Furcsa, eddig nem tapasztalt hangzásokra lehet figyelmes a hazai médiát hallgató, néző médiafogyasztó. Szokatlan hangon szólalnak meg a hivatásos beszélők, vagyis a hazai médiumok beszélő emberei, a híreit felolvasók, a híradók műsorvezetői, a meteorológusok, de még a műsorközlők is. Érthetetlen az, amit és ahogy mondják. (Tisztelet a néhány érthetően és szépen beszélő férfiúnak, jelesül: Madarász Zsolt, Rabb Ferenc, Korbuly Péter, Varga János, Kontra György, Stefán Zoltán és még néhányan.)
Elkezdtem vizsgálni a furcsa jelenséget, szakmai szempontból.
Réges régen, amikor még a Magyar Rádió mikrofonja előtti megszólaláshoz kötelező volt a mikrofonengedély megszerzése, az is kötelező volt, hogy a leendő rádiósok beszédtechnikai kurzuson, tanfolyamon vegyenek részt. Montágh Imre mellett Fischer Sándor, nekünk akkor Sanyi bácsi, is tanított bennünket. Montágh Imrénél kezdtem, de egy idő után áthelyeztek Sanyi bácsihoz. (Montágh a nehezebb esetekkel foglalkozott.)
Élmény volt vele egy óra. Hogy mit jelentett számára a beszéd, s mit igyekezett átadni tanítványainak, idézek egy részletet Fischer Sándor: A beszéd művészete című, 1966-ban megjelent könyvéből:
„Az élőszóbeli, művészi előadás, az emberi hang és beszéd a leírtszöveg minden szépségét képes megeleveníteni; a beszéd színei, finom árnyalatai, sokrétű ritmusmegoldásai a szöveg minden gazdagságát feltárhatják. Az emberi hangok lelki visszhangjával a holt betűk nehezen versenyezhetnek. A színikritikusként is kitűnő Bajza József írja: ,,…az életnek szellemibb és bensőbb eleme a beszédnél semmi nincs”. Az emberi gége a legnemesebb hangszer, az emberi hang és beszéd a legszebb muzsika, s valójában hatalom.”
Artikulációs bázis
Sanyi bácsinak voltak – akkor úgy gondoltuk, mondtuk is, hogy – mániái. Ma már tudom, hogy ez nem mánia volt, hanem fontos, sőt a legfontosabb alkotóelemei az érthető beszédnek.
Artikulációs bázis! – édes fiam, tessék igénybe venni, amid van. Nem volt olyan óra, hogy ne figyelmeztetett volna szinte mindenkit. Bevallom, az elején fogalmam sem volt, mi az az artikulációs bázis. Kinyögtem: Nem tudom, mi az!
Aha, szóval így jutottál el eddig és hozzám?! – dohogott kedvesen. És akkor vette kezdetét a lelkes, érzelmekkel teli szóáradat a levegő útjáról a tüdőből a légcsövön át az ajkakig és a kimondott szavakig. Megmutatta, illusztrálta, együtt csináltuk azt, ami rossz, és együtt, ami jó „levegőút” volt. Ilyenkor elragadta a hév, elemében volt, nem volt fáradt vagy unott, mindig lelkesen javított.
Beszéd vagy/és élet?
Nem elmondta, hanem elmesélte és minden alkalommal bemutatta, átélte, hogy a beszédet több szervünk együttes és egybehangolt, összehangolt működése hozza létre.
Ez az „együttműködés” meghatározza a beszéd technikájának kialakítását; érthetővé teszi azt a sok munkát, fáradtsággal járó gyakorlást, amelyet el kell végeznünk a szép és helyes beszéd kifejlesztésére. Munkánkat megnehezíti, hogy beszédszerveink többségének (pl. a tüdő, a rekeszizom, a nyelv stb.) a beszéd létrehozása csak a másodlagos funkciója; elsődleges az élet fenntartása, a szervezet ismétlődő és megfelelő mennyiségű oxigénnel való ellátása. Erre a (nevezzük) lételemre kellett/kell ráépíteni a saját hangunkat, ha szükséges, kifejezni érzelmeinket, a felolvasott, elmondott anyag tartalmát értelmezni, hangsúlyokkal, színekkel, nyomatékokkal ellátni, rendet teremteni a kaotikusnak tűnő hangözönben, meghallani a lényeget a természet kaotikusnak tűnő hangerdejében. A létezés, a jelenlevés, az élet csodájának örömét osztják meg a trillázó madárkák, a búgó galambok vagy a csaholó kutyák.
A levegő útja
A némalégzés és a beszédlégzés között az a különbség, hogy néma légzésnél a szervezet a gázcserén kívül (belégzés, kilégzés, nyugalmi állapot) nem végez más munkát (pl.: beszéd, ének, köhögés, hasprés stb.).
Az ún. beszédlégzésnél azonban minden megváltozik.
