„Csipp, csepp, két csepp, Öt csepp, meg tíz, Olvad a jégcsap, Csepereg a víz.” Ezekben a szavakban benne van egy évszak ritmusa, az élet ritmusa, a költői fantázia és a magyar nyelv gyönyörűsége és kifejező ereje.
Weöres Sándor, a 20-ik század egyik legnagyobb és legismertebb, a gyerekek, a felnőttek, az idősek, vagyis mindenki költője vetette papírra e hangutánzó szavakat Olvadás c. versében. Károlyi Amyval, feleségével, a tömör költészet mesterével, Babits Mihály „tanítványával” szinte végig élték a 20-ik századot. Hogy milyen csodákat tudott alkotni Károlyi Amy, arra legyen példa Hazatérés című verse.
Hazamegyek a szavakhoz/ szónak/, jelzőnek és határozónak/. Megjelölni az utat/, meghatározni a helyet/. A szavakhoz szónak, hazamegyek.
Vannak emberek, akik egy szóval mindent tönkre tudnak tenni. Emelkedett pillanatokat, a zenehallgatás élményét, a költészet, a szárnyaló emberi szó semmihez nem hasonlítható kifejező erejét, szépségét. Vagyis a bennünk felépített gyönyörű, vagy csak vágyott világot.
A Bartók Rádió egyik műsorvezetője ilyen. De nem is műsorvezető ő, hanem csak palánta. Valakinek a valakije, az igazgató rokona, barátja, ismerőse? Vagy a „felső”, a nagyon „felső” főnökség helyezte a mikrofon elé? Szleng kifejezéssel: valaki benyomta?
Hogy miért írom e súlyos szavakat?
Azért, mert másképpen nem tudom elképzelni, hogy mikrofon elé mer ülni egy olyan ember, aki súlyos hiányosságokkal küszködik. Műveltségbeli, nyelvi, beszédtechnikai, ritmusbeli, önismereti… és sok egyéb súlyos hiányossággal. Hogy milyen zenész, nem tudom, de nem is vagyok rá kíváncsi. Mert érdektelenné, idegesítővé tette önmagát hebehurgya, öntömjénező makogó beszédével, önelégült magabiztosságával, nagyképű öndicséretével, butaságaival, amit ő műsorvezetésnek hisz.
Ő volt az, aki az egyik Muzsikáló délután c. műsorban ki merte ejteni Weöres Sándor szerelmének, feleségének, élete párjának, az ugyancsak korszakos költő, Károlyi Amy nevét. Imígyen: Károlyi Émi.
Ha bárki a valamikori Magyar Rádióban az anglomán bőrbe öltöztetett műveletlenségét ilyen szavakba öntve tette volna közszemlére, akkor soha többet nem ülhetett volna a Magyar Rádió mikrofonja elé. Ő ott ül. Mert beléje helyezték a kapcsolati háló összes tőkéjét. De csak azt, mert mása sajnos nincs neki.
Ő volt az, aki ilyen mondatrészt ejtett ki a száján az egyik legnagyobb magyarról elnevezett rádióadón, hogy „…kapcsolatteremtés céljából eszközöl…” De a számokkal, bizonyos fogalmakkal sincs jó viszonyban ez az ember, mert egyszer jópofizva így szólt, hogy „egy percen belül négy óra van”. Ha esetleg ő is olvasná ezt az írást, felvilágosítom, hogy „belül” még nincs négy óra, csak múlva…
Szeidl Dénesnek hívják az embert, aki az egyik adásban őszinteségi rohamában bevallotta, hogy szenved a mikrofon előtt. Az borzasztó lehet. Nem tudom még elképzelni sem, hogy milyen. Akkor miért is csinálja??? Vagy miért csináltatják vele???
Én 20 évig minden percét élveztem és megtiszteltetésnek éreztem, hogy a Teremtő ilyen lehetőséget adott számomra. Szerelem volt, örök és felejthetetlen szerelem. Károlyi Amy és Weöres Sándor érezhetett ilyesmit a költészet és egymás iránt.
Szerencsés voltam, hogy riportot készíthettem Weöres Sándorral.
Nem tudtam hogy szólítani, a kócos, kissé gyűrött, elhanyagolt külsejű, csillogó szemeivel belém kapaszkodó óriást. Sanyika, mondta mosolyogva, Alaine, Polcz Alaine kezdett el így szólítani, mesélte, ő volt az első nagy szerelmem. Rajtam maradt. De ő nem tudott róla, már, hogy szeretem őt. A Galagonya verset is neki írtam, ismered? – kérdezte. Szinte mindenki ismeri, kezdtem az első sort, hogy „Őszi éjjel / izzik a galagonya, / izzik a galagonya / ruhája.”
Polcz Alaine (aki egyébként Mészöly Miklós felesége volt) csak később mesélte el, hogy „Számomra lehetetlen volt Sanyikával a találkozás. Én a költészetét szerettem. Hogyha ő valóban szeretett, nem tudom, mit szeretett bennem. Számomra sohasem volt valóságos emberi lény.”
Ezt viszont Amynak írta:
„Keverd a szíved / napsugár közé, / készíts belőle / lángvirágot, / s aki a földön / mellén viseli / és hevét kibírja, / ő a párod.” (Weöres Sándor: A társ)
Dénes Gábor István