„A történeti alkotmány emlékezete” címmel írt cikket Cservák Csaba professzor, alkotmányjogász, a Magyar Nemzet c. lap aug. 14.-i számában, a címben is szereplő történeti alkotmány múltjáról és a közelmúltban visszaállított főispáni titulusról. https://magyarnemzet.hu/velemeny/2022/08/a-torteneti-alkotmany-emlekezete
Két idézet a cikkből: „A történeti alkotmány magában hordoz olyan erkölcsi, a nép józan gondolkodásában rejlő logikai elveket, amelyek korlátként állnak a jövendő jogszabályalkotás fölött.”
„Nem tudom elfogadni azon érvet a titulus visszaállítása ellen, hogy számos főispán kompromittálódott a világháború borzalmai közepette.”
A történeti alkotmány és a nép
Nagyon mély összefüggés van a két gondolat között. Mármint, hogy a történeti alkotmány magában hordozza a nép gondolkodásában rejlő logikai elveket és aközött, hogy a professzor nem tud egy bizonyos érvet elfogadni a főispáni titulus visszaállítása ellen.
Cservák Csaba azt írja, hogy a történeti alkotmány alapja az évszázados, máig élő Szent Korona-tanhoz köthető, azon alapul. Bevallom, csak az ún. Hármaskönyvre emlékeztem. Utánanéztem. Werbőczy István (1458-1541) országbíró volt az, aki az 1514-ben megjelent Tripartitum (Hármaskönyv) c. művében ír először a Szent Korona-tanról.
A tan szerint a magyar államot a király és a nemzet alkotja. A nemzet alatt e korban (és még évszázadokig) a királyon kívül csak és kizárólag a nemességet értették. Werbőczy is e művével az egységes nemesség tézisét igyekezett igazolni.
Azt is olvastam, hogy sok történész a történeti (történelmi) alkotmány legkorábbi és első írásos dokumentumának tekinti Szent István király fiához, Imre herceghez írott intelmeit. A tíz pontból álló okiratban Szent István a katolikus hit megőrzéséről, az egyházról, a főpapokról, a főemberekről és a vitézekről… a kegyességről és irgalmasságról és a többi erényről is ír.
Cservák professzor a történeti alkotmány múltjának következő két fontos dátumáról így ír:
„Az „egy és azonos nemesi szabadság” 1351-ben deklarált tétele a diszkriminációmentesség korai megnyilvánulása volt. Az 1848-as áprilisi reformok ezt nem eltörölték, hanem éppenhogy kiterjesztették. A korábban elnyomott jobbágyságot és a vérszegény fejlődésen keresztülment polgárságot ugyanis – ahogy akkor fogalmaztak – mintegy beemelték a hatalom sáncaiba.”
Az „egy és azonos nemesi szabadság”, vagyis a kialakult társadalmi viszonyok törvényi rögzítése Nagy Lajos király 1351-ben megjelent törvényeiben jelentik meg, nevén nevezi a nemességet és a jobbágyságot. Az úrbéri rendelet bevezeti a dézsmát, a kilencedet és a robotot, vagyis a jobbágyok ingyenmunkáját.
A cikkíróval együtt eddig gondolatban kb. 1800 évet tekintettünk át a magyar történelemből. A magam részéről tettem ezt azért Cservák professzor értő vezetésével, hogy megtaláljam azokat az „…erkölcsi, a nép józan gondolkodásában rejlő logikai elveket…” amelyeket „A történeti alkotmány magában hordoz…”.
Nem vagyok sem jogász, sem pedig az alkotmánytan szakértője, de sem a Szent Korona-tanban, sem pedig Szent István intelmeiben, egészen 1848-ig elő sem fordul a nép szó, de az ókori görögök által alkotott politikai fogalom, a démosz kifejezés sem. A Római Birodalom korából emlékszem az S.P.Q.R. rövidítésre, Senatus Populusque Romanus, ami a fordítás szerint a szenátust és a római népet jelenti.
A nép (angol nyelvterületen: pleb, vagy plebs (sértő), alsóosztályból való) a középkorban a jobbágyságot, parasztságot jelentette, a felvilágosodás korában megjelenik a népszuverenitás fogalom, a francia forradalomtól pedig a politikai baloldal „sajátította ki” a népet mindenféle szempontból és mind a mai napig.
Itthon a jobbágyságból lett parasztságról az 1848. márciusi jobbágyfelszabadítás óta beszélhetünk. Érdekes, hogy a nép 1848 márciusában még a jobbágyságot, 1848 áprilisában pedig már inkább a kisnemességet, a nemességet, a polgárságot jelentette.
Az V. Ferdinánd által szentesített áprilisi törvénycsomag, benne a népképviselettel, a nem általános választójoggal és több jelentős törvénycikkel, nem hiszem, hogy a jobbágyságnak a „hatalom sáncaiba” való beemelésről szólnak. Legalábbis az 1849 utáni történelmi események nem ezt igazolják.
És a Trianon utáni időszak?
Azonban a „józanul gondolkodó” nép és a parasztság szempontjából valami nagyon fontos kimaradt (valószínű, hogy helyhiány miatt), Cservák professzor elemzéséből.
Mégpedig a Trianon utáni korszak, egészen az 1949-es kommunista alkotmányig.
Nem, e korszakban sem emelték be sehová a népet, pláne nem a hatalomba. Pusztán annyi történt, hogy a korszak intelligens, a magyar népet ismerő, megértő, a népért nemcsak szavakban, hanem tevékenyen dolgozó politikusai, Klebelsberg Kunó és Horthy Miklós vezetésével, elkezdték fontosnak tartani a nép oktatását (8 osztályos népiskolák, 5000 tanyai tanterem és tanítói lakások létrehozása stb.), a művelt középosztály megteremtését (1500 népkönyvtár, olvasókörök, egyetemek, klinikák, sportlétesítmények, Testnevelési Főiskola, múzeumi gyűjtemények, templomok alapítása stb.) és még hosszan lehetne sorolni munkájuk máig ható eredményeit.
