétegek, szegénység, korrupció, katolikus protestáns kibékíthetetlen ellentétek… Az 1920-es években Magyarország agrár- paraszti ország volt, félbemaradt földreformmal, egy-két holdas kisbirtokokkal.
A megcsonkított ország megmaradása volt a kérdés és a tét.
Bethlen István miniszterelnök építkezett. Egy olyan gyűjtőpártot hozott létre, amelyben Nagyatádi Szabó István kisgazdái, Gömbös fajvédő szélsőjobbosai, és a konzervatív tudósok, Klebelsbergék is helyet kaptak. Paktumot kötött a szocdemekkel, feladatközpontú politikai rendszere felemelte a kis-és középrétegeket (külföldi kölcsön 1924-ben). 1925-től növekedett a fogyasztás, stabil lett a pénz, helyzetbe lehetett hozni („összebékíteni”) a keresztény polgárságot. Az állam és a katolikus, protestáns egyház számára is fontos lett a keresztény „megújulás”. A keresztény, nemzeti mindennapi élet gazdasági, majd szellemi jobbátételével csinált a Horthy-korszak ma is mintául szolgáló oktatáspolitikát (Klebelsberg Kunó), szegény országból gazdag „tudósnemzetet”.
Az elutasított Marshall-segély
A második világháborúban – szakértők szerint – 60 millió ember vesztette életét. Európa romokban hevert. „Európa 1945 után megpróbált önerőből talpra állni, de ennek két nagy akadálya volt: először is a tőke, munkaerő és nyersanyag hiánya együttesen lépett fel, másodsorban pedig, a megszállt Németország fejlődését kezdetben szándékosan visszatartották.” „A kommunista pártok az 1945–47 közötti állandó áruhiányból, az éhínségekből politikai tőkét kovácsoltak maguknak szerte Nyugat-Európában. Ezért fennállt a veszélye annak, hogy a Sztálin és a Szovjetunió kiterjeszti uralmát egész Európára.”
„1947. június 5-én hirdette meg a Harvard Egyetemen tartott beszédében George C. Marshall amerikai külügyminiszter a róla elnevezett gazdasági programot, a világháború után romokban heverő Európát talpra állító Marshall-tervet.” (Tarján M. Tamás)
A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok ezzel a programmal nem a nemzetek szuverenitása, hanem az éhezés és szegénység ellen kíván küzdeni.
A piac nélkül maradt Egyesült Államoknak nagy szüksége volt Európa piacaira, másfelől pedig gátat akart szabni a sztálini ambícióknak.
1953-ig 13 milliárd dollárt osztott szét az USA. Sztálin nyomásásra a szovjet blokk országai erre a segélyre nem tartottak igényt.
Sztálin ezt a „gesztust” csak a lengyeleknek honorálta. A többiek „cserében” a Molotov-tervet, később a KGST-t kapták „jutalmul”.
A Marshall-terv négy év után, 1952 júniusában véget ért, megálmodói és végrehajtói így is teljes sikert könyvelhettek el.
Európa végzetesen kettészakadt.
Kereszténydemokraták
Nem véletlen, hogy dolgozatomban nem beszélek a kereszténydemokráciáról. Sokan egyenlőségjelet tesznek a kereszténydemokrácia és a konzervativizmus közé.
Nem szerencsés ezt tenni, mivel jelentős a különbség közöttük.
A kereszténydemokrácia gyökerei a francia, illetve az ipari forradalomig nyúlnak vissza. Az első keresztény pártok a 19. században jelentek meg, mai formájukban a második világháború időszakában vagy utána jöttek létre. A fogalmat, a kifejezést „keresztény demokrácia” a francia forradalom idején, 1791-ben használták először. Politikai tartalma az 1830–1848 közötti időszakban lett.
A liberális kapitalizmus társadalmi kihívásaira adott keresztény társadalmi válasz XIII. Leo pápa Rerum novarum (1891) enciklikájával kezdődött, amely a szociális igazságosságot helyezte a keresztény társadalomfelfogás középpontjába.
Az európai integráció kezdeményezői Konrad Adenauer német kancellár, Alcide de Gasperi olasz miniszterelnök és Robert Schumann francia külügyminiszter, szintén kereszténydemokrata politikusok voltak. Az Európai Szén- és Acélközösséget 1951-ben hozták létre, amely a későbbi Európai Unió legfontosabb fundamentuma volt.
