Kategória: Kormány

Gigászi erők munkálnak egy 14-18 éves emberben. Ez a kamaszkor (serdülőkor, pubertáskor, tinédzserkor) amikor nemcsak az válik fontossá, hogy a világ mely égtáján, mely éghajlati körülmények között, mely néphez tartozóan, mely társadalmi, szociális, gazdasági, mennyire táplálékhiányos rendszerben, mennyire ingerszegény környezetben… él a serdülő, hanem az is, hogy milyen genetikai adottságokkal rendelkezik, mely nemhez tartozik, maszkulin, vagy feminin típusú-e, kövérkés, vagy inkább nyurga… és még sorolhatnám, hogy mi mindentől függ a későbbi felnőtt ember személye, személyisége, lelke, szexualitása, szellemisége, tudásvágya, társadalmi és gazdasági státusza.

2009 óta a magyar egészségügy homokozójában nem sok minden változott. Az óvónéniktől és óvóbácsiktól kapott ugyan a játszótér új játékokat, néhány kiemelt gyereket extra homokkal és extra-játékokkal is elláttak (ilyenek pl. a valami miatt különösen kedvelt 2 gyereknek megígért robotok, amelyekkel – szakértő operátorok mondják – kétszer annyi ideig operálnak a szakemberek, mint a hagyományos műtéti eljárással), de az új játékokkal is ugyanazokat a játékokat játsszák, néhányan több homokkal ugyan, de ugyanabban a homokozóban, ugyanazon szabályok szerint a gyerekek, mint korábban.

Ha valaki otthon szétnéz és hiányosnak látja egyik szobasarok bútorzatát, és úgy gondolja, hogy ott milyen jól mutatna egy gyerek, akkor már erre a gondolatra kap 10 millió forintot. Ha képes „legyártani”, ha nem. Ha nem, akkor jön a lombikbébi program.

De miért van az, hogy lassan már kérdezni is elfelejtettünk. Pontosabban gyávák vagyunk kérdezni. Nem az ellenzék agyonismételt hazug állításait, kérdéseit, hanem a bennünket, az életünket, a jövőnket érintő kérdéseket nem merjük feltenni. A múlt ebben is hat ránk? Nem szeretnék sem pozíciót, sem jövedelmet, sem pár másodperces hírnevet. Magyar állampolgárként kérdéseim és gondolataim vannak.