A tüdőbe szívott levegő a rekeszizmok segítségével a hörgőkön, a főhörgőn keresztül jut a légcsőbe, majd a gégefőbe, mégpedig sok-sok izom segítségével (a bordaközti izom, egyenes hasizom, ferde hasizom, haránt hasizom). Az agytörzs — közelebbről a nyúltvelő és a híd — légzőközpontjainak munkáját még egyéb reflexes idegpályák is támogatják.
Beszédlégzés
Gyakorlati tapasztalatunk azt mutatja, hogy már a legegyszerűbb, úgymond köznapi, indulatmentes beszéd is nagy változást idéz elő a légzés egész menetében.
Mindennapi beszédünk – tudatos megfigyelés nélkül is — nagyon gyakran rádöbbent bennünket egy-egy légszomjra, kapkodó levegővételre, ziháló légzésmódra.
Ekkor még a legkülönbözőbb izommunkákról, a gégéről (gégefedő, pajzsporc, álhangszalag, Morgagni-féle tasak, hangajak, légcső), a garatról, a szájüregről, az ajkak szerepéről, a fogazatról, a nyelvről, az orr-ról, az orrüregről, a testtartásról, a testalkatról, az izom-támaszról, a hasprésről stb. és a különböző hangindításokról… még nem is beszéltünk.
Pedig mindegyik nagyon fontos a beszédhangok „előállításakor”.
De a hangmagasságról, hangerőről, a hangszínről, azoknak a felolvasott szöveghez megfelelő kiválasztásáról sem volt még szó. Valamint arról, hogy a levegő felhasználásának technikája a legfontosabb „levegő-gazdálkodási”, „tartalékolási” kérdés.
A hang minőségét (csipogó, éles, rikácsoló, kiabáló, iskolás, átbeszélő, selypítő, susogó, csacsogó, tudatosan mélyített, erotikus, azaz „csinált”… stb.), szépségét, selymességét, finomságát, plaszticitását külön kell hangsúlyoznunk, felkiáltójelekkel ellátnunk, tudniillik ezek a beszéd alapjaihoz tartoznak, pontosabban alap-adottságok kellenének hogy legyenek. Sajnos ma a hivatásos beszélőknél sem azok. Kivéve a régi nagyokat.
Amikor például Kertész Zsuzsa, Szalóczy Pál, Korbuly Péter, Tamási Eszter, Kudlik Júlia, Vadász Ági, Ulbrich András megszólalt és hála Istennek többen még ma is megszólalnak, akkor arra oda kellett/kell figyelni, mert szép, kiművelt, egyéni hangon tudnak számunkra hangélményt és tartalmat nyújtani.
Bízom benne, hogy sikerült valamelyest érzékeltetnem, hogy a beszéd – túl a technikai megvalósításon – hivatás, elköteleződés, minőség, szépség, az érzelmek, az ismeretek, a szándék, a „rész” és az „egész” kifejezésének eszköze. Élethosszig tartó tanulás, gyakorlás, művészet és tudomány egyszerre.
Ja, és ezt az egészet együtt úgy hívjuk, hogy artikulációs bázis.
Nem mindenki alkalmas!
Nem hiszem, hogy költői a kérdés, hogy a leírtak után a kedves olvasó sem gondolja, hogy mindenki alkalmas hivatásos beszélőnek, bemondónak, műsorvezetőnek, riporternek!? Pedig képzelik, sőt, sajnos csinálják.
A legfontosabbak, a hangi adottságok mellett a hivatásszerűen beszélőnek kötelező tájékozottnak, képzettnek, műveltnek, sokoldalúnak, intelligensnek lennie és nem árt, ha jó ízléssel, esztétikai érzékkel is rendelkezik. Az sem, ha az idegen nyelvekkel sincs rossz viszonyban.
Botox és hatásai
A botulinumtoxin (botox) nevű anyag a Clostridium botulinum anaerob baktérium és rokon fajai által termelt exotoxin. Különböző (leggyakrabban veleszületett) spasztikus izomelváltozások miatti mozgászavarokban használták legelőször a botoxot az izmokba juttatva, és igen nagy dózisban.
Jóval később kezdődött az esztétikai sebészeti célú felhasználása. Újabban a LIP FLIP nevű ajakfeltöltés a hóbort.
Amennyiben megbontjuk a természet által kialakított rendet, rendszert, működési mechanizmust, akkor igen jelentősen megváltozik nemcsak az arc, hanem a beszéd is, hiszen a botox hatására az orbiculus oris (száj körüli izom) ellazul, és a felső ajak enyhén megemelkedik. De bárhol, ebben a „bázisban” megsértünk, kiveszünk, betoldunk, átalakítunk valamit, akkor visszafordíthatatlan károkat okozunk a beszédben, a szavak, a magánhangzók és mássalhangzók megformálásában.
Az M1 híradóiban az egyik ifjú hölgyet a csatorna vezetése műsorvezetőként és alámondó bemondóként is erőlteti.
