Most is lassan ébredt álmaiból, ahogy szokott, ilyen típus. Ebben a világok közötti, szinte felfoghatatlan állapotban szeretett lubickolni hiszen szabadon járkálhatott az álmok színes forgataga és a hétköznapi valóság szürkesége között.
Pillanatnyilag azt álmodta, hogy a Parlamentben áll, éppen a saját koronázási szertartása zajlik.
A római pápa először csak a feje fölé helyezi a Szent Koronát, hosszasan ott tartja és beszél.
Emberek százai térdelnek előttük.
A kamerák tetején felvillanó piros lámpákból érezte, mit érezte, tudta, hogy a nagyvilág kíváncsi rá. Csak rá. Ő most a világsztár.
Boldog volt, talán most először életében, illetve álmaiban. Erre vágyott. Hogy minden róla szóljon, mindenki vele foglalkozzon.
Ebben a pillanatban azt is elfelejtette, hogy férfi létére alacsony, nyápic termetű, hogy kidobták, kilökték, kiebrudalták a NER lovagok közül. Meg azt is, hogy eddig őt senki nem értette meg. Még a saját felesége sem. Csak babysitternek használta.
Őt, a többre hivatottat, az ő kiemelkedő tehetségével, ötleteivel, stratégiai érzékével, tudásával, belső értékeivel.
HunSzkítia volt Nagymesterét láncon vezették elébe. Ez a jelenet különösen tetszett neki, többször visszaálmodta.
A Nagymester balkezében rövid láncon vezette az ő valamikori feleségét, a Jogmezők volt lovagnőjét, gyermekei anyját.
Saját, jóval e mostani felkenés előtti szavai jutottak eszébe, amikor még csak jelölt-jelölt sem volt a koronára és a trónra.
Ily – egy NER-lovaghoz méltó és nemes – szavak hagyták el tisztára mosott, igazmondó, a nép emlőin köszörült száját:
„Nem ülök fel a maffia egyik tartóoszlopaként funkcionáló Szent R. Antal provokációjának, továbbra sem mondok rosszat a gyermekeim édesanyjáról. Kedden bemegyek az ügyészségre és nyilvánosságra hozom a hangfelvételt, amiből mindenki számára egyértelmű lesz, hogy miért írnak ilyeneket a volt feleségem nevében. Én továbbra is hiszek a szeretet és az igazság erejében, és tudom, hogy közösen képesek leszünk legyőzni a maffiát, és egy új, boldog Magyarországot építeni”
A pápa kezében megremegett a korona. Megvető tekintettel nézett az ügyetlenkedő pápára. Félelem volt a pápa szemében.
Nem is oly régen a Lovag egy vidéki templom előtti beszédében nyilvánvalóvá tette, hogy szakítani fog az egyházzal.
Az ettől való félelem látszott a remegő, izzadó pápa szemében.
Ekkor hirtelen hiányt érzett. Ezt enyhítendő a szürke valóságban keresett és talált menedéket. Résnyire nyitotta csak a szemét.
Az anyai ágon milliárdos szeretője aludt mellette az ágyban, aki álmai közben változtatott testének ölelő helyzetén, karjaival még jobban szorított valamit (őt, a koronát, a hírnevet, pénzt?), megfordult, ekkor érintette meg tudattalanul a volt NER-lovag testét.
A figyelmes olvasó kérdezheté, hogy miért a „volt” szó.
Meggyőződésünk, hogy röviddel a korona felhelyezése előtt a krónikás használhatja már e tekintetben a múlt időt jelölő „volt” szót.
A (még rövid ideig) NER-lovag a fejéhez nyúlt, megnyugodott, hogy még a világraszóló esemény előtt van a szürke világban is, azaz korona nélkül egy milliárdos nővel az ágyban.
A táskáját kereste, benne a kazettát. Megtalálta. Az up-to-datadat emberei ajánlották neki, hogy felemelkedéséhez bizonyítékokra van szüksége. Minden és mindenkit lehallgatott.
Egy a feleségétől kikényszerített szexuális együttlét alkalmával ugyan számára értékes leleplező információk hangzottak el, de a felvétel nem sikerült. A kevésbé informatív konyhai beszélgetés viszont igen.
A kazetta érintésétől földöntúli gondolati és testi orgazmus árasztotta el. Majd adok én nektek Nagymester, meg neked is kedves feleségem, gondolta. Sőt, félhangosan mormolta is az orgazmust hozó gondolatokat.
Nagyon dühös volt HunSzkítia Nagymesterére, hogy nem őt, hanem egy nőt, ráadásul a feleségét nevezte ki a Jogmezők lovagjainak irányítására.
A Fides Lovagrend íratlan szabályai szerint őt ugyan jelképesen lovaggá ütötték, befogadták, sok pénzzel járó és sok funkciót kapott, de valós hatalom nélkül nem tudott mit kezdeni a sok pénzzel. De nem is esküdött fel! Mert nem volt mire… Feszítő hatalmi vágyait ezért másutt, rendszerint és jobb híján a családján vezette le. A felesége egyre gyakrabban tiszteletlenül, nagyképűen beszélt vele.
A Nagymester az oka mindennek, dünnyögte, majd az idő múlásával ordította egyre hangosabban, egyre nagyobb gyűlölettel és egyre több HunSzkítia kisbirtokos előtt.
Ismét a másik világba menekült, ahol jólesően pillantott a láncait csörgető Nagymesterre és a koronával bíbelődő pápára.
Öröme akkor vált teljessé, amikor észrevette, hogy a Johannita Nagymester mögött hosszabb láncon feltűnt a másik bukott nő is. A nő szivárvány színű pólót viselt. A póló mellrészén egy johannita, azaz protestáns bukott püspök, a hátoldalán a Sándor Palota fotója látható. A nő szabad kezével a püspök fejét simogatta, könyörgő szemeit a pápára függesztette.
Csengő szólt valahol. A pápa a fejére tette a koronát. Reflektorok özöne világította meg a koronát és az időközben kigyúrt testét.
Annyira meglepődött, hogy nem tudta eldönteni, hogy a sors, vagy a soros szimfónia szólalt meg hatalmas hangerővel! (A komolyzenében el kell majd mélyülnöm, ismerte el titkos gondolatai legmélyén egyetlen hiányosságát.) Egy aggastyán vezényelte az európai parlament zenekarát. A jólismert arc, Dzsordzsi bácsi mosolygott rá a karmesteri pulpitusról, de az erőszakos csengő hangja egyre jobban elnyomta a sors szimfónia akkordjait. A Lovag felült az ágyban. A milliárdos csemete még aludt.
A nemrég vásárolt közös lakásuk csengője sivalkodott és dörömbölés is hallatszott. Kinyitotta az ajtót, közben a koronát szorította a fejéhez. Egy rendőr állt előtte. Lovag úr? kérdezte. Igen, válaszolt. Tiltott pártfinanszírozás miatt letartóztatom.
Ezeket is megszüntetem, felszámolom, szétdarabolom, gondolta, miközben bilincs kattant a kezén.
Lejegyezte a krónikás: Dénes Gábor