Adorján Dávid Attila történész, a Kommentár c. lap 2022/2. számában (125-126. old.) a Horthy-korszak kultúrpolitikájának főbb vonásai c. tanulmányában írja, többek között. Az ezeréves Magyar Királyság önálló állami léttel 1000-től 1526-ig rendelkezett. A Habsburg Birodalomban a Szent Korona országai léteztek, önálló állami lét nélkül, hiába hirdették plakátokon a Magyarbirodalmat. Ez nosztalgikus múltba vágyódás, a birodalmi érzés „marketingje” volt, jogalap nélkül. A kiegyezés után (1867-1918) a külpolitikánk sem lehetett önálló. Trianon után egy megcsonkított ország küzdött a fennmaradásáért. Horthy és gróf Klebelsberg Kunó előtt több út volt. Ők, főleg Klebelsberg és tudóstársai, „…nem megélhetési politikusok, nem pártemberek, felkapaszkodott káderek és ügynökök…” a jó utat választották. „A kultúra, a közös történelem, a származás és a nyelv számontartása nem vezetett elvont múltba révedésre és passzivitásra”. Klebelsbergék felélesztették a lengyel magyar barátságot is, az elcsatolt etnikai tömbök kohézióját igyekeztek fenntartani, soha nem látott kulturális pezsgés, oktatási reform… vette kezdetét.
Azt már én teszem hozzá, hogy mintha az Orbán-kormány is ilyenfajta kulturális fejlődést generált volna, generálna?! Hála és köszönet jár érte.
Főispánok és téeszelnökök
Cservák Csaba azonban szerintem abban téved, hogy „számos főispán kompromittálódott a világháború borzalmai közepette.” Úgy gondolom, hogy évtizedekkel korábbra nyúlik vissza a magyar parasztsághoz való „kompromittált viszonyuk”. Nem hiszem, hogy nagyot tévedek, ha állítom, hogy az alföldi főispánok, alispánok, de a földbirtokosok mentalitásában is maradandó nyomot hagyott az 1848-as jobbágyfelszabadítás előtti időszak. Nehéz levetkőzni évszázadok gyakorlatát, tulajdonosi viszonyait, az alá-fölérendeltséget, a parancsuralmi rendszert, a pénz, a vagyon hatalmát. Álljon itt tanulságul egy személyes történet, édesanyám emlékére.
A második világháború előtt volt Orosházán egy emberpiac. Ez az üvegbolt előtt és az Alföld Szálloda közti területen volt. Ide vitték ki az édesanyámat „eladni”. Az emberpiac a vármegye urai és személyesen a főispán engedélyével működött. Jöttek a birtokos gazdák, vizsgálták a „portékát”, az izmaikat, a fogukat nézték. Mint a rabszolgákat. Tizenéves vékony kislány volt az anyám. „Eladták”.
(3, azaz három diplomám többek között a mostani törvény által megszégyenített édesanyámnak köszönhetem.)
Cservák professzor azzal folytatja, hogy „Mindazonáltal a szerves fejlődésen keresztülment történeti alkotmányt egy illegitim parlament fogalmilag kizárt, hogy hatályon kívül helyezze.”
Márpedig ez az illegitim parlament az 1949. évi XX. törvényben nemcsak fogalmilag, hanem gyakorlatilag is 62 évre hatályon kívül helyezte a történeti alkotmányt és a magyar nép nagy részét is. Ez a 1949. évi törvény a népre, az istenadta népre, igaz inkább a munkásosztály és nem a „jobbágyság” hatalomba való beemelésére hivatkozik szinte minden sorában.
Ennek egyik következményeként a vármegye korábbi urait már elvtársaknak kellett szólítaniuk, édesanyámnak, a szüleimnek, nagyszüleimnek is, mert téeszelnökök lettek. Majd 1990 után ezek a téeszelnökök és vezetőtársaik, elvtársaik privatizálták bagóért a zsíros békési földeket. Ja, párezer forintot dobtak (törvényileg) a téesztag „jobbágyok” „vályújába” kárpótlási jegy formájában. Azoknak az embereknek, akik a teremtés „akaratából” szegény parasztnak, cselédnek, vagyis „rossz helyre” születtek. De nem tudtak kitörni rossz helyzetükből, a vármegyék urainak, földbirtokosainak, majd a kommunisták kollektivizálásának „köszönhetően”. Talán millióan is vagyunk még ilyen családi múlttal élő utódok „az alföldi szép nagy rónaságon” (Petőfi)?
Tanyasi, keresztyén, szegényparaszti családból származó büszke ember vagyok. Sorstársaim is ilyenek. Ők/mi nem tüntetünk, nem írunk petíciókat, a Jóistenen kívül nem fordulunk felsőbb hatalmakhoz.
Elvártam volna az Orbán-kormánytól, hogy a múltba révedés előtt a történeti alkotmányon kívül e réteg emlékezetét is figyelembe vegye. Kérdés persze az is, hogy van egyáltalán révedésre okunk? Ez ma a legfontosabb gondunk? Mi lesz az elmúlt 70 évvel? A főispánokkal hirtelen eltörlődik 70 év kommunista hegemóniája?
„A történeti alkotmány magában hordoz olyan erkölcsi, a nép józan gondolkodásában rejlő logikai elveket, amelyek korlátként állnak a jövendő jogszabályalkotás fölött.”
Dénes Gábor
magyar állampolgár