Jakab Cintiáról van szó, akinek az ajkain végrehajtott botox-kezelés következtében képtelen a „zöngételen” magyar beszédre. Úgy szoktuk ezt mondani, hogy „piszkos” (nem tiszta) a beszéde.
Felduzzasztott ajkai ezt lehetetlenné teszik, bepiszkítják a szavakat, mondatokat.
Számtalan, amúgy is meglévő és súlyos beszédhibái felerősödtek. Nem ismeri például a hangsúlyokat, hadar, majd ráadásul „színművészetileg” mórikálja magát.
A vérvörösre színezett ajkú hölgy próbálja megrágni a magyar szavakat, de mivel nem igazán sikerül neki, inkább lenyeli, minthogy kiköpje. (Ha valami nem világos szívesen elmagyarázom egy külön cikkben.)
Az artikulációs bázist a természet (genetika, a fogamzásnál a petesejt és a hímivarsejtek kémiai, fizikai állapota, érettsége, a transzgenerációs hatás és még sokezer feltétel stb.) tette olyanná, amilyen. Lehet rajta korrigálni, finomítani, de sem botox-szal, sem más kémiai, biológiai, bakteriális stb. anyaggal sem széppé, sem „szakmaivá” nem lehet tenni. A rosszból soha nem lesz jó, de még csak jobb sem.
A média-beszéd gyakori hibái
A közmédiumokat valamikor a szép magyar beszéd etalonjának tekintettük. (Volt néhány pozitív hozadéka is a kommunista kulturális hegemóniának.)
Ma nagyítóval kell keresni azokat a hivatásos „beszélő” médiamunkásokat is a közmédiában, akiknek nincs valamilyen beszédhibájuk, de hazai média egészében is.
- Az „éneklő” beszédmód a legáltalánosabb a közmédiában. Magyar szavainknak szinte mindig az első szótagján van a hangsúly. Ha nem ott van, akkor éneklő, „csinált” lesz a kimondott szó. A Rádiózenekart reklámozó női hang (színésznő egyébként) pl. a Bartók Rádióban a magyar beszéd gyalázásának komikus, de inkább tragikus példája. De divat elnyújtani a mondatvégi szavakat is.
Az M1 Híradóinak egyik férfi (?) alámondó bemondója szinte lubickol a teljesen egyéni hanghullámzásában. Mint egy hullámvasút, hangulatától függően dalol a … férfi? nő???
Az eunuch hang alapján nem lehet eldönteni. Talán azt hiszi, hogy énekelni kell???
De a Bartók Rádió új süvölvényei is azt képzelik, hogy énekórán vannak a stúdióban?!
Róluk és az M5 beszélőiről majd külön szeretnék írni. - Nálunk a 70-es és a 80-as években kötelező volt beszédórán értelmezni a mondathangsúlyt és az értelmi szempontból hangsúlyos (kiemelendő) szavakat. Vagyis előre el kellett olvasni a felolvasandó szöveget. Ma az az érzésem, hogy blattolnak a kollégák (blattolás, egy ismeretlen szöveg első látásra történő olvasása).
A szavak értelmezésének hiánya és a hadarás szintén az általános beszédhibák közé tartozik.
Általános jelenség, hogy vagy nem ismerik, vagy nem tudják jól alkalmazni sem a szavak, sem pedig a magyar mondatok hangsúlyait. Ez sajnos olyan régi bemondóknál is tapasztalható, mint például Szlotta Judit. Judit régebben szebben beszélt. Ma már elvitte őt a politika.
- A hadarás érthetetlenné teszi mondandónkat. Igen gyakori hiba. Nem kell bizonygatnom, hogy kaotikus világunkban milyen óriási jelentősége van a hadarásmentes, helyes hangsúlyú nyugodt beszédnek.
- Fentebb már írtam a hangképzésről. A hangképzésben sok szervünk vesz részt. Ha leszorított torokból beszélünk (beidegződés, stressz, idegesség, fájdalom, rossz beszédtanár miatt), akkor vékonyabb, élesebb, fémesebb hangokat adunk ki, s úgy hallatszik mintha egy terem távoli sarkában üldögélő embereknek beszélnénk, vagy átbeszélnénk egy tömegen.
Ha viszont légcsőből, tüdőből (vagy még mélyebbről) préseljük ki a hangokat, akkor a beszéd jobb esetben bensőséges, de inkább komolykodó, behízelgő, túlfűtött, erotikus, csinált lesz. Ez a fajta hangképzés, szerintem, személyiségjegy is. Azt fejezi ki, hogy: „most én nagyon őszinte vagyok”, „nagyon igazat mondok”, „nagyon fontos ember vagyok” és „szakmailag nagyon jó vagyok” … Pl. a Kossuth Rádió Déli Krónika c. műsorának egy műsorvezetőnője így „adja elő” a híreket.
Legközelebb, ahogy ígértem folytatjuk a Bartók Rádió, az M5 csatorna az M4 sportcsatorna és a kereskedelmiek hangjaival, beszédállapotával.
Dénes Gábor István