Erről a kérdésről talán a legilletékesebbet Vlagyimir Iljics Uljanovot (mozgalmi nevén Lenin) kérdezhettük volna meg. De sajnos szifilisz betegségének szövődményei miatt 1924. január 21-én elhunyt. De lépjünk tovább a biológiai ragályokon, mert hosszú lenne az utódok névsora.
Foglalkozzunk József Attila „Ős patkány terjeszt kórt” című verséből az ős patkány és napjaink politikai szélkakasainak, kurváinak szellemi, politikai, ideológiai fertőzéseivel.
Ezek a rossz nők és férfiak a nemi bajok esetleges terjesztésén túl azért is veszélyesek, s talán ebből a szempontból még a nemi kórok továbbadásának bűnét is felülmúlják, hogy nincsenek elveik. Nincsenek politikai, ideológiai nézeteik, nincs erkölcsük, nincs bennük semmi, amit emberinek nevezhetnénk. Egy kivételével: ez a PÉNZ és a hírnév és azoknak az imádata.
Bocsánatot kérek egyik kedvenc költőnktől, József Attilától, de az ő sorai jutottak eszembe az ilyen emberekről. A Tiszta szívvel c. versének kezdő sorai: Nincsen apám, se anyám/se istenem, se hazám/se bölcsőm, se szemfedőm/se csókom, se szeretőm. Majd később így folytatja: Tiszta szívvel betörök/ha kell, embert is ölök. Nem ismernek se Istent, se embert, se hazát, se szerelmet.
Nem, ők nem ölnek embert, mert akkor a jól fizető forrást szüntetnék meg.
Ők ravaszabbak. Ők információkkal kereskednek. Az új kliensnek a régi pártjuk titkos információit kezdik el csöpögtetni. Majd miután az új kliens bekapta a csalit, növelik az információk mennyiségét és exkluzivitását.
Soha nem szakítanak egyetlen egy kliensükkel sem. Két helyről dől a lé, mondaná a magyar szleng, én inkább azt mondom, hogy két helyen mérgezik a politikai légkört. Ők nagyon komolyan veszik azt a régi magyar dalt, hogy „Új műsorhoz, új férfi kell, ezt ők sosem felejtik el…” énekelte valamikor a Csárdáskirálynő c. Kálmán Imre operettben Rátonyi Róbert.
Az új klienshez új image kell, új ruha, frizura…stb. Aszott öregasszony öltözik – természetesen stílusosan- pirosba, örömlányos mozdulatokkal próbálja meg szinte erőszakkal „eladni” magát. De sajnos ez nem sikerül. Hiába a paróka, a smink, a vérvörös ruha. Minden mozdulaton, de a mesterségesen merev és botoxos arcán és öreg mesterkélt beszédén látszik, érződik, hogy – ahogy Andersen meséjében a kisgyerek kiáltja – a császár meztelen. Elmesélem röviden, mert itt is tanulságos mese.
A hiú császár új ruhát varrat magának. A császár izgatottan várja, hogy felöltse a varázslatos anyagot, így összecsődíti a népét, hogy mindenki megcsodálhassa. A nagy napon bemegy a szabókhoz, de ő sem lát semmit a ruhából. Attól félve, hogy a nép érdemtelennek tartja a trónra, butának és ostobának gondolja, ódákat zeng az öltözetről. A csaló-szabók felöltöztetik, majd a császár kimegy az emberek közé, hogy lássák az új ruháját. Bár mindenki éljenzi a parádén, mégis egy kisfiú őszinte kiáltása zavarja meg a tömeget. Meglepetten ennyit mond: „De hiszen a császár meztelen!”
Honfitársaim, én szóltam!
Hajrá Magyarország! Hajrá Magyarok!
Dénes Gábor István