Hernádi Zsolt Mol-vezér vészharangozása eredményes volt. Két miniszter is ámulattal hallgatta rezsibánatáról, a saját és a MOL sanyarú helyzetéről (a MOL az eddigi legnyereségesebb negyedévét zárta 500 milliárddal, horvát leányvállalata 212 millió euróval megtriplázta nyereségét), a százhalombattai olajfinomító átmeneti bezárásáról szóló tájékoztatóját. Mutatta a tévé.
A miniszterek kővémeredve ültek, de ők jószívű emberek. Hittek neki. Sőt, megsajnálták szegény Hernádit, és annyira meghatódtak, hogy könnyeket ugyan nem láttunk, de szinte azonnal levették a benzinár-sapka simlijét. Ennek örvén íziben összehívtak szombatra egy rendkívüli kormányinfót.
A sajtótájékoztatón, a szombat dél körüli időpont ellenére telt ház volt. Lehet, hogy ebédre is számítottak az újságírók?
De, vajon kik ők, mármint a meghívott újságírók? Nem a politikai, ideológiai elkötelezettségükre voltam kíváncsi, hisz azt a médium, ahová elszegődtek, meghatározza, sőt megköveteli. (Nagyon érdekes lenne egyébként a tájékoztatón feltett kérdéseik szociológiai, pszichológiai, ideológiai, politikai elemzése is, de az már szétfeszítené egy cikk kereteit.) Hanem arra, hogy mennyire szépen beszélik a nyelvünket, munkaeszközeik (írás, beszéd, testbeszéd) egyikét. Hogyan gesztikulálnak, milyen mimikával nyomatékosítják kérdéseiket? Milyen az öltözetük? Mennyire fontos számukra, hogy jelen lehetnek a magyar kormány egyik legfontosabb, csak és kizárólag számukra fenntartott heti rendezvényén. Tudják ők ezt? Érződik rajtuk, hogy tudják?
A bőrszerkó és a kormányszóvivő
Gulyás Gergely miniszter állandó „fegyverhordozójával” érkezett. Ő Szalay-Bobrovniczky Kristófné, született Szentkirályi Alexandra, a honvédelmi miniszter felesége, 2020 óta kormányszóvivő. A szóvivő asszony hirtelen magára kapta a nagyszoba bordűrökkel sűrűn teletűzdelt sárga függönyét. Máskor, ugyanezen a helyen bőrszerkóban vitte a szót, sőt egy szép téli napon hatalmas virágokkal díszített ruha ékesítette kormányszóvivői testét. A mezei hírfogyasztók, mint én is, azt szokták találgatni, hogy most éppen a párizsi, a londoni, vagy a new yorki szállítmányból öltött magára egy illendő darabot. Persze most bárki mondhatja, hogy mit akar ez a kötekedő, akadékoskodó, sőt hepciáskodó konzervatív férfiember, akinek fogalma sincs a mai divatról. Igaz. Tényleg nincs. Az is igaz, hogy mindenki azt vesz föl, amit akar. Igen és nem, de főleg nem. Miért is nem? Mert, ha valaki közszereplésre, vagy bármilyen ember, embercsoport előtti hivatalos megnyilvánulásra, kommunikációra adja a fejét, akkor a tankönyvek, (általam is valamikor tanított) előírások, szokások alapvető szabályait ismernie kell(ene). Vagyis, hogy a megnyilvánuló, kommunikáló, szereplő ember az egész testével, testtömegével, a testén viselt, hordott minden kisebb és nagyobb mütyürkéjével, öltözetével, a színekkel, a haja görbületével, a sminkjével, a mimikájával, a beszédével, a hangsúlyaival, a testtartásával, a járásával, a pislogásával, az illatával, vagy a szagával, a mozdulataival… és még sorolhatnám tovább, hogy mi mindennel „beszél”, kommunikál, üzeneteket küld a másik ember, emberek számára. A hivatalos személynek különösen nagy a felelőssége, hiszen ő a „hivatalt”, a céget, az intézményt, újságot, médiumot, embereket, embercsoportokat, népet, nemzetet, a kormányt, a magyarságot, a hazát képviseli. Szakértők írják, mondják, hogy „…ha a politikus nem konzervatív módon jelenik meg, az elvonja a figyelmet a mondanivalóról…” Ebben a kényszerű rezsivisszavonásos, kaotikus, háborús gazdaságú világban ez különösen szembetűnő. Lehet, sőt, biztos, hogy a szóvivő asszony csak szereti és megengedheti magának a szépet. Elhiszem, tegye. De mostanság visszafogottabban kellene tennie. Ahogy például Varga Judit miniszter asszony teszi. Szépségét és szolid ruháit is elegánsan, természetes módon viseli.