Szex 1968-ban
A „legizgatóbb” európai jelenet 1968-ban történt Párizsban. Szinte hihetetlen (persze lehet, hogy csak városi legenda!), hogy mi robbantotta ki 1968 májusában a francia diáklázadásokat. A szikrát vagy a gyufaszálat a párizsi egyetem nanterre-i fakultásán „gyújtották meg”, ahol a szexuális szabadság nevében a fiúk könnyebb bejárást követeltek a lányok szobáiba. Erre a hatalom részéről a fakultás bezárása is szóba került, amire komoly tiltakozások kezdődtek.
A diákok erre radikális egyetemi reformokat követeltek, és hevesen támadták a fogyasztói társadalmat, de a politikai, társadalmi és kulturális rendszert is amelyben éltek.
Diáktüntetések kezdődtek, amelyeket a rendőrség erőszakkal oszlatott fel.
Május 20-án már közel ötmillióan sztrájkoltak, szinte az egész ország megbénult. A politikai szervezetek nem tudták az események irányítását kézben tartani, az 1967-es választásokon megerősödött baloldal, de a kommunista párt sem volt képes a mozgalom élére állni. A kormány csak a hadseregre támaszkodhatott, De Gaulle tábornok megingathatatlannak hitt hatalma mégiscsak megrendülni látszott.
Daniel Cohn-Bendit, népszerűbb nevén Vörös Danny, a diákság emblematikus figurája a kiutasítás szomorú sorsára jutott, mire a diákok felgyújtották a tőzsdét, a kapitalizmus „templomát”.
De Gaulle tévébeszédében átfogó szociális reformokat és az egyetemi viszonyok rendezését ígérte, de maga mögött tudva a hadsereget, visszautasította a lemondására irányuló követeléseket. Feloszlatta a parlamentet és új választásokat írt ki. A választásokon de Gaulle óriási fölénnyel győzött.
Egy egyeztetés során, ahol a diákoknak és munkásoknak a gazdasági és politikai életben való közvetlen részvételre vonatkozó követeléseiről esett szó, de Gaulle szállóigét alkotott, amikor ingerülten kijelentette: „La réforme oui, la chienlit non!” (udvarias fordításban: „Reform igen, káosz nem!” A chienlit kutyaszart jelent ugyan de ebben az esetben a jelentése csak egyszerűen „szar”.). A kijelentés a mai napig emlegetett fordulat Franciaországban, kritikus és ironikus utalásként a gaulle-ista politikára.
Mi történt 1968-ban?
Generációs lázadás? Baloldali liberális anarchista zendülés? Az autoriter francia oktatási rendszer elleni tiltakozás? Szexuális forradalom a világháború utáni bébiboom miatt? Újbaloldali forradalmi romantika (Mao és a kínai „kulturális forradalom” – félreismert – radikalizmusa, a trockisták „permanens forradalom” tana, Che Guevara partizánmítosza)?
Németországban a fasiszta múlttal történő szembenézés hiányát kérték számon szüleiken, Berlinben a polgári család alternatívájaként terjedő kommunák egy új életforma modelljét kezdték terjeszteni…
Amerikában a feketék egyenjogúságáért küzdő polgárjogi mozgalmat (Malcolm X, Martin Luther King, Angela Davis, „Fekete Párducok”) és az USA vietnami háborúja ellen tiltakozást indított el, itt is igen jelentős lett a szerepe a hatalmas tüntetéseket szervező, egyetemeket elfoglaló diákoknak, akik olyan tekintélyeket követtek, mint a Berkeleyben tanító Herbert Marcuse, aki az „egydimenziós ember” világának elvetését hirdette.
Heller Ágnes így írt róla 1998-ban: „…A barikádokat lebontották, a diákok visszamentek tanulni, a sztrájkok megszűntek. Úgy látszott, mintha annak a mozgalomnak, amelyet annak idején »új baloldalinak« neveztek, nyoma sem maradt volna. Mégsem ez történt. 1968 valamilyen módon felszívódott a modern világ szervezetébe. Lassan hatott, de alaposan. A nyugati világ már nem ugyanolyan, mint ’68 előtt volt. A változás visszafordíthatatlan.” (Népszabadság, 1998. május 11.)
2007 áprilisában, a francia elnöki címért folytatott – sikeres – választási hadjáratában, Nicolas Sarközy azzal állt elő, hogy a választás eldönti:„68 májusának örökségét továbbra is ápoljuk-e, vagy pedig egyszer s mindenkorra leszámoljunk vele”; „68 májusa intellektuális és morális relativizmust kényszerített ránk”. (Le Nouvel Observateur, 2007. április 30.)
Részlet Orbán Viktor 2007. július 21-i tusnádfürdői beszédéből.
[…] Amikor arról beszélünk, hogy a ’68-asok azt mondták, hogy az egyént a szabadság érdekében meg kell szabadítani a vele született tulajdonságoktól, akkor olyasmire gondoltak, mint a nyelv köteléke, amitől szabadulni kell, a származás köteléke, amitől szabadulni kell, és a nemi identitás is, amely kötelék, és amitől jobb, ha az ember szabadul. Mindennek a gondolkodásmódnak a kerete az a morális relativizmus volt, amit köznapi nyelven úgy fogalmazhatok meg, hogy nincsen jó és rossz, csak »attól függ« van. Ez a ’68-as életérzés, a kulturális ellenforradalom lényege…
Most jutott el Európa oda, hogy azt mondja, hogy ebből a kulturális háttérből, ebből a mélyáramból, ebből a korszellemből most már elegünk van, és a jövőt, az új európai jövőt és európai politikát más szellemi alapokra kell építeni. Úgy is fogalmazhatnék, hogy Európa ráébredt arra, hogy az egyéni szabadság útjába magasodó korlátok lebontási törekvései egy idő után már nem ezeket a korlátokat, hanem a teremtés rendjének a falait döngetik. Természetellenes életformát kényszerítenek az európai emberekre. Változás kell tehát!”
https://2010-2015.miniszterelnok.hu/beszed/orban_viktor_tusnadfurd_337_i_beszede
1968 nem ért véget
1968-ban generációs szembeszegülésnek álcázott permanens balliberális politikai, gazdasági, kulturális (művészeti), intézményi és polgárháború vette kezdetét. 1789 folytatásaként.
A politika soha nem látott mértékben része lett a kultúrának, a gazdaságnak, az életformának, a családnak, és a lázadás romantikája révén helyet kért a szexualitásban, a nemi szerepekben, a társadalmi- és a magánélet szinte minden szegletében.
Az un. hatvannyolcas nemzedék törekvései azt az utópisztikus reményt hordozták, hogy a régi „rendszert”, civilizációt elutasítva ez a mozgalom egy új világot teremthet, mégpedig az élet legtöbb területére kiterjedő alternatív életforma és „ellenkultúra” erejével.
(Klaniczay Gábor)
Teremtett. Emberellenes, Istenellenes, de nem hiszem, hogy kultúraellenes, viszont kaotikus új világot. Az un. új kultúrát egy kaliforniai újságíró Theodor Roszak ellenkultúrának nevezte el.
Az „ellenkultúrát” röviden úgy lehet definiálni, hogy elutasítottak mindent, ami 1968-ig történt a kultúrában és a társadalomban. Az életformát, a családot, a nemi szerepeket, az egész addigi civilizált világot.
A „városi dzsungelbe” merültek, az ott beszélt nyelvet, az argót kezdték beszélni. Farmerben az utcasarkokon, kocsmákban jött össze a galeri, jött a rock-and roll tánc- és koncertőrülete (Bill Haley), megjelentek a motoros-bőrdzsekis rockerek (Marlon Brando: The Wild One), a „dühöngő ifjúság” (John Osborne), a tereken háborúzó galerik (West Side Story).
Szabadverssel lázadtak az amerikai beat költők, autóstoppal csavarogtak Amerika országútjain Jack Kerouac hősei, közben elmerültek a kábítószerek bódulatában.
De talán a felsoroltaknál is erősebb, orkánerejű volt a beatzene és a beat-kultúra hódítása a Beatles és a Rolling Stones együttesekkel. Nem maradhat ki listából a hippi-mozgalom sem, a „Make love not war, Szeretkezz, ne háborúzz!” jelszóval. A hetvenes évek elején indult útnak a New Age mozgalom is. Vallásinak tartották sokan, de nem volt az. Inkább ezoterikus keresgélés a korszellem, az identitás világában, alternatív gyógyászattal és spiritualitással.
1969-ben rendezték meg a kor legnagyobb rockfesztiválját Woodstockban, ahol a hippi világnézet megvalósulását ünnepelték.
Térdre! Alázkodj meg!
A 21. század elején Európán hiánybetegségek és a demencia jelei is mutatkoznak. Termőföldjének nagy részét már csak műtrágyával lehet életben tartani, klímája egyre szélsőségesebb, Törökország déli, Szíriával határos területe alatt 2023. február 6-án 7,8 erősségben 100 km hosszan és 20 km szélességben mozdultak el a kőzetek.
Az un. WOK-mozgalmat 1980-tól napjainkig, nem egyszerre, hanem (tanulva a történelemből) apránként „öntötték” a világra.
(Hogy kik? Meggyőződésem, hogy ugyanazok az „elkövetők”, stratégiai tervezők, akik 1789, 1968 megmozdulásait „szorgalmazták”.)
1991-ben megszűnt a kommunista világbirodalom. Az Amerikai Egyesült Államok, mint unipoláris világhatalom mellett lassan formálódott egy nemzethez nem köthető, semmilyen választói akaratot nem képviselő, a nemzetállamoknál és azok bármilyen szövetségeinél sokkal tőkeerősebb, saját haderővel, parlamenttel, kormánnyal, megnevezett vezetőkkel és formális szervezettel nem rendelkező élősködő világhatalom. Azért élősködő, mert a „gazdaállat”, az USA „testét”, szervezeti, irányítási, politikai, kapcsolati rendszerét használja növekedéséhez, de minden akciójához is.
Ez az élősködő világhatalom az USA államrendszerének erőforrásait használva indít háborút, terjeszti erőszakosan az embertől, Istentől, az ember biológiai lényétől, az emberiség történelemtől, evolúciójától idegen eszméket.
A társadalommérnökségi építmény: a WOKE mozgalom, az élősködő világhatalom megerősödése
A WOKE elődje, a Wide Awakes ifjúsági (félkatonai) szervezetként jött létre Abraham Lincoln 1860-as elnökválasztási, rabszolgaellenes kampányának támogatására. 1971-ben már a feketék használták politikai értelemben a stay woke (=maradj ébren) kifejezést. Szerintük ébren lenni annyi, mint tudatában lenni annak, milyen megalapozatlan és jogtalan hátrányok érik a társadalom kisebbségben lévő rétegeit.
A woke mozgalom (ideológia, filozófia, politikai álláspont, akciósorozat, életérzés) globális kezdeményezői, követői és baloldali ideológusai radikálisan újra akarják értelmezni, és újra is értelmezik, ma már nemcsak az amerikaiak, hanem a világ, az emberiség történelmét.
Az afroamerikai polgárjogi mozgalom leple alatt és a társadalmi igazságtalanságok elleni harc jegyében; a felvilágosodás, a liberalizmus és a francia csőcseléklázadás nemes és kevésbé nemes céljait melegítették fel a klímaváltozás és a transzvesztiták forróságában. Vallásos hevülettel, a tömegben rejlő nyers erő kultuszával afroamerikai fajvédelmi náci akciókat hajtanak végre.
Európa egészpályás letámadásának részei a Black Lives Matter (BLM) fehérgyalázó nyílt gyűlöletkampányai (letérdelés minden fekete áldozat emléke előtt). Néha az az ember érzése, hogy Európa feketébb akar lenni a négereknél. A Cancel Culture, a fehér gyarmatosítók örökségét, de a fehér kultúra valaha született bármilyen alkotását megsemmisíteni vágyó, mindent elutasító afroamerikai identitáskereső magatartás. A gender-ideológia, a feminista, a Me Too, az LMBTQ, a zöld, klímavédelmi (politikai) mozgalmak… és sorolhatnám tovább a kisebbségi nemre, fajra, identitásra épülő tömegőrületeket. Ezek a nyíltan rasszista megnyilvánulások most a liberálisok számára nem is annyira rasszisták. Akkor vajon mi a cél?
Közben hol vannak a konzervatívok?
Magyarországon.
Európa 45 független állama közül, ha jól számolom, jelenleg öt országban, Ausztriában, Olaszországban, Lengyelországban, Szerbiában és persze Magyarországon van jobboldali, kereszténydemokrata vagy konzervatív kormány van hatalmon. Nem tudom hová számolni a 2023 óta kormányzó finn Nemzeti Koalíció pártját, amelyik önmagát liberális konzervatívnak tartja, de semmi köze nincs a konzervativizmushoz. Meg persze a spanyolokat sem, hiszen még nem dőlt el, hogy a választások után a jobboldal tud-e kormányt alakítani vagy sem. A táborunkhoz tartozónak tudjuk még a francia Nemzeti Tömörülést és az Alternatíva Németországért, az AfD-t is.
- január 27. Németország, Limburgi Püspökség
„A Németországi Püspöki Konferencia elnöke, Georg Bätzing limburgi püspök kötelező jellegű, hivatalos útmutatót adott ki az egyházmegyéjében szolgáló minden plébános számára. Az útmutatóban foglaltakat minden pap köteles elfogadni és alkalmazni.
„Az útmutatóban foglalt 10 pont célja a homoszexualitás és a transzgenderizmus aktív támogatása és előmozdítása, a tabuk lebontása és ezáltal a szexuális visszaélések kockázatának minimalizálása.”
„Nem csak férfi és nő között létezik szexualitás, hanem nő és nő között, férfi és férfi között, vagy olyan emberek között, akik sem férfinak, sem nőnek nem érzik magukat. Az Egyház dolgozói örömmel fogadják, ha ezek a párok partnerségükre Isten áldását kérik. Ezt a kívánságukat a Limburgi Püspökség teljesíteni kívánja.” https://katolikus.ma/batzing-puspok-10-pontja-a-homoszexualitas-es-a-transzgenderizmus-aktiv-tamogatasa-es-elomozditasa-celjabol/
A Biblia és a nemiség
Dolgozatomban korábban fogalmakat tisztáztam, most a rend és a német püspök kedvéért megpróbálom röviden vázolni a Biblia és a nemiség viszonyát.
A Biblia szerint Isten teremtette a nemeket, és megáldotta őket a szaporodásra.
„És Isten megteremtette az embert az ő képmására, Isten képmására teremtette őt; férfivá és asszonnyá teremtette őket. És megáldotta őket Isten, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá” (Móz 1,27-28).
A házasság szentségét és egyedülállóságát több bibliai szöveg is hangsúlyozza, például: „Ezért hagyja el az ember atyját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté” (1Móz 2,24).
A Biblia szerint a nemiségnek nemcsak biológiai funkciója van, hanem lelki és erkölcsi jelentősége is. A nemiség befolyásolja az ember identitását, kapcsolatait és értékrendjét.
A Biblia több helyen figyelmeztet a nemiséggel való visszaélésre, ami károsíthatja az embert magát és másokat is. Ilyen visszaélések lehetnek például a házasságon kívüli kapcsolatok, a prostitúció, a homoszexualitás, az erőszak, az abortusz vagy a fogamzásgátlás.
Ezekről a témákról a Biblia különböző módon beszél, néha szigorúan elítélve őket, néha pedig megértéssel vagy hallgatással reagálva rájuk. A Biblia nem ad konkrét szabályokat minden helyzetre, hanem általános irányelveket ad az emberi méltóság tiszteletben tartására és az Isten akaratának megfelelésére.
Sem a Biblia, sem pedig a bármilyen irányultságú és szándékú, bármikor létezett egyház céljai között soha és semmilyen formában, még utalás-szerűen sem szerepelt az emberek születési nemiségének megváltoztatása, annak támogatása, sőt, segítése, előmozdítása.
A német püspökről egy újabb bibliai idézet jutott eszembe:
„Amikor az Egyház elfordul Krisztustól és inkább a világ barátságát keresi, akkor a Biblia hasonlata szerint lelkileg paráznává válik.” (Jak. 4,4. Ezék. 16,14-16.)
2019. május 23. Németország, Die Zeit c. lap
Keresztény politika nem létezhet c. cikk szerzője Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU elnöke (aki egyébként a Német Katolikusok Központ Bizottságának is a tagja)
„…a keresztény üzenet nem ismer keresztény politikát” (Zeit Online, 2019. május 23.)
Még ha csak felületesen is gondoljuk át a kereszténydemokrácia leglényegesebb fogalmi elemeit, már azokból is kitűnik, hogy nem lehet kereszténydemokrácia keresztény politika nélkül. A CDU elnöke „feltalálta” a vasból fakarikát. A merkeli múlt ideológiamentessége és pragmatizmusa találkozott az új elnök, Kramp-Karrenbauer kiüresedett, értéknélküli német politika válságával és a globális korszellemmel. Nem véletlen, hogy a legutóbbi választásokon a CDU elvesztette szavazóinak nagy részét. Meg Németország európai támogatóit is.
Befejező gondolatok
Dolgozatomban konzervatív ideológiát, politikát, gondolatot kerestem Európa történelmében. Keveset találtam. Politikai erőként (nem számítva az arisztokrata angol kormánypártokat) ugyan jelen vannak az európai demokráciákban, de sajnos egyáltalán nem meghatározó a politikai-, társadalmi- és főleg médiaszerepük.
Jelenleg néhány európai országban van kormányon konzervatív erő, bár Orbán Viktor kereszténydemokratának tarja kormányát. Államalkotó filozófiaként, ideológiaként pedig csak Magyarországon él a konzervativizmus.
Európában biztos, de a világban is csak érdekalapú támogatókra, üzleti partnerekre számíthatunk. A negyedik kétharmados győzelem nem jelenti sem az ideológia, sem egy masszív politikai, történelmi csoportosulás győzelmét, de társadalmi konszenzust sem. A magyarok nem ideológiát, hanem pártot választottak.
Öncélúvá, sőt éncélúvá vált a világ. Nem magától vált ilyenné, hanem bizonyos céllal és bizonyos emberek tudatosan tették azzá. A gazdaság, s vele együtt a kultúra és a lét, az életünk is azzá lett.
Állami, politikai akarattá tették a woke (death?) mozgalom ideológiáját. Ebben az akaratban benne van az unipoláris hatalom gőgje, a liberális szabadságba öltöztetett kemény (kulturális, nemi, művészeti, gazdasági, pénzügyi…) diktatúra.
Nekünk tudatosan, személyenként és közösségben is vállalnunk kell a hétköznapi keresztény kultúra legszélesebb körű terjesztését, hogy megőrizhessük többezeréves múltunkat és jelenünket.
A fenti történelmi utazás után felmerül a kérdés, hogy vajon jobb lett-e a világ a radikális politikai, hatalmi, gazdasági események, változások után? Válaszom egyértelmű: nem.
Két példa:
1. Az 1054-es Skizma után a Bizánci Birodalom meggyengült, a nyugati keresztesek és a muszlim megszállók támadásaitól. Az 1204-es negyedik keresztes hadjárat Konstantinápoly kifosztásához és egy 1261-ig tartó latin birodalom létrejöttéhez vezetett. A Bizánci Birodalom soha nem heverte ki teljesen ezt a csapást, és végül 1453-ban az oszmán törökök kezére került.
2. 1968, diáklázadások: a fogyasztás, a kapitalizmus, a munka ellen lázadnak, ahogy azt „kérte” Az egydimenziós ember c. művében Herbert Marcuse. Mao Ce-tung, Che Guevara, vagyis kommunista gyilkosok a példaképek. Egy kevert eszmerendszert kényszerítettek Európára, a liberál-bolsevizmust, ami ma a woke-ban teljesedik ki.
Európa „kisasszony” belevénült saját, legalább 42 ezer éves történelmébe. Gerontológiai gondjai tartós hőhullámokban, özönvízszerű esőzésekben, haragvó villámokban, dörgésekben és földrengésekben nyilvánulnak meg. Valószínű, hogy most döbbent rá arra is, hogy ő mindenkié (az ősi honfoglalóké, meg a hazájuk földjéért – Európáért – vérét ontó népeké, de a hódítóké és a jöttment pénzeszsákoké is), valójában senkié.
A vénasszonynak pihenésre és több törődésre van szüksége. A pihenés alatt béke, fegyver- és gonoszságnyugvás, a törődés alatt az erdők, fák, folyók, tengerek megbecsülése, a természet, a férfi és a nő, a Teremtő általi élet szeretete értendő.
Dénes Gábor
Az anyag lezárása: 2023. augusztus 31.