Nemrég, vénségemre döbbentem rá a közmédia egyik, de talán a legnagyobb hiányosságára. Arra, hogy a közrádiók és a köztelevíziók a rendszerváltoztatás forgatagában elvesztették fundamentumaikat. Erős alapok nélkül pedig nem megy! Se egy ház, se egy híd, se egy jól működő vállalat, sem pedig egy új szervezet felépítése. Fundamentumoknak sokkal inkább a szellemi, munkamódszertani, szakmai örökséget tekintem, mint a technikait. Nem, nem közmédiának a kommunizmus időszaka alatti párt- és munkásosztály-, munkásőrség-, impex- és pártelitcentrikus működését sírom vissza, hanem a tudatosan elhagyott értékeket, a rendet, a kiszámíthatóságot. Népiesen fogalmazva a fürdővízzel együtt– annyi minden más mellett – kidobták a (közmédia) gyereket is, és a rendet is. Ebben a legfőbb tettestárs szinte valamennyi rendszerváltó politikai párt, elsősorban a liberális, szocialista és kommunista szervezetek voltak: MSZP, SZDSZ, FIDESZ.
Ez itt a kérdés? A 1996. évi I. törvény, az ún. médiatörvény
1994-ben a szocialista (kommunista)-liberális Horn-Kuncze kormány hatalomra kerülésekor adtam be a felmondásom a Magyar Rádió vezetőjének, azaz 32 éve. Mivel nem szerettem volna megadni azt a kéjes érzést Horn-Kuncze helyi pribékjeinek, hogy ők rúgjanak ki. Ettől még a szerelem megmaradt és ma is él. Mármint a szerelem a Rádió és a rádiózás iránt. Ezért is vártam különös izgalommal az „Ez itt a kérdés?” c. műsort, amelynek beharangozott témája a 30 évvel ezelőtti első médiatörvény volt, 2026. január 7-én.
Jakab Cintia, az alkalmatlanság diadala
Valakinek, gondolom a Fidesz vezetésében, vagy az MTVA vezetésében nagyon tetszik Jakab Cintia. Mert állandóan mérgezik vele a közmédia képernyőjét és a magyar beszédet. Legyen. Üzenem az illetőnek, hogy készítsen róla videót, fényképet és nézegesse üres óráiban. A botoxos néni rossz üzenetet közvetít a gyermekeink és női nézők számára is.
A közszféra bérezésének vizsgálata Magyarországon 2010-2025
A közszféra bérezése Magyarországon az elmúlt másfél évtizedben a társadalmi viták egyik központi témájává vált. A pedagógusok, orvosok és bírók jövedelme nem csupán az érintett szakmák megbecsültségét tükrözi, hanem közvetlen hatással van a munkaerő-megtartásra, az elvándorlásra és a közszolgáltatások minőségére is. Ezzel párhuzamosan az állami vezetők – például a Magyar Nemzeti Bank, az Állami Számvevőszék vagy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökei – kiemelkedően magas javadalmazásban részesülnek, amely sokszor többszöröse a közszféra kulcsfoglalkozásainak átlagbérének.
Új fiú a brüsszeli tudósítóknál? – Joó Csaba MTVA tudósítása
Mindig valamiféle titok lengi körül a nemzetközi tudósítókat. Ha egyedül szolgál azon a poszton, akkor gyorsan, már az első tudósítás alakalmával kiderül a neme és a neve is. Ha többen vannak, akkor semmi nem szokott kiderülni, csak akkor, ha a másik (harmadik) kamera elé áll és elmondja a tudósítását. 2023 márciusában nyílt meg a közmédia (MTVA) brüsszeli képviseleti irodája. Az iroda célja, hogy közvetlenül tudósítsanak az Európai Unió döntéshozataláról, politikai eseményekről és Magyarországot érintő ügyekről. Az MTVA vezetése szerint ezzel a közmédia „megkerülhetetlenné” válik az európai hírpiacon.
„I wanna fuck you slow with the lights on” Lassan akarlak megdugni, felkapcsolt lámpáknál
„Lassan akarlak megdugni, felkapcsolt lámpáknál”: Ez Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár „dala”. Obszcén TikTok-videóban tűnt fel Maruzsa Zoltán. Persze lehet, hogy ezzel készülnek Demeter Szilárddal együtt a 2026-os választásokra. Sejtjük, hogy melyik lesz a támogatott párt?
„…Ha fenik a kést, a ólban a malacnak nem kell megmondani hogy mért, úgyis sejti hogy mért egyébként nagyobb részt…”
Bod Péter Ákos közgazdász, politikus, egyetemi tanár, az MTA doktora, a közgazdaság-tudomány kandidátusa. volt országgyűlési képviselő, majd 1994-ig a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke. Az Antall József vezette kormányban 1990 áprilisától 1991 decemberéig ipari és kereskedelmi miniszter is volt. Orbán Viktor első kormányfősége idején a Miniszterelnöki Hivatal gazdasági főtanácsadójaként működött közre, később pedig az MDF külső gazdaságpolitikai tanácsadója lett. Gyakran bírálta az MSZP-SZDSZ kormányok költségvetési politikáját. A 2006-os országgyűlési választások két fordulója között Orbán Viktor Fidesz-elnök őt ajánlotta az MDF-nek közös miniszterelnök-jelöltnek.
Irodalom vagy lojalitás? Ez Demeter Szilárd, illetve a Petőfi Irodalmi Ügynökség dilemmája?
A magyar kulturális életben kevés olyan név van, amely annyira megosztó lenne, mint a Demeter Szilárd név és a hozzátartozó személy.
A romák helyzete Magyarországon c. tanulmány
A roma közösségek helyzete Magyarországon és Közép-Európában évszázadok óta a társadalmi integráció egyik legnagyobb kihívása.
Ursula von der Hitler és Adolf Merz részére
Nagyon nem kedvelt Hitler Elvtársnő! és Mélyen utált Merz Elvtárs! Very disliked Comrade Ursula Hitler! and Deeply hated Comrade Adolf Merz! Csak érdeklődni szeretnék, hogy mit szólnának ahhoz, hogy az Önök korrupt pénzeitől roskadozó bankszámláit zárolnánk. Hogy miért? Csak! Merz elvtárs Ön állítólag jogász végzettségű és katolikus családból származik. Én mindkettőt kétségbe vonom, mert egy...