A miniszteren öltöny, fehéring és nyakkendő. Ezzel tiszteli meg (mindig!!!) a megjelent újságírókat, de a tévénézőket is, továbbá azt, hogy ő a magyar emberek (a nép!!!) által megválasztott kormány egyik fő tisztségviselője. És beszélni is tud. Jól használja a nyelv egyik szupraszegmentális tényezőjét, a hangsúlyt. Akusztikailag is kellemes a beszédhangja. Tudja, hogy a mi nyelvünkben mindig az első szótagon van a hangsúly, de a magyar nyelv ereszkedő hangsúlya ellenére is jól alkalmazza a tonalitást és az intonációt is.
Gyűrött ing, póló, farmer
Az újságírók az otthoni fregolin száradó ruhák közül kaptak hirtelen magukra göncöket, a szárazabbak közül. Pólók, edzőtrikók, gyűrött ingek, farmerek széles választékában „gyönyörködhettek” a tévénézők. Egy korábbi ilyen eseményen egy tűzpiros nadrágos kollégát is láttam. Néhány női újságíró vélhetően semmit nem talált a fregolin, mert kombiné-szerű öltözettel „tisztelte” meg a magyar kormány tájékoztatóját és a magyar embereket.
Motyog, szavakat keres, vagyis szóvivő, újságíró…
A szóvivő asszony az elsőként kérdező M1 csatorna után nem pazarolta a szavakat. Az orra alá motyogott valamit. Valójában nem tudom mit, mert többszöri visszahallgatás után sem lehetett hallani semmit. Lehet persze, hogy szemkontaktussal, kacsintással (?) jelzett, de váratlanul és felszólítás nélkül az ATV-t képviselő és bemutatkozó újságíró szólalt meg. Az Origo, majd az Index újságírónőjénél is felmerült bennem a gondolat, amit az utánuk következő HVG-s hölgy csak megerősített. Jelesül az, hogy ugyan laptopról, papírról, tabletről, mobilról, felhőből… stb. olvassák a kérdéseket, de igen nehezen találják meg a kérdéseikhez a magyar szavakat. Azt a pár kérdést meg is lehetne tanulni?! Kívülről, ahogy a suliban a verseket tanultuk… De nem is kérdeztek, hanem heves gesztikulációkkal, szinte színészi produkcióként adták elő a mondandót. Hadarva, számtalan hangutánzó torokhangot adva, öööö, hmmm, gyürkőztek neki a főnökeik, vagy pártjuk által leírt kérdéseknek. A HVG-s hölgy széles mosollyal igyekezett ezeket a döccenőket leplezni. A Magyar Nemzet c. lapot képviselő fiatalember a hadarók, a szavak végét felkapók táborához csatlakozott. A TV2 munkatársa is bekonferálta önmagát, mert most sem lehetett érteni, hogy a szóvivő asszony mit mond. Az artikuláció ilyen „éles” helyzetben talán fontosabb, mint magánbeszélgetéseknél. A beszédhangok időtartamának megtartása, a rövid-hosszú oppozíció. És hogy a szótag magva mindig a magánhangzó.
Meglepetés volt, legalábbis számomra, hogy az RTL Klub-ot képviselő úr jól és folyamatosan, kicsit monoton hangfekvéssel és intonációval (hanglejtés) beszélt magyarul. A prozódiáján és az ún. ereszkedő beszéddallamán még van mit javítani (meg a mutogatós kezével is kellene valamit kezdenie) de az addig hallottakhoz, látottakhoz képest meglepő volt. Az viszont nagyon zavart, hogy nem kérdezett, hanem előadást tartott a miniszternek, a végén persze kérdésbe ágyazva a már elmondottak RTL-es tartalmát. Gulyás Gergely humorérzékét is megcsillantva „vette a lapot” és papírok, segítőeszközök nélkül ő tartott előadást az értetlenkedő kisiskolásnak. A miniszter csak hitte, hogy ezzel megoldotta a helyzetet, nem. Az RTL Klub híradójának stílusában a fiatalember oktatásfilozófiai beszélgetést kezdeményezett a miniszterrel, a jelenlévő újságírók legnagyobb „örömére”. A miniszter egyetértett a kérdezővel, aki ezen annyira meglepődött, hogy gyorsan lezárta a nyelvoktatásról a diskurzust. 13 perc „lefoglalása” után még mindig ő akarta megmagyarázni a miniszternek, hogy a kormány beruházásait miért igen és miért nem…
A pirosnadrágos főszerkesztő
A következő, egykor pirosnadrágos főszerkesztőnek viszont muszáj jeleznem, óriási különbség van a búzatermelés (mert ilyen nincs!) és a búza termesztése között. Tudom, szélmalomharc az is, de akkor is szóváteszem, hogy „…amikor a pályázat kiírásra kerül…” mondatok ellen harcolni kell. Mert újságíróktól alapkövetelmény a helyes magyar nyelv használata!!!
