Előzmény: tizenéves utcalányok
Leszállok a villamosról a Király utca Erzsébet körút megállónál a hetedik kerületben.
A Csányi utcát keresem, ott is a Gólem Központot, benne az Apertúra Bázist. Nem, nem katonai a létesítmény, hanem ez egy színházi játszóhely. Soha nem jártam még ott.
Sokan vannak a novemberi koszos utcán. Két tizenéves, láthatóan cigány, kurvának öltözött kislányról kiderül, hogy nemcsak annak öltöztek. Dühös és megvető nézésem csak annyira hat rájuk, hogy az első kísérlet után békén hagynak, arcukon lenéző gúnyos „Te vén szarrágó” mosollyal, amiben az is benne van, hogy „majd egy másik öreg pasi kötélnek áll”.
Apertúra Bázis
A natúr téglafalú terem kicsinyke. Benne a színjátszó tér, a színpad és az emelkedő széksorú alternatíva nélküli nézőtér szintén. Talán, ha százan szívjuk el egymás elől a levegőt.
Teltháznak tűnünk. A legfelső, utolsó sorban találok helyet. Morajlunk és várunk. Az aprócska színpadon fekete, szürke ládák, vasak, egy zongora (vagy pianínó), padok, lépcsők, látszólag semmire nem használható kellékek és ide-oda járkáló, beszélgető, nevetgélő, fesztelenül viselkedő emberek. Két lány és két fiú. Majd nézőtéri székeket is tesznek a játéktérbe, nézőkkel együtt.
Egy fehéringes bennfentesnek látszó fiú áll ki a színpad elé és kérdezi: Várunk még valakit?
A szokatlan kérdéstől csend, majd családias heherészés lesz. Többen gondoljuk, hogy ez már az előadás formabontó része, de a hagyományok bontogatására vágyók csalódnak, mert egy közönség-valaki válaszol, hogy igen. Akkor várunk tovább. Hogy ez milyen amatőr, dohogok magamban. Morgok még egy sort, hogy igen, én például a színházat várom, Csehovot. Illetve az előadás reklámfüzetében ígért színdarabot.
A dőlt betűvel szedett szöveg a darab reklámfüzetéből való:
MEGMIHÁLYLOTTAK
(megkerestem a neten a szó jelentését: tájnyelvi, régies nyelvjárási eredetű szó, jelentése: elromlik, tönkremegy) című, avagy fű voltam mostan sár vagyok (ez a sor Zelk Zoltán: Sirály c. verséből való) alcímű sok vétket a színpad törvényeivel szemben Csehov Sirály című drámaiatlan drámájának számunkra érdekes gondolati magvát felcsipegetve. Az OSZIP Pécs Színészképzés 14. évfolyamának előadását Budapesten.”
Még azt is írják az előadásról, hogy:
„Négy felvonás. Négy színész. Csipetnyi Csehov. Sok saját szellemes szöveg. (?) Rendkívüli rendezés. (??) Dekadens dalok. (???) Nagy, büdös, cintányéros, cudar magyar élet egy részben Elmó által megírva. Megrendezve. Trepljov által. Is. De akkor mit keres itt a Benkó? Mi ez az egész? Olyan sokat beszéltünk új formákról és szépen lassan belesüllyedünk a rutinba. De még előtte mindjárt kezdődik az előadás. Mielőtt mindennek vége.
„…sokat vétek a színpad törvényeivel szemben…sok beszélgetés az irodalomról, kevés cselekmény, öt pud szerelem” Anton P. Csehov, 36 éves orosz állampolgár
„Forte kezdtem és pianisszimóval végeztem, a színpadi művészet minden szabályával szemben. Kisregény lett belőle.” A. Pavlov Csehov, 36 éves orosz állampolgár.
SZEREPLŐK
Kis Olivér, Nagy Nóra Alma, Szemesi Csenge, Tóth Bence Elmó
plakát – Schile Lilu, dalszövegek – a fiatalok, zene – Kis Olivér, dramaturg – evribádi, executive producer – Urbán Tibor, osztályvezető tanár – Józsa Richárd, rendező – Benkó Bence (vagy Elmó) ((vagy Trepljov))
Köszönjük Csehovnak, a MIH-nek, a Pécsi Nemzeti Színháznak, a Blöffnek, az OSZIP-nak, Herczeg Adrinak, Győzőnek és úgy en bloc Magyarországnak!
A fotón a darab alkotói, szereplői:
Szemesi Csenge, Nagy Nóra Alma, Kis Olivér, Tóth Bence Elmó
Megérkezett a későnjövő ismeretlen, megjegyzem, nagyképűségének teljes tudatában, felsőbbrendűen, „igen rám vártatok” tudatta a nagy arc, nekem ezt is lehet… és még az arca sem pirult bele (lehet, hogy háklis vénember lettem?) és az előadás észrevétlenül elkezdődött. Ahogy Csehovnál szoktak a történések, leheletfinoman, arisztokratikus eleganciával, de hatásosan, orosz tea-ízűen.
Becsengetés, függöny, gong, fanfárok, csinnadrattás kellékek nélkül a négy szereplő egyenként elkezdett beszélgetni velem, nézővel. Nem színházat, drámát, színdarabot, szerepeket játszottak, hanem beszélgettek, s ez így maradt a darab végéig.
Családi életet éltünk. Bemutatkoztak, elmondták, hogy ők 20-21 éves fiatalok, akiket már kétszer nem vettek fel. Mármint az SZFE-re, a Színművészeti Egyetemre.
Idézetek a darab szövegkönyvéből:
[…]
CSENGE
Hát baszd meg… Főzök kávét riltájm.
ELMÓ
Főzök kávét riltájm. Ki a faszom mond olyat, hogy riltájm?
[…]
ELMÓ (későbbi szövege)
Én szeretem Csengét. A tanárainkat is. Nagyon szeretem; legalábbis szeretném szeretni, szeretném, hogy egyszer megértsenek, de ők ostobán élnek. Nekik már semmit nem mond a színház és ez engem nagyon untat.
Sajnálom, hogy Csengét nem vették fel, hogy nem híres színésznő már most, és azt érzem, hogy sokkal boldogabb lennék, ha az volna.
[…]
Későbbi párbeszéd a darabból:
[…]
ALMA
Húsz évesen eljutottam oda, hogy nem akarok felébredni. Nincs semminek értelme, és nem látom, hogy mi van körülöttem ami előre visz. Folyton csalódnom kell, a családomban…
CSENGE
Családomban, családomban…
ALMA
A hazámban…
CSENGE
A hazámban, hazámban…
ALMA
Istenemben.
CSENGE
Istenemben, istenemben…
ELMÓ
Csenge, baszd meg…
ALMA
És így a nap végén magamban csalódom. Miért éljen az az ember, aki folyamatosan csak fájdalmat okoz önmagának? Tulajdonképpen mi az élet funkciója? Miért vagyunk itt? Bármit is teszünk az a dolgok nagy összességét tekintve céltalan. Nem tudunk akkor változást előidézni már ebben az életben, hogy az a szűk környezetünkön kívül bármit is befolyásoljon. Hiába a színház is.
[…]
És egy még későbbi szöveg:
[…]
ELMÓ
Mi az, hogy a darab is szar? Ezt ismételgeted. Mondd el, miért szar a darab?
Gecire unom azt, hogy bemegyek és azt kell néznem, hogy a színész elbotlik a kurva nadrágszárában a Pécsi Nemzetiben és mindenki röhög rajta. Egész egyszerűen nem érdekel.
Ugyanaz a sablonos fos megy az összes színházban, de felmehetsz Budapestre, ott se lesz semmi más, mert baszdmeg a Katona, az Örkény meg a Radnóti tolja ezt az alternatív kurvaanyámat, a Nemzetiben baszdmeg meg lehet nézni a népnemzeti lófaszt és akkor lehet pattogni a Vígben meg a Madáchban musicalekre.
Az alternatív színházakat meg megölik, megfojtják.
Még egy jellemző idézet a darabból:
[…]
CSENGE
De ehhez nem kell feltétlenül, hogy a szünetben valaki egy műfaszt basszon a színpadon. Örkény Színház, Kertész utcai shaxpeare mosó. Ott ez konkrétan megtörtént.
Öncélúnak és magamutogatónak nem kell lenni. Akkor írni kell egy saját darabot. Szerintem van egy skála, amíg meg lehet tenni valamit. De azt nem értem, hogy egy Csehov Sirályt például miért kellene széthúzott segglyukakkal játszani a színpadon?
[…]
ALMA
Van egy közösség, ami működik. Ezt működteti a politika. Ami egy kapcsolatoknak a rendszere. Ezek együtthatása… eredményezi azt, hogy egy közösség tudja működtetni… a közösséget. Szóval minden, ami közösség, az politika. Csak mára kissé elferdítették az eredeti jelentést.
CSENGE
Minden politika?
ALMA
A szerelem is politika.
CSENGE
Fiatal és naiv…
ALMA
Köszönöm. Egyáltalán nem éreztem lekezelőnek.
CSENGE
Ah, mi lehet egyhangúbb ennél a kedves vidéki unalomnál?! Meleg van, a Király utcán a hegedűs nyomja a székely himnuszt, mintha nem jönne a holnap, senki sem csinál semmit, mindenki csak sétálgat, esténként fröccsözik Vince patak regatta… Jó itt magukkal kellemes magukkal tánc meg énekórára járni, de a fővárosban egy kis albérletben ülni és szerepet tanulni valami neves, patinás, pesti színháznak százszorta jobb lehet!
Csehov hőseinek sűrítményei
Ezek a színészképzésre járó fiatalok Csehov Sirályának négy karakterébe gyúrták össze a hitük, érzéseik szerinti megtorpant, megroppant(?) életüket, karrierjüket, sok öngúnnyal és öniróniával, néha keserédesen, operettesen, dalban és prózában. Keresik az elveszettet? Tehetségüket? A sikertelenségük, kallódásuk (?) előidézőit?
Kutatják a külső és belső kulturális, társadalmi, politikai okokat? (Néha „újságízűen”.)
A kérdések csak tovább sorjáztak ahogy elkezdődött az előadás.
Miért pont Csehov? Azt olvastam, hogy az „Z” generáció tagjai kevesebbet olvasnak, és az olvasás nem annyira népszerű a gyerekek körében?
Vagy lehet, hogy ez csak a „szokásos „fake news?
És a nevek!
Szorin, Trepljov, Nyina, Trigorin, Arkagyina, Medvegyenkó, Mása, Polina Andrejevna, Dorn doktor, Orbán Viktor, Szíjártó Péter, Mészáros Lőrinc, Máté Gábor, Vidnyánszky Attila…
De szó volt a jó kis patinás kőszínházi állásokat „bitorlókról” is, a színpadi főszerepeket el- és lefoglaló színész-öregekről, meg a fiatal száguldó, hihetetlen karriert befutó csókosokról is.
De a fiatalok beszéltek a számukra már semmit nem mondó kommunistákról, a rájuk való hivatkozás hiteltelenségéről, unalmasságáról is monologizáltak, beszéltek, üvöltöttek, suttogtak, évődtek és énekeltek.
Két név, Csehov és Orbán Viktor neve többször is elhangzott a darabban.
Csehov, az eredeti Sirály c. dráma orosz szerzője, nem hiszem, hogy szükséges magyarázni nevének gyakori említését.
A kérdés az, hogy a magyar miniszterelnök vajon milyen minőségében jut szerephez ebben a névsorban?
Érdemes tehát megvizsgálni e két férfiú életpályáját, hogy vajon miért is kerültek egymás mellé egy mai orosz-magyar, magyar-orosz drámában.
Anton Pavlovics Csehov
(Taganrog, 1860. január 29. – Badenweiler, 1904. július 15.)
Orosz író, drámaíró, orvos. Csehov nagyapja jobbágynak született, de 20 évvel az 1861. évi jobbágyfelszabadítás előtt megváltotta saját és gyermekei szabadságát.
Csehov apja Taganrogban (délorosz Azovi-tengeri kikötőváros) fűszer-kiskereskedő volt, de vállalkozása csődbe ment és az adósok börtöne elől 1876 tavaszán Moszkvába menekült.
Egyáltalán nem véletlen, hogy a világhírű orosz író az orvosi pályát választotta. Annak ellenére, hogy már ifjúkorában kitűnt írói tehetsége, elsősorban humora. Mégsem volt véletlen a pályaválasztás. Csehov orvos akart lenni, mert mindvégig izgatták a test és a lélek betegségei (ő is és családtagjai is betegségekkel küszködtek), az orvosi pálya, az orvos és beteg viszonya. A vidéki, kispolgári létből került a nagyváros (Moszkva majd Szentpétervár) nagybirtokosainak, a gazdag nagypolgárok és a városi nyomorgók orosz állóvizébe.
Csehov a 19. század végi nagy orosz változások korában élt (egy évvel az orosz jobbágyfelszabadítás előtt született, és egy évvel az első orosz forradalom előtt halt meg), de igazából nem volt aktív részese az eseményeknek.
Arról a nagyon rövid negyvennégy évről mondják (ez Csehov élete), hogy az orosz polgári fejlődés kora. A gyors tőkés gazdagodás a vele kialakuló proletariátus és a cári rend tovább élő hűbéri valósága.
Oroszországnak évszázadokat kellett, kellett volna behozni, miközben a minden változástól rettegő hivatalok és hatalmasságok csendőrökkel vigyázták, nehogy valami lényeges, bármi fajta változás is bekövetkezzék.
Csehov hősei
Csehov hősei a már küszöbönálló jövendőre várnak, akárcsak írójuk. De örökké csak várnak, s rendszerint belevesznek a céltalanságba, a csüggedésbe, a semmibe. Csehov azt ábrázolta, amit addig még senki, vagyis a várakozó ember még fel nem tárt életének, lelkének, magatartásának, tulajdonságainak, tetteinek, cselekvési mozzanatainak kicsi, de sokszínű világát. A test és a lélek mélységes mély bugyrait.
Csehov írói zsenialitása, hogy árnyalatos lélekrajzokkal, alakjainak, képeinek finom pasztellszerűségével, mondatainak zeneiségével képes az ember belső és külső történéseinek legapróbb mozzanatait megmutatni, amelyekből külön kis világok, emberi életek, sorsok, miliők, hangulatok, jellemek, történések nélküli történések rajzolódnak ki, kötik le az olvasó, néző figyelmét.
Nem értek egyet azokkal a felületes Csehov-bírálókkal, akik a nagy orosz író epitheton ornans-aként (állandósult díszítőjelzőjeként) emlegetik a dögunalmat, az eseménytelenséget.
Csehov nem érte meg az orosz „rendszerváltoztatás” első hullámát, az 1905-ös orosz forradalmat.
Orbán Viktor Mihály (Székesfehérvár, 1963. május 31. –)
Magyar jogász és politikus, 1998-tól 2002-ig, valamint 2010 óta Magyarország miniszterelnöke.
Orbánra a 20. század végi kommunista agónia, a tanulmányozott liberalizmus, az ezredforduló ideologikus zűrzavara és a rendszerváltoztatás hatására alakuló pártok és érdekek káosza volt jelentős hatással.
Orbán a második, Mihály utónevét apai nagyapja után kapta, aki állatorvossegéd és állattenyésztési brigádvezető volt, és a második világháború után került Alcsútdobozra, ahol gazdálkodással foglalkozott. Édesapja Orbán Győző (1940) egykori mezőgazdasági üzemmérnök, ma nagyvállalkozó, édesanyja Sípos Erzsébet gyógypedagógus-logopédus.
Orbán jogot tanult az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, ahol 1987-ben diplomázott. Orbán azonban nem jogásznak, hanem politikusnak készült.
A 20. század végi kommunista világbirodalom haldokló korában szocializálódik, majd a 21. század elejének radikális változásokkal terhes időszakában teljesedik ki politikai pályafutása. 1983-tól diplomájának megszerzéséig tagja volt a Szakkollégiumnak (1985-től Bibó István Szakkollégium). 1984-ben több társával együtt megalapította a szakkollégium társadalomelméleti folyóiratát, a Századvéget.
1988-ban a Fidesz egyik alapító tagja. 1988 áprilisától a Soros Alapítvány támogatásával működő Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt. 1989 szeptemberétől 1990 januárjáig a Soros Alapítvány ösztöndíjával az oxfordi Pembroke College-ban az angol liberális filozófia történetét hallgatta, de tanulmányait az 1990-es magyarországi országgyűlési választás miatt félbeszakította.
Az 1990-es rendszerváltoztatás főbb szereplői
Ma már jól látható, hogy mely csoportok, politikai pártok, személyek voltak az 1989-es rendszerváltoztatás „végrehajtói”, főszereplői. A reformkommunistáktól Pozsgay Imre, MSZ(M)P; a népi ellenzéket képviselő Lezsák Sándor, Csoóri Sándor, MDF; az önmagukat demokratikus ellenzéknek nevező SZDSZ-ből Kőszeg Ferenc; a szaktudósokból politikussá lett Antall József és Szabad György, MDF; és a jogi egyetemet végzett új politikusgeneráció Orbán Viktor, Fidesz; Tölgyessy Péter SZDSZ; Kónya Imre, MDF […]
Az ő generációjának már nem az 1968-as év jelentette a mércét, nekik: „…Lengyelország, meg az akkori fiatalság jelentett egyfajta heroizmust, eleve úgy tekintettünk a lengyel civil társadalomra, mint egy olyan erőre Kelet-Európában, amit valahol mi szerettünk volna megvalósítani” – idézi vissza Orbán Viktor kollégiumi szobatársa az együtt töltött évek emlékeit.
„…volt Viktornak egy kedvenc filmje, amit rengetegszer megnéztünk: a »Volt egyszer egy Vadnyugat« […]. Charles Bronson óriásit alakít benne […] és azt hiszem, Lengyelországhoz is ez kapcsolódik egy kicsit. Volt bennünk egyfajta ilyen CharlesBronson-os mentalitás. A magányos hős, aki igazságot szolgáltat, akit valamilyen sérelem ért, és ő ezt meg akarja torolni. Bennünket ugyan nem ért ilyen sérelem, de nem véletlen, hogy ezzel a filmmel mi annyira rokonszenveztünk…” (Argejó Éva: Mózestől Charles Bronsonig, Kritika, 1994/10. sz.)
Orbán Viktor nem belesodródott, hanem részese volt, részese akart lenni a magyarországi földrengésszerű társadalmi, politikai, gazdasági változásoknak, mégpedig a liberális oldalon. A Bibó kollégium vezéregyéniségeként tudatosan készült egy majdani politikusi szerepkörre. Hogy Orbán politikai szocializációjának jót tett-e a szakkollégium üvegbúra alatti, zárvány világa, amelyből a Fidesz-generáció egyből egy szinte átláthatatlanul bonyolult politikai kontextusba lépett át, azt már az idő eldöntötte.
A Fidesz és Orbán „világa”
Maradt az „üvegbúra-szerű” zárt világ, a brancs (az összetartó, egymást segítő társak, pajtások köre). A szellemi, politikai érdekcsoportjuk különösen védett, a fizikai (állás, előléptetés, média, film) „kondérhoz jutás” könnyebb.
Orbán és a párt először akkor váltott, amikor ugyan a liberalizmust megtartotta (cca. 2000-ig), de az SZDSZ liberál-kommunista „szorító karjaitól” megszabadulva a kereszténydemokrácia és a népnemzeti ideológia felé vette az irányt.
2014-ben Tusnádfürdőn újabb fordulatról számolt be a kormányfő: „Bátran ki kellett mondanunk egy olyan mondatot, ami a liberális világban szentségtörésnek hangzott: a demokrácia nem szükségképpen liberális.” Illiberális demokrácia, munka alapú állam kiépítése vette kezdetét Magyarországon. Ezek a változások viszont az „üvegbúra” belterjességét jelentősen növelték.
2022. április 3-án, az újabb kétharmados parlamenti győzelem után azt hangsúlyozta, hogy „…a kereszténydemokrata politika, a konzervatív, polgári politika és a hazafias politika győzött. És azt üzenjük Európának, hogy ez nem a múlt, ez a jövő, ez lesz a mi közös európai jövőnk…”
Orbán Viktornak a Nagy Imre és társai újra-temetésén, 1989. június 16-án elmondott beszéde tette országszerte ismertté nevét és pártját. 1993 és 2000 között, illetve 2003 óta a párt elnöke. 1992 és 2000 között a Liberális Internacionálé alelnöke.
A „Z” generáció
A darabot újra-alkotó és játszó színművészek számára már nem az 1989-1990-es év, a politikai, társadalmi, gazdasági rendszerváltoztatás jelentette a mércét. Nem is éltek még akkor. Számukra szinte semmit nem jelent ez a dátum.
Ők a „Z” generáció tagjai, az un. digitálisbennszülöttek, és egész este főként a gondjaikról, szerelmeikről, szorongásaikról, kilátástalanságaikról, lehetőségeikről, arról a bizonyos mai, „nagy, büdös, cintányéros, cudar, magyar” életről adtak hírt hitelesen és meggyőzően. (Szirmai Albert Mágnás Miska c. operettjéből vették a mézédes nyalókákat, „iszunk egy kortyocskát”, „lopunk egy csókocskát”, majd „Addig iszom, addig iszom, Míg a világ, ez a piszok, Meg nem tudja mért’ búsulok”)
Ennek a generációnak halvány lila fogalma sincs a (világháborús) „piszok világ” miatti sírva-vigadásról.
Őket, de Orbán Viktor generációját sem érte semmilyen személyes történelmi sérelem (deportálás, kitelepítés, padlás söprés stb.). Az ő generációjának a rendszerváltás ténylegesen a múlttal való teljes leszámolást jelentette, valamint a politikai erőtér mielőbbi ügyes, pragmatikus elfoglalását. Orbánék Bibótól, kollégiumuk névadójától az antimarxista nézeteit vették át, (a Csurka, Csóri, Bíró, Lezsák féle) népnemzeti gondolat helyett az európai nemzeti elkötelezettség és a szabadelvű európai értelmiségi gondolatot tették magukévá a szakértelem és racionalitás jegyében.
Figyeljetek már rám!!!
A „Z” generáció meg lebeg ég és Föld között. Mert ugyan jól tudnak tájékozódni a kvantummechanika, az algoritmusok, a hexadecimális számrendszerek, a prímszámok, a hálózatok és a kütyük világában. Meg kapnak az államtól csok-ot, meg csok pluszt, meg babavárót, meg szja-mentességet… (az előző generációk álmodni sem mertek ilyen kedvezményekről!!!), „csak” abban a bizonyos nagybetűs életben való boldogulásra nem tanította meg őket senki.
Az anyanyelvünket is rosszul beszélik, mert az angol és a digitális nyelv lett az „anyanyelvük”.
A pedagógusok ellenzéki gonoszai időben és gyorsan kihasználták a kínálkozó lehetőséget. Édessé tették a korlátok nélküli szabadság ígéretét, a „csak Te vagy a fontos az egész világban” hazugságát, az érvényesülés és a fogyasztás határtalanságát megspékelve a feminizmus, a genderizmus, a woke tévképzeteivel.
P. Lili közülük való. A Z generáció képviselője. Ugyanolyan csúnyán beszél mint a generáció többi tagja. A csúnya, trágár beszéd a „lázadás”, a csöppnyi figyelmet követelő állampolgári jelzés egyik megjelenési formája. Nem ideológia, nem politika, nem filozófia, hanem hogy „én is ebben az országban élek, figyeljetek rám is…” egy kicsit.
Ezek a „Z” generáció harcai?
Orbán is és Szijjártó is naponta bombázza őket a „harcaival”. Harc az EU-val, az oroszokkal, az ukránokkal, a gáz- és olajárakkal, a kínaiakkal, a deep state-el, a libsikkel, a komcsikkal, a neomarxistákkal… Egyszerűbb felsorolni, hogy kivel és mivel nem…
Orbán az igazságot szolgáltató magányos hős maradt ma is. Mint abban a bizonyos filmben Charles Bronson.
A Z-generáció tagjai viszont egyáltalán nem értik ezeket a harcokat. Kivel, miért, mi célból?
(Az idősebbeket viszi a múlt harcainak lendülete és hisznek a harcok fontosságában.)
Hogy miért nem értik a Z-sek?
Mert sem az MCC, sem a közmédia, sem pedig a 20., és a 21. századi kutatóintézetek sem az Alapjogok Központ, sem a Századvég… részéről nincs magyarázat. Miért is kell és kiért is kell nekünk, nekik harcolni?
Az MCC-t a Z-generáció az „érdek”, a csókossá válás egyik lépcsőjének tekinti, pofa-vizit, részvétel rendezvényeken, petíciók aláírása és meg is van a helyed a vágyott egyetemen, például az SZFE-n. Tehetség, alkalmasság, tudás, innováció… helyett. De vannak érzékeny gyomrú Z-generációsok is.
Telítettségérzés
A közmédia minden hírműsorában átlagban háromszor jelenik meg Szijjártó. Szereti, ha utazás előtt, alatt, közben, helyett…, vagy zászlóerdő kellős közepén készítik a jelentős zajártalmakat is tartalmazó felvételetek róla. Minden témáról, minden helyzetben, mindenhol a világban: Szijjártó.
Mintha nem lennének államtitkárai, helyettes államtitkárai, politikai, geostratégiai szakértői?
Azonkívül nincs olyan hírműsor a közmédiában, amelyben ne hivatkozna bármely szakértő, vezető szakértő, ilyen-olyan tanácsadó, politikai, gazdasági, állami vezető Orbán Viktorra, valamikor elhangzott mondataira, állásfoglalására… betű és szó szerint idézik őt (volt hogy egy iskolai transzparensen is).
Ez azt jelenti a Z-generáció tagjai számára, hogy az állami vezetőknek, szakértőknek nincs önálló véleményük, álláspontjuk! Orbánéit szajkózzák.
Arról is megvannak győződve (ezt jelzik ebben a darabban is!!!), hogy Orbán kötelezővé tette a rá való hivatkozást. Az ellenzék ezt a képzetet erősíti, ahol csak tudja!!!
Biztos vagyok abban, hogy Orbán nem tett ezért semmit. Csak működik a törleszkedés, a benyalintás, behízelgés évezredes gyakorlata.
Telítetté váltak a fiatalok, a Z generáció tagjai a médiában napi többször „feltálalt” kormányfővel és külügyminiszterrel. Sok. Jóllakottság. Túlcsordulás. Unalom. Változatlanság. Az ólomsúlyú európai, globális atmoszféra. De ez más mint a csehovi orosz. Vagy nem is annyira más?
Arról akarnak hallani, olvasni, tájékozódni, hogy ők, a Z-generáció tagjai hogyan boldogulhatnak, mert ők aggódnak a tanulmányi teljesítményük, az érvényesülésük és a munkalehetőségeik miatt.
A The Economist kutatása szerint a Z-generáció stresszesebb és depressziósabb az Y generációnál és jellemző a generációra az alvásmegvonás is. A 2010-es években a nosztalgikus szubkultúrák felerősödtek.
„Az én vezérem bensőmből vezérel!”
Orbán Viktor évszázados politikus, stratéga, államférfi. Magyar. Jó időben, kellő határozottsággal, a nemzeti illiberalizmus és a szociáldemokrata alapú társadalom-, gazdaság-, és szociálpolitika folyamatos bevezetésével, megteremtésével töltötte be a kommunisták alatt és után kiüresedett magyar politikai teret. Ma Magyarországon, de azt is megkockáztatom, hogy Európában nincs még csak hozzá hasonló politikus-egyéniség sem.
Országunk, de Európa is sokat köszönhet neki.
Nem, nem vagyok fideszes. Nem óhajtok sem jól fizető állást, pénzt, titulust, semmit.
József Attila Levegőt c. versének sorai jutnak eszembe, még ha sokan nagyképűnek, önteltnek, gőgösnek tartanak is majd miatta: „Az én vezérem bensőmből vezérel!”
A „benső vezéremet” senkiért és semmiért nem hagyom el.
Rutin vagy új forma?
Az ifjú művészek azt írták az előadás tájékoztatójában, hogy „…Olyan sokat beszéltünk új formákról és szépen lassan belesüllyedünk a rutinba. De még előtte mindjárt kezdődik az előadás. Mielőtt mindennek vége.”
Nem, nem az életnek, hiszen hol vagyunk még a jelenetről jelentre és a mindenki mindenkibe és mindenki másba szerelmektől… Az eredeti, sokkal több szereplős Csehov drámában például Trepljov az író szinte mindenkibe reménytelenül és reménnyel is…
A sikeres író Trigorin lenne, aki viszont elégedetlen a műveivel, Nyina azonban belé szerelmes, sőt a kiöregedő Arkagyina is érte rajong és tőle reméli a reá szabott színdarabot, ami újra megadja majd neki a régi csillogást.
Trepljov öngyilkosságot kísérel meg, de nem találja el a saját fejét, ezért lábadozik. Közben összevész anyjával és összegzi nekünk a lúzer életét.
Azt meg kizártnak tartom, hogy Csehov bármelyik darabjában engedi majd a szereplőknek, az alkotóknak, hogy úgymond belesüllyedjetek a rutinba. Memória, az apró részletek (és Csehov) ismerete, komoly szellemi torna is szükséges az eredeti drámában játszó tizenhárom személy egymáshoz való viszonyát, nyílt vagy csak vágyott érzelmi kapcsolatait összerakni, nyomon követni, megjegyezni.
Nem tudom kit illet a dicséret, hogy az OSZIP Pécs Színészképzés 14. évfolyamának jó a darabválasztása. Ügyesen szűkítették le négy személyre csehovi szereplőgárdát.
Trágár csúnya szavak
Először nem értettem, hogy mi végre valók voltak az obszcén, trágár, alpári, előkelőbben úgy mondjuk „csúnya” szavak a csehovi orosz, illetve a „megmihálylott” magyar színdarabban.
A nemrégi pedagógus tüntikézések képei tolakodtak elő, a mosdatlan szájú gimnazista lány trágárságával.
Csehov finom szövésű, időnként romantikusan csipkézett szövegeihez egyáltalán nem illenek az ilyen szavak.
A csehovi darab mai ifjú átalakítói, a játszó személyek azonban ebben a formában is hitelesek, őszinték akartak lenni. Nem l’art pour l’art használják a trágár, alpári szavakat, szóösszetételeket, a hétköznapi beszélt és használt anyanyelvet hozták be a színpadra.
A miértre Csehov válaszol.
Sirály című drámájában ironikusan azt a romantika kori gondolatot járja körül, hogy a művészek kiváltsága az önmegvalósítás, míg a hétköznapi emberek élete szürke és sikertelen. (Az író és a darabot átíró fiatalok is a darabbal bebizonyítják, hogy a színpadi szerzők és színészek élete is egyhangú és beteljesületlen.)
A dráma átkeresztelt, megtévesztő új címe is ezt a sikertelen önmegvalósítást és a viszonzatlan szerelmet erősíti. Az öreg Szorin birtokán Trepljov igyekszik bemutatni legújabb szerzeményét, de nem arat tetszést a dolog, ezért Trepljov sértetten lefújja az előadást. Trepljov az egyetemről kimaradva próbálkozik íróként, de sikertelen. Reménytelenül szerelmes Nyinába, és összeérett kudarcainak hatására lelő egy sirályt és a lány lába elé teszi azzal, hogy magával is így fog végezni.
Megjegyzés
Azt hiszem (gondolom), minden jelzést, utalást, mit miértet értettem a darabban. Azonban Zelk Zoltán Sirály c. verséből való idézetet nem tudtam, s azóta sem tudom hova tenni, miszerint:
„…fű voltam mostan sár vagyok”.
Zelk ebben a versében a gyászról ír. Kedvese, Irén elvesztése miatt érzett, a temetőben járkáló, önmagát, a kedvest, a szerelmet, az életet keresgélő költő fájdalmait, gondolatait osztja meg egy igen hosszúra sikerült versben velünk. Fájdalma súlyát jelzi, hogy – érzésem szerint – nem tudja abbahagyni verset. A vers gyönyörű képeivel a gyászversek közül is kiemelkedik. Csak egy példával illusztrálom:
Aztán halj meg, ha jobb neked
arcod a sárba rejtened,
ha iszonyatos gyöngysorok,
szép melleden hólé csorog.
Halj meg, de karjaim között!
hallgassam én is a rögök
deszkán didergő dobszavát –
megértem én már a halált!
Attól, hogy Zelk többször megismétli a „Vak szemgödör. Halott sirály.” sort, még semmi köze nem lesz a versnek sem Csehovhoz, sem a Sirály című színdarabhoz.
A szereplőkről, a színművészekről
Nem ismerem a pécsi OSZIP-ot, nem ismerem az ott oktató tanárokat sem. Annyit tudok (a net-ről tájékozódtam), hogy képzésük után a futószalagról „Színész II. (Színházi és filmszínész szakmairány)” emberek „gördülnek le”.
A MEGMIHÁLYLOTTAK c. színdarab négy színművésze a tehetségek közé, már most a színművészek, vagy ha tetszik a színész I. kategóriába tartozik. Sallangmentes, őszinte, művészi játékuk mérce lehet a többiek számára. Szívből gratulálok!
(A beszédtechnikájukon, a parlando-rubato beszédmódon, a monológok hangsúlyain… azonban lehetne még mit javítani.)
Dénes Gábor