A 24.hu újságírója nem olvasta a kérdéseit, csak néha puskázott, viszont öööö-kkel, torokból motyogva és nyögdécselve adta elő azokat. Az első kérdés 2014-ből való volt, ami csak az ő és a lap bennfentességét és a „mi figyelünk ám mindenre” attitűdöt volt hivatott erősíteni. Majd meglepődött, amikor az általa felvetett kormányzati létszámleépítést is cáfolta a miniszter, hiszen még semmi ilyen nem történt 2019 óta. A Magyar Fórum embere kommentekkel látta el a jólértesültséggel megspékelt kérdéseit, sok üresjáratú öööö hangokkal, a lap népszerűségét hosszan meghaladó mértékben. A Hír TV képviselője a budapesti főpolgármester nem teljesített választási ígéreteiről kérdezte a kormány véleményét, amivel úgymond alákérdezett a kormánynak, nevezhetjük ezt szervilizmusnak is. A miniszter rövid szünete jelezte, hogy nem érti „hogy kerül a csizma az asztalra” majd frappáns válasszal lépett tovább.
Tanulni, tanulni, tanulni
A Népszava újságírója nem kérdezett, hanem az energetikai rendelet kapcsán azonnal számon kért és annak módosítását javasolta. Az általa gondolt hatalmas leleplezés miértjére a miniszter válasza most is tömör és világos volt. Azért, mert „…néhány évtizede (!) így szoktunk kodifikálni.” Az újságírót a meglepetés-nyöszörgéséből a miniszter segítette ki azzal, hogy „…ha akarja, szívesen beszélek hosszabban is a kodifikációról is.” Majd rövid, a jogi fakultáson szokásos előadással avatta be a Népszava újságíróját abba, amiből a kérdés feltétele előtt neki kellett volna gondosan felkészülni. De hogy az övé legyen az utolsó szó is, egy nagyon gyenge riposzttal így fejezte be az újságíró a témát: „Ön jobban ért hozzá”. Ami ezután következett az bármelyik újságíró számára a szakmai szégyent jelenti. A miniszter leiskolázta a Népszava újságíróját. Válaszait könnyű idézni: „Igen”, „Jól tudja”, „Az előbb már válaszoltam rá”, „a MOL-t kell megkérdezni” és hasonló „magvas” válaszokkal próbálta ráébreszteni tájékozatlanságára, felkészületlenségére a Népszava újságíróját. Zavarba is hozta, mert ettől kezdve csak akadékoskodott, és egy ép, egész, értelmes magyar mondatot, de szavakat sem tudott megfogalmazni és beszédhangok formájában közzétenni. A környezetében ülő kollégái is mosolyogtak kínlódásain…
A Mediaworks után a Telex újságírója egyik „kedves” gesztusa volt, hogy a miniszter válaszai után felhatalmazva érezte magát „Rendben” szócskával jóváhagyni az elhangzottakat. Gondolom azt is kedves gesztusnak szánta, hogy a klímaváltozást, az aszályt, az orosz gáz árának emelkedését, az orvos- és a tanárhiányt és ki tudja még mi mindent (is) a kormány nyakába akarta varrni. A miniszter humorral tette helyre a kérdező ellenzéki vágyait.
A Blikk, a Blogsztár és az Azonnali lapok kérdéseivel zárult a tájékoztató.
Tanulság nincs? De van. Tanulni, tanulni, tanulni!
Nem, nem Lenin mondta, ő lopta a szöveget Gyeljanovtól.
Ivan Davidovics Gyeljanov, az Orosz Birodalom közoktatási minisztere 1888. október 21-én beszédet mondott az odesszai Birodalmi Egyetem, Императорский Новороссийский Yниверситет hallgatói előtt, s ott mondta ezeket a szavakat:
„Önök fiatalok, tapasztalatlanok, s a saját lelkesedésük mellett gyakran megfeledkeznek arról, hogy míg e falak között tartózkodnak, az egyetlen és kizárólagos feladatuk – tanulni, tanulni, tanulni…” „Tanulni, tanulni, tanulni!” | #moszkvater
A mai hazai újságírók számára talán még érvényesebbek ezek